𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐚 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝. • pietro maximoff ff.

24. 𝕒 𝕜𝕠𝕟𝕪𝕙𝕒́𝕓𝕒𝕟

- Ahj, én ezt már nem bírom... - ült fel franciaágyában az álmatlanságtól és az idegességtől vörös, véreres szemekkel Arabella.
Már vagy hajnali 2 óra is elmúlhatott, és ő még mindig képtelen volt pihenni legalább egy kicsit is. Mikor fázott, betakarózott, de előbb - utóbb olyan érzése lett, mintha a szavannán lenne, azonban mikor kibújt a paplan alól, vacogás fogta el őt, és az oroszlánok, illetve zebrák völgyéből átkerült a jegesmedvékébe. Párnája túl kemény volt, de ahogy mindig újra és újra felrázta, már túl puha lett és teljesen besüppedt. A szobában túlságosan fülledt levegő volt, alig lehetett benne lélegezni, ám ha kinyitotta az ablakot, New York kibírhatatlan, éjszakai zajai hallatszódtak be. Ezeknek túl nyomó többsége borgőzös, bulizó fiatalok rikkantásai, kocsik dudálásai vagy effélék voltak, ezektől pedig képtelenség volt nyugodtan aludni.
Máskor nem idegesítették ennyire ezek a dolgok a lányt, könnyedén álomra hajtotta fejét, ám ma ez nem így történt. 3 nap múlva leteszi a vizsgáit, amely szintén 3 napba fog telni. Egész héten tanult, tanult, tanult, és csak tanult. Mióta Pietróval barátokká váltak.
A hangulata azóta nagyon sokat javult, sőt, még Pietróé és a torony lakosaié is, ám Arabellának egyáltalán nem volt szabadideje, még annyi sem, hogy tudjon 5 percnél többet beszélgetni valakinél, ugyanis mindig sietett valahova, pontosabban tanulni.
A vizsgái vészesen közeledtek, így természetesen semmire sem volt elég ideje, és még olyan is előfordult, hogy magára sem. Néha napján hajnalig tanult, néha pedig már este 6 órakor olyan álmos volt, hogy elbóbiskolt tankönyvei felett, és az éjszaka közepén kelt fel.
A sietésből és fáradtságból kiindulva szinte alig evett vagy ivott valamit, így egyrészt már egészségtelenre fogyott, másrészt pedig a dehidratáltságból kiindulva még fáradtabb lett.
Napjai abból álltak összességében, hogy vagy szobájában vagy az irodában görnyedt jegyzetei felett magolva azokat.
Ezek mellett pedig hogy is juthatott volna ideje bármi másra? Nem hogy még Pietróra, habár ezt az egy dolgot sajnálta a legjobban.
Végre annyi szenvedés után kibékülnek, erre nem élvezhetik ki. Hiába lett egyel több dolog megoldva, nem vették hasznát. Rendszeresen annyi történt, hogy ha elmentek egymás mellett, a másikra mosolyognak. Ennyi. Mást nem nagyon tudnak csinálni.
Ezt Arabella pedig nagyon is sajnálta, dehát mit lehet tenni, ha összesen 72 óra múlva kezdődik a vizsgaidőszakod?
A hajadon bosszankodva morgott egyet, majd feladta terveit, miszerint ma alszik is valamit és reggel nem táskás, karikás szemekkel és persze extra fáradtan kell újra végigtolnia a napot.
Bármit, de tényleg bármit megadott volna egy nyugodt éjszakáért. Bármit, csak tudjon végre aludni egy kis időt.
Felállva ágyáról pizsamájául szolgáló, bő pólóját és rövid, sztreccses anyagú rövid nadrágját megigazította, majd levágta magát fekete bőrfotelébe, és gondolkodott, hogy mit csinálhatna.
Talán be kellene vennie egy nyugtatót. De nem volt nála, a legközelebbi hely pedig ahol nyugtató lehet, azt bizony ő nem tudja hol van. És mi van, ha megiszik egy teát? Vannak nyugtató hatású teák, talán elaludhatna tőle. Igen, lehet, hogy az kéne neki. Egy jó kis tea. De... az csak a konyhában van. És ő most nem igazán szeretne felcammogni éjnek évadján a konyhába. De hát mit tegyen? Kell az a tea!
Ez a kérdés azonban hamar eldőlt, ugyanis gondolatmenetét hangos korgás szakította félbe, amely gyomra felől hallatszott.
Való igaz, ma sem volt tartalmas étrendje, ebédre bekapott pár falatot, utána egy gyors uzsonnaként evett egy műzliszeletet, ám a reggeli és a vacsora teljesen kimaradt.
Ahogy egyre több ideig tartózkodott szobájában, éhsége úgy nőtt, gyomra pedig már olyan hangosan korgott, hogy a lány már attól félt, mindenkit fel kelt vele.
Sóhajtva állt fel a kényelmes garnitúráról, bújt bele papucsába, majd hasára tapasztva kezét indult el kilépve az ajtón a konyha felé.
A folyosó először sötétnek és félelmetesnek tűnt, ám ahogy megtette első pár lépését, felkapcsolódtak a lámpák, és egy női hang szólalt meg.
- Fények felkapcsolva. - mondta a mesterséges intelligencia, amelytől Arabella egy kicsit megijedt először, de pár másodperccel később leesett neki, hogy ez csak Péntek.
Péntek Stark maga által kifejlesztett, a toronyba szánt mesterséges intelligencia volt a Bosszúállók megsegítésére. Péntek hiába volt lényegében egy robot, mindenki kedvelte őt. Tudott zenét kapcsolni, kérdezhettél tőle, üzenhettél vele, sőt, még beszélgethettél is, ha ahhoz volt kedved. Péntek szívesen és kedvesen válaszolt. Ő azonban riasztó rendszerként is működött, mindig észlelte és azonosította, ha valaki kilép a folyosóra és próbálta segíteni azt a személyt. Ez esetben is így történt.
Arabella ezek ellenére azonban ritkán használta őt. Nem volt igénye Péntek segítségére, mindig elboldogult, 17 évig nélküle élt, tehát nem volt rá nagy szüksége. Ha valamit nem tudott, megkérdezte, de ennyi volt össz - vissz.
- Köszi, Péntek. - szólt a hajadon a robotnak.
- Nagyon szívesen, Ms. Barton. - hallatszott a válasz, a rövid kis párbeszédet pedig elintézték ennyivel.
A lány azzal elindult a lépcsőn fel, hogy aztán minél előbb a konyhához érjen.
Nagy nehezen felvonszolva magát a lépcsőn végre az újabb folyosóhoz ért, majd onnan 90° - ot fordulva folytatta útját egészen a konyháig.
Az ajtón belépve a villanyok szintén felkapcsolódtak, melyek megvilágították hatalmas helységet. A konyha teljesen üres volt, minden rendben és érintetlenül állt.
A lány a hűtőhöz lépve nyitotta fel ajtaját, amelyből kiáradva a hideg megcsapta a fedetlen karjait nyakával egyetemben, s rögtön libabőr kezdte elfedni testrészeit.
Gondolkozni kezdett, hogy vajon mit ehetne, ám hirtelen lábdobogások hangos zaját és egy nagy puffanást hallott kintről, mire ijedten oldalra kapta a fejét.
Mi ez? Talán betörtek? Nem, az nem lehet, hogy törhetne bárki is a Bosszúállók tornyába? Eleve még mersze sem lenne hozzá senkinek. Akkor ez bizony valami más. De mi?
Mindenesetre azért biztosan nem egy jó dolog. Mi van, ha valaki bántani akarja?
Arabella remegő kézzel csukta be a hűtő ajtaját, s lépett odébb egyel, az egyik szekrényhez. Óvatosan és halkan kinyitva azt egy hatalmas konyhai bárdot húzott elő. Élén megcsillant a lámpa fénye, mintha az univerzim tudatni szerette volna, hogy milyen veszélyes fegyvert is tart most Arabella a kezében.
Fő a biztonság. Na, persze az övé.
Lassan kezdett lábujjhegyen settenkedni a bejárat felé, majd az ajtófélfa mellé állva hátát a falnak támasztva vett egy mély levegőt és készült a támadásra, hátha előbb jön, mint gondolná.
- Hogy az a rohadt élet... - hallott szitkozódást kintről hirtelen, mire homlokát kezdte ráncolni. A hang túlontúl ismerős volt.
Nem volt ideje azonban gondolkodni, hogy ki is lehet ez a titokzatos személy, ugyanis mellette az ajtó kicsapódott, így félrekellett ugrania, nehogy orrba vágja az, majd a bárdat fogva nézett körbe, mi vagy legalábbis ki volt ez.
Ahogy markolta is meg, úgy eresztette is le az éles konyhai eszközt, ugyanis Pietro Maximoff épp szitkozódva keresgélt az egyik szekrényben valami után. Vádliján egy nagy horzsolás húzódott végig, amely nem volt annyira nagyon komoly, de szép lassan csöpögött belőle a vér a konyha padlójára.
- Pietro? - kérdezte Arabella.
- Bell? - fordult meg a fiú is, de mihelyst észrevette a hajadon kezében tartott kést, arca átváltott rémültbe.
- Ohohó, mit akarsz te azzal a bárddal? - horkant fel ijedten a szöszke. - Azt hittem jóban vagyunk. - tolatott neki a konyhapultnak.
- Mi van? Nem akarlak bántani. - engedte le nevetve Arabella a fegyvernek szánt tárgyat. - Legalábbis ha elárulod, mit csinálsz itt és mi történt. - tette hozzá rámutatva a késsel Pietro lábára.
- Na jó, először is ne mutogass rám azzal, kérlek. - sétált közelebb a fiú a lányhoz s vette ki kezéből a bárdot, hogy aztán visszatehesse helyére. - Másodszor meg elestem. Pontosabban neki a falnak. - felelte Pietro.
- Szóval te voltál az a zaj? - kérdezte Arabella.
- Hát, valószínűleg...
- És mondd csak, miért, és hogy tetted ezt magaddal? - vonta fel szemöldökét a lány.
- Futottam. Csoda, hogy nem szakadt be a fal. Bár gondolom Tony - ék már mindenre felkészültek. - szólt a szélvész borostáján végigsimítva mutató és középső ujjával.
- Aha. És mi a fenéért futkározol te hajnali 2 órakor a Stark toronyban? - faggatózott a lány.
- Néha van pár ilyen plusz energia löketem és a szobámban nem tudom hogyan levezetni. Miután egyszer megzúzódott a bokám, Nat és Clint megtiltották, de amiről ők nem tudnak, az nem fáj nekik. - magyarázta a bűntudat teljes hiányában Pietro.
- Jézusom... - forgatta szemét a lány.
- Beköpsz?
- Be kéne, de nem az én dolgom, szóval mondjuk azt, hogy nem láttalak. - vont vállat Arabella elengedve az esetet. - Elsősegély dobozt kerestél? - kérdezte mellékesen a lány.
- Igen. De először úgyis le akartam mosni vízzel a vért. - mondta a fiú a csaphoz sétálva és engedve egy kis vizet a csapból.
- Segítsek valamit? - érdeklődött kedvesen Arabella.
- Nem kell, megoldom.
- Hát, akkor, ha megbocsátasz... - lépett oda ő is a hűtőhöz s kezdett kutakodni némi étel után.
- Éhes vagy? - érdeklődött Pietro.
- Aha. - bólintott kivéve a hűtőből Arabella egy doboz tejet és tojást, majd a szekrényből is előhúzott egy zacskó lisztet, illetve cukrot. Palacsintát szeretett volna készíteni.
- Az jó, mert én is. - villantott Pietro egy "nagyon szeretlek" féle vigyort.
- Jó, akkor összeütök valamit neked is. - mondta a lány.
- Köszi, Bell, imádlak. - hálálkodott a fiú vádlijáról letakarítva a vért.
- Szívesen. De én kapom a többet. Ma az összes kalória bevitelem mindössze pár falat csirke és párolt zöldség volt. Plusz még egy műzliszelet. - mesélte.
- Hát neked még az evésre sincs időd? - háborodott fel a szöszi elzárva a csapot, és megtörölve lábát egy papír zsebkendővel.
- Nincs. - felelte a Barton lány elkezdve kikeverni a palacsinta tésztáját.
- Hát, akkor csesszék meg. Eg, percet azért csak hagyhattak volna neked pihenésre. Kit érdekel a matek, a tételek és Riguer? - kezdte magyarázni Pietro.
- Engem mondjuk? - vágott közbe Arabella, amit a fiú ignorált.
- Legyen már 5 perced magadra is. Tudod mit? - folytatta a szélvész. - Felmegyünk a torony legtetejére. - közölte tervét Maximoff magabiztosan.
- Mi van? Pietro, van vagy 5 °C kint, nem gondolhatod komolyan, hogy egy rövid gatyába és egy vékony pólóba csak úgy kimegyünk! Ráadásul oda fel. - mondta a lány - Amúgyis, palacsintát sütök és teát is akartam főzni, most már csak azért is megcsinálom. - fordította volna át a már félig megsült édességet az árva, azonban annak másik oldala teljesen feketére égett.
- Aha. Hát, én nem szívesen enném meg azt a te helyedben. - szólt a fiú a konyhapulttól leszállva, majd a hűtőhöz sétálva feltárta azt. - Van itt egy csomó minden, nem kell palacsintát ennünk. - mondta a szőke.
- Na, és mit értesz a csomó minden alatt? - dobta ki sóhajtva a palacsintát Arabella a kukába. Pedig amíg nem látta az égett részét, jól nézett ki.
- Öhm... - tanácstalanodott el a futó. - Van tegnapi, jegesre fagyott Mc and Cheese vagy 1 hetes citrom torta. - felelt Arabella kérdésére Pietro.
- És ki csinálta Mc and Cheese - t? - faggatózott gyanakvóan a lány.
- Wanda.
- Oké, akkor szerintem együnk tortát. - nevette el magát Barton visszaemlékezve az új évi, rémes spagettira, amit a boszorkány készített.
- Egyetértek. - mondta Pietro kivéve az édességet a hűtőből, s letéve a pultra. Kezébe véve egy kést vágott a süteményől két szeletet, kivett az egyik fiókból 2 villát mellé, s nyújtotta az egyik darab desszeretet a barátjának.
- Köszi. - mosolyogott a fiúra Arabella.
- Szívesen. - viszonozta a gesztust Pietro is. - Na? Akkor irány a tető? - kérdezte újra a pultra ülve.
- Nem. - rázta meg fejét nemlegesen a lány.
- Dehát miért? Tök klassz lesz.
- De nagyon hideg van és nem akarok kint aludni. Plusz ha megfázok az érettségire, az elég nagy szívás lesz.
- Nem alszunk el, csak kiülünk egy kicsit. Vihetünk takarókat is, ha a hideg a gond, vagy akkor felöltözünk. Légyszi. - kérlelte a szöszi az árvát. Nagy, csillogó szemei egy kiskutyára emlékeztették őt. Alig tudott ellenállni. Vagy még annyira sem.
- ...Ezt nagyon meg fogom bánni. - forgatta meg szemét a lány némi csend után.
- Köszi, Bell, te vagy a legjobb! - pattant fel süteményével a kezében Pietro, de mielőtt még Arabella bármit is felelhetett volna erre, a fiú az ajtóhoz futtában megragadta kezét, s egy gyors baráti ölelésbe rántva őt egy könnyed puszit nyomott arcára, majd kirohanva a konyhából kezében a tortájával vissza sem nézett. Egy pillantást sem vetett a lesokkolódott lányra. Az árva ujjait végigfutatta azon a helyen, ahol a hős ajka érte bőrét, mire libabőr futott végig a vállain és a hátán.
Hallotta, hogy Pietro közben visszaérkezett a konyhához. A szél, amit kevert arcon csapta, így vissza szállt a talajra.
Felnézve a szőkére az zavartan nevette el magát. Kócos, ég felé meredező hajába idegesen beletúrva dőlt neki a falnak.
- Ezt nem szabadott volna, igaz? - kérdezte zaklatottan toprogva.
- Nem, Pietro, ezzel tényleg semmi baj sem volt. Csak ez egy kicsit gyors nekem, még ha nem olyan értelemben is csináltad ez. - mondta a lány.
- Nekem is fura ez az egész. Ez pedig csak olyan ösztönös volt. Sajnálom. - szólt bűnbánóan a fiú.
- Nem kell sajnálnod, egyszer amúgyis megszokjuk majd. Nem fog ez örökké tartani. - mosolyodott el halványan Arabella, ami Maximoff - ot is erre késztette.
- Akkor mehetünk? - kérdezte a szélvész.
- Természetesen. - érkezett a válasz a hajadontól, azzal elindultak.
A tetőre.

Na hi! Igen, újra itt vagyok, és igen, újra bocsánat az eltűnésemért. Igazából eléggé le voltam strapálva a sulikezdéstől meg az ilyenektől, szóval alig volt egy kis időm írni. Plusz ha volt egy kis szabad időm, Vámpírnaplókat(Damon <3) néztem, szóval ezért is bocsi. De most itt vagyok. Szóval remélem tetszett a rész, még ha elég rövid is lett. Ha igen, írjatok kommentet vagy vote - oljatok. További csodás napot mindekinek!❤