𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐚 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝. • pietro maximoff ff.

2. 𝕤𝕖𝕞𝕞𝕚 𝕤𝕖𝕞 𝕥𝕚𝕤𝕫𝕥𝕒

A Bosszúállók kis csapata éppen a Stark torony egyik nappaliában pizzázott azon a napon. Mindenki arcán mosoly táncolt, mindenki nevetett, senki sem volt levert vagy elkenődött.
Natasha Romanoff, a Fekete özvegy, az egyik fotelben foglalt helyet, Wanda Maximoff, fivére, Pietro Maximoff ölében ült és egymás kezét szorongatták. Tony Stark, vagyis Vasember a konyhapultnál ücsörgött, Bruce Banner - rel az oldalán. Vízió az egyik szürke puffon ült és Wanda felé sandítgatva, Steve Rogers, Amerika nemzetközi hőse, a másik kanapén dobta hanyatt magát, Clint Barton, alias Sólyomszem pedig éppen lelkesen mesélte az egyik sztoriját bőrfotelbe süppedve, amin a szobában tartózkodó személyek mind kikacagták a vakbelüket.
- ... és akkor a kutya rámugrott, én meg persze elcsúsztam a vizes konyhakövön a díszekkel meg a girlandokkal a kezemben, amire mindenki előjött, aki a házban tartózkodott. Én esküszöm, hogy meglepetésnek szántam! Tényleg! De a blöki nem tudta volna az elviselni, hogy kivagyok neki szolgáltatva, és nem dönt le a lábamról! - regélte el az íjász vadul artikulálva, hogy hogyan ért haza az egyik küldetés után, karácsonykor a családjához.
- És mi történt utána? - kérdezte Tony egy szelet chillis pizzát majszolva.
- Hát... kiröhögtek. Nemhogy felsegítettek, volna, hanem kiröhögtek. - mondogatta bőszen Clint.
- Mi lett a véreb sorsa? Lefejeztétek, bebörtönöztétek vagy megnyúztátok? - hangsúlyozta ki Nat a "véreb" szót, ugyanis barátja nem rég említette, hogy újdonsült négylábú bolhazsákja, név szerint Pötyi, mindössze csak egy kisnövésű, térdig érő labrador, aki még tavaly novemberben került hozzá.
- Aznap még semmi, kapott egy csomó puszit meg ölelést, másnap szétrágta az egyik kedvenc bakancsom, úgyhogy kilakoltattam. Mondjuk nem volt egy nagy büntetés, egész nap a hóban játszott. - gondolta végig Barton.
- Ez olyan, mintha Pietro - t azzal akarnád megbüntetni, fussa körbe tízszer a várost. Gondolj csak bele, mennyi lány sétálgathat ilyenkor New York - ban, magányosan, a szőkehercegre várva... - mondta Wanda, mire fivére, aki eddig nem vett részt a beszélgetésben.
- Az apád szentségit', te lány - borzolta meg húga haját, ő pedig dühösen felé fordult.
- Most fésültem ki! Tudod meddig tartott? - tapogatta meg kétségbeesettem kócos hajkoronáját a lány
- Hé! Te kezdted el! - lökte meg a fiú húgát, mire a lány felkapta a ketchupot és Pietro hajába nyomott a belőle egy jó adagot. A szöszi erre úgy elkáromkodta magát, hogy belezengett egész Amerika, aztán felpattanva a kanapéról, ölében ülő húgával nem foglalkozva,(aki erre leesett a kanapéról) s a legközelebbi fürdőbe sprintelt. A Stark torony lakóin óriási kacagás lett úrrá. Az ikerpár nem került a csapatba, pár hónapja. Bár kicsit nehezen nyíltak meg, mindenki nagyonis kedveli őket. Wandát kedvessége, Pietro - t pedig a humora miatt. Vannak azonban pillanatok, mint ez is, amikor a kis hajcihőjükkel az egész tornyot ledöntik és akkor aztán volt ám korholás. A nevelő munkáját legtöbbször Clint vagy Nat végezte, bár az íjász legtöbbször inkább csak a fiatalokkal nevetett. Ez a kis ketchup - os incidens még lájtosnak számított.
- Remélem, nem paradicsomoz össze semmit, mert azt ő takarítja fel... - jegyezte meg Stark.
Clintnek ebben pillanatban megcsörrent a telfonja. Kivette farmerja zsebéből, hogy megnézze, ki hívja, de ismeretlen számot mutatott.
- Ki az? - kérdezte Steve.
- Nem tudom. - vont vállat, majd kisétált a nappaliból a folyosóra és lazán felvette a telefont.
- Jó estét, Clint Barton, kivel beszélek?
- Jó estét, uram, én Anne Baker vagyok. Nem zavarok, ugye? - hallotta meg Sólyomszem a reszelős női hangot.
- Nem, nem, mondja, milyen okokból tárcsázta a számom? - kérdezte Clint barátságosan, neki támaszkodva a folyosó falának. Ezért Stark haragudni fog, az biztos, csakhogy őt ez soha nem érdekelte.
- Mint tudjuk, az ön bátyja sajnálatos módon elhunyt így... - kezdte Mrs. Baker a vonal túlsó végéről, mire Bartonnak kihagyott nem is egy, de két ütemet a szíve. Ha nem dönti neki hátát falnak, összeesik. Annyi minden kavargott benne.
Bátyja egy igen kényes téma volt számára. Senki sem tudott róla, még felesége sem. Az egész nyolc éves korában kezdődött, amikor a bátyja már 17 éves volt. Imádta őt, Vincent volt a példaképe. Mindenben segített neki, mindig játszott vele, ha kérte és mindig vett neki olyan édességeket, amiket a szülei nem engedtek és utána persze titokban elmajszolták a finomságokat. Ez a szeretet kölcsönös volt. Talán világ egyik legjobb testvérpárja voltak. Mi tagadás, fivére mindigis egy szabadmadár volt, nem tűrte, ha valaki utasítgatja, vagy megszabja a határait. Talán ezért nem is volt jóban szüleikkel. Ők ügyvédek voltak és azt akarták, hogy az idősebb Barton is az legyen, ők ezzel pedig lezártnak is tekintették az ügyet, ám Vincent - et nem érdekelte ez a hivatás. Ő mindenképp orvos akart lenni. Aki meggyógyítja az embereket, akinek hálát mondanak, aki segíthetne a világon. Őt nem érdekelte az ügyvédség, bátyja csak is doktor akart lenni. Harold és Edith Barton azonban ez nagyon nem tetszett. Egyszer az egyik este annyira összeveszett szüleivel, hogy elment. Egyszerűen elment. Összepakolta a cók - mókját, majd azután ott hagyta őket. Clint nagyon sokáig szenvedett bátyja hiányától. Egy időben depresszió kerülgette őt. Mindig várta őt. Hogy majd visszajön. Egyszercsak besétál a ház ajtaján. Csakhogy még hónapok után sem jött. Aztán már évek teltek el. Az akkor meg kisfiú annyira haragudott bátyjára, hogy már a kapcsolatot sem tartotta vele. Dúlt, fúlt, majd végre lenyugodott és megértette ezt az egészet. Az utóbbi években egyáltalán semmit sem tudott Vincent Barton - ról, azt sem tudta, hogy sikerült - e térve, miszerint ő embereit fog gyógyítani, bár gyanította, hogy nem, mivel az anyja és az apja nem adtak neki pénzt egyetemre, amikor elment. Barton néha gondolt rá, hogy felkéne vennie vele a kapcsolatot, de sosem tette meg. Már nem is tudná. Bátyja halála most nagyon szíven ütötte.
- I - igen? Ennyi lenne a közlendője? - nyelt egyet. A sírás kerülgette őt.
- Attól tartok, hogy nem. - sóhajtott egyet Mrs. Baker. - A lánya, Arabella Barton árvaházba került, amíg be nem tölti a tizennyolcadik életévét és mivel maga a nagybátyja, így a kijelölt gyám is ön. - mondta el egy szuszra az idős asszony, mire Bartont még nagyobb sokk érte. Bátyjának volt lánya? És most ő a gyámja? Mostmár végképp nem értett semmit.
- Volt lánya? - ámult el az íjász.
- Igen, de szegény egyedül maradt, így most mi viseljük gondját a gyermek otthonban. - magyarázta el újra a nő.
- Az édesanyja? - kérdezte remegő hanggal.
- Elhagyta őket.
- Más rokona? - kérdezte a férfi.
- Csak maga. - érkezett a válasz.
- Tehát?
- A lényeg, hogy vagy az a árvaházban hagyja, vagy... vagy magához fogadja Arabellát. - magyarázta Mrs. Baker.
- Értem. - sóhajtott frusztráltan Clint.
- Nos, én most hagyok időt önnek mérlegelni. Ha döntött, hívjon vissza.
- Rendben. - bólintott Barton, bár tudta, hogy ezt a nő nem látja.
- Viszlát!
- Viszhall... - eresztette le kezét Clint. - Bakker... - ennyit tudott kinyögni.
Lecsúszott a falmentén a hideg folyosó kövére, majd a semmibe meredve sötet barna hajába túrt. Legördült ez első könnycsepp, majd orrnyergét hüvelyk és mutatató ujja közé szorítva átváltozott szipogássá. A férfi nagyon ritkán bizonytalanodott el, viszont ez most egy olyan pillanat volt. Semmi sem volt tiszta. Úgy zuhant nyakába a kellemetlen, szomorú és meglepő információk tömkelege, mint valami hidegzuhany, amelyben jégszilánkok is vannak. Kezdjük bátyja halálával. Mint mondtam, Vicent nagyon közel állt hozza gyerekkorában és mindig nagyon hiányzott neki, amikor szükség volt rá, vagy ha csak egy röpke kis ölelésre tartott igényt. Fájt neki, hogy 30 éve nem is beszéltek egymással, fájt neki, hogy erre már nem is lesz alkalmuk, fájt neki, hogy el sem mondta, van egy lánya, fájt neki, hogy az árvaház egyik alkalmazottjától kellett megtudnia, hogy soha többé nem láthatja, mivel meghalt. Meghalt. Bárhogy ízlelgette a szót Clint, egyszerűen csak nevetségesnek találta ezt. A földön élő sok milliárd ember közül pont velük történt ez az egész, na nem mintha kívánta volna bárkinek is ezt a pokolian mardosó érzést. És, hogy mit szólt ahhoz, hogy lánya az árvaházba került és ő az egyetlen rokona? Csak tátogni tudott vagy még azt sem. Nem tudta, hogy mégis mi a fenét csináljon. Ha azon a borzalmas helyen hagyja, akkor a lelkiismerete fogja az őrületbe kergetni, haza sem viheti a semmiből, plusz még egy csomó dolga van itt, viszont a Stark toronyba való lenne egy tinilány, aki ráadásul mindenki számára teljesen ismeretlen? Olyan káoszt érzett maga körül, hogy azt se tudta, hova nézzen.
Az előtte lévő ajtó kicsapódott, majd a dühös, ketchup - os hajú Pietro rontott ki rajta.
- Halott vagy, Wanda Maximoff! Ez a paradicsomos szarság nem jön ki a hajamból! - sprintelt el Clint előtt, de amilyen gyorsan eltűnt, olyan gyorsan fékezett is le a tanácstalanul ülő, könnyező barátja mellé állva. Sosem tudta kezelni, ha valaki sír a közelében, de konkrétan mégiscsak a "nevelőapja" itatta az egereket, így nem hagyta ott.
- M - mi történt? - guggolt le hozzá félve megragadva vállát, majd megpróbálta felvenni a szemkontaktust, de a próbálkozások ellenére Barton még csak fel sem pillantott rá. Annyira új volt Pietrónak ez a helyzet. Mindig őt vigyasztalta meg Clint, ha el volt keseredve, viszont most fordult a kocka. Még sosem látta sírni. Miután sokáig nem reagált, csak lefelé nézett, kissé megrázta a karját és elkezdte szólongatni, mire végre felemelte fejét.
- Meghalt... - szipogott, mire a fiatal fiúban megállt az ütő.
- Ki? - kérdezte rémülten.
- A bátyám. - törölt le Clint az arcáról egy legördülő könnycseppet.
- Neked... volt bátyát? - tátotta el száját Pietro, mire Barton megadóan, a padlót pásztázva bólintott. A szélvésznek olyan sok kérdése lett volna, hogy másnapig ott ülnének, de inkább nem tette fel őket barájának. Jobb lesz, ha nem faggatja bátyjáról, hiszen látszik rajta, hogy ez neki egy igen érzékeny pont, így inkább felsegítette őt, majd csak megölelte. A fiú beszélőkéje általában be sem akart állni, de most úgy érezte, mégsem kéne hülye, szarkasztikus viccekkel fárasztania Clintet, abban a hitben élve, hogy ez majd biztos felvidítja őt.
Már jó ideje álltak ott, talán már 5 perce is, mire Clint végre megszólalt.
- Ez még nem minden... - folyt le egy újabb könnycsepp Pietro vállára. - Van egy... egy árva unokahúgom... é - és én vagyok a kijelölt gyám... - vallotta be hitetlenkedve, amire a szöszi felkapta a fejét.
- Mi van? - eresztette el Bartont. Próbált megszólalni, de egyszerűen csak tátogni tudott.
- Pietro, mégis mi francot csinálsz te, randevúd van a tükörképeddel? Egyébként, Tony azt üzeni, ha ketchupos lesz bármi is a hajadon kívül, Thor pörölyével fog téged leütni! - hallották meg Wanda hangját. A lány türelmetlenül fordult be a folyosó kanyarában, de azonnal megállt, ahogy fivérére és Clintre tévedt a szeme.
- Mi történt? - kérdezte, de bátyja csak némán magához intette.
- Segíts bevinni Clint - et a nappaliba. - adta ki az utasítást húganak a lesokkolódott Sólyomszemre sandítva, mire Wanda csak aggódva bólintott egyet. Clint jobb kezebe csúsztatta az ő balját, majd megszorította azt. Pietro átkarolta Barton vállát és elindultak a nappali felé.
- Clint, baj van? - kérdezte Bartont Wanda, de ő nem válaszolt. Csak előre nézve sétált. Mivel az íjász még csak rá sem nézett, ketségbe esetten bátyjára pillantott. Mint mindig, most is Pietro - tól várt választ. Ha valamit ő nem tud, azt csak ikre tudhatja, ez ilyen egyszerű, nem igaz?
- Pietro, válaszolj már, kezdek félni. - vette fel a magasabb hangszínt Wanda, mire bátyja csak egy kósza lepisszegést hallatott.
A nappaliban a hangulat még mindig kellőképpen vidám volt, az az igazi péntek. Tony éppen azt ecsetelte, hogy mennyire sótlan a pizza, és hogy mégis mi a francért nem tudják jól megfűszerezni, amin persze mindenki ultra jól szórakozott, de amint belépett rajta a lesokkolt, üveges tekintetű Clint és a vállát vagy éppen kezét fogó ikrek, a kis klán azonnal elhallgatott.
- Mi van Clint - tel? - pattant fel Nat, majd legjobb barátja elé lépett, de Pietro őt is csak leintette, majd odavezette Bartont az egyik fotelhez.
- Mit adtál be neki, gyerek? - sandított Tony Pietro - ra.
- Miért nézel rám így? Most tényleg nem én voltam! - tárta szét a karját az érintett.
- Most? - kérdezte Bruce.
- Na, jó, vegyük komolyan, mi történt? - tette karját keresztbe mellkasa előtt a kapitány.
- Meghalt a bátyám. - szólt Barton, mire a körülöttük lévő kisebb tömeg köpni - nyelni nem tudott.
- Jézusom... - sóhajtott frusztráltan Nat.
- Részvétem, Clint. - mondta sajnálkozva Vízió.
- Mikor lett neked tesód? - tátogott Tony, mire Banner kicsit meglökte karját, hogy most ne kezdjen el csipkelődni, mert annak nem lesz jó vége. Tegyük hozzá, azért nem csak Stark fejében fogant meg ez a gondolat, de ezt a többi bosszúálló inkább nem hangoztatta, majd később úgyis megtudják. - Vagyis... részvétem. - javította ki magát.
- Ó, ez még csak a hír fele volt. - vett egy szaggatott levegőt Clint. - Van egy unokahúgom.
- És? - vonta fel a szemöldökét Stark.
- Árva lett, igaz? - sütötte le a szemét Nat. Clint bólintott.
- Mit fogsz most csinálni? - kérdezte Bruce.
- Választhatok, de én vagyok a kijelölt gyámja. - mondta.
- Hány éves a lány? - kérdezte Wanda.
- 16 - 17. Azt mondták, hogy még egy évet kéne letöltenie az árvaházban.
- Hohó, mekkora szerencse! Hagyd ott, egy évet csak kibír, nem? Már egy érett nő, nem kell rá vigyázni, tud egyedül is enni, nem?- csapta össze tenyerét Tony. Most Naten volt a néma leszidás sora, így fenyegető tekintettel pillantott a playboyra, amiből Clint persze semmit sem szűrt le.
- Most akkor ott fogod hagyni az árvaházban? - kérdezte Wanda.
- Fogalmam sincs. - sóhajtott az íjász.
- És a bátyád? - szólalt meg Pietro is.
- Valószínűleg meg kéne szervezni a temetését és a halottitorát, utána pedig elrendezni a végrendeletet, márha van.
- magyarázta Steve.
- Igen, de először is ott van a lánya. - mondta Bruce. - Nem hagyhatod ott. - fordult Clint felé.
- De akkor is, ha nem hagynám ott, hol lakna? Én itt vagyok még egy jó darabig a toronyban, így mégsem küldhetem haza Laura - nak. - magyarázta Barton. - És még azt sem tudta senki, hogy van egy bátyám, pláne, hogy nagybácsi vagyok... és még csak nem ismerjük egymást! Most mi a francot fogok csinálni?
- Ne tőlem kérdezd, de ha nagyon akarod, és jó kisfiú leszel, adok a csajnak egy szobát itt ideinglenesen. - ajánlotta fel Tony.
- De még csak nem is ismerjük őt! Sőt, még Clint sem! - mondta Pietro.
- De mit tudnánk csinálni? - nézett rá Nat, mire a fiú elhallgatott.
- Akárhogyis, gyorsan el kéne döntenem. - mondta Sólyomszem.
- De egy ilyen döntést nem lehet elsietni. - szólt Steve.