𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐚 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝. • pietro maximoff ff.

8. 𝕔𝕤𝕒𝕜 𝕖𝕘𝕪 𝕙𝕖́𝕥𝕗𝕠̃

Arabella vasárnap a Pietróval való beszélgetés után egyenest a szobajába vette az irányt, s onnan estig már ki sem ment. A pizzával kellően jól lakott, vacsorát egyáltalán nem kívánt, így inkább a korán lefekvés mellett döntött. Amúgyis, másnap Mr. Riguer kilenc órára várja az irodába tanulni.
Másnap reggel korán ébredt, ám most végre ki tudta magát aludni éjszaka, és nem kelt fel arra, hogy sír álmában. Talán a Pietróval való beszélgetésnek volt ez köszönhető. Jó volt valakivel egy kicsit elcseverészni. Hiányzott ez neki ez.
Ágyából kikelve rápillantott analóg órájára, amely negyed hetet mutatott. Úgy gondolta, bekap valamit, mielőtt felmenne és elkezdene tanulni. Az igazat megvallva egy kicsit tartott ettől magánoktatástól. Nem igazán tudta elképzelni hogy megy ez, de ez ellen nem igazán tudott mit csinálni.
Az utolsó simításokat végezve haján berakta a telefonját összekészített iskolatáskájába, és már ki is lépett az ajtón.
A lépcsőn felsietve Arabella viszonylag gyorsan fent volt a konyha emeletén majd a folyosón végig sétálván óvatosan kinyitotta a konyha ajtót, ahonnan semmiféle nesz nem hallatszódott ki.
Mikor belépett a helységbe nem talált egy lelket sem. Se az asztalnál ülve, se a hűtőben kutakodva, se a pulton lábát lógatva.
A lány vállat vonva kivett a hűtőből egy doboz tejet, illetve elővarázsolt egy kávékapszulát és egy bögrét, majd már kezdte is főzni reggeli koffein adagját.
Mikor lefőtt a kávé, a lány kiöntötte bögréjébe. Rakot bele tejet, két darab kockacukrot, és gondolta egy kis tejszínhabbal is megbolondítja italát. Előkapott hát a frigóból egy flakont belőle, ezt követően pedig nyomott belőle kávéjába.
Arabella megragadta a bögrefülét, majd belekortyolva nyugtázta, hogy nem is lett olyan rossz. A lány kényelmesen nekidőlt a pultnak, s sóhajtott egyet.
Eldöntötte magában, hogy ma jókedélyű lesz és megpróbál nem gondolni semmiféle negatív dologra, mert hiányzott neki mindennapjaiból a pozitivitás és a vidámság. Mióta édesapja egy örök álomra hajtotta fejét, azóta olyan boldogtalan, mint még sohasem volt, viszont ma ezt mindenképp elfelejti, és a tanulásra, illetve a pihenésre fog koncentrálni.
A hajadon teljesen elkalandozva nézett ki az ablakon a tájat figyelve, amelyet ellepte a frissen esett hó.
Az konyha ajtó váratlanul, hangos zajjal kivágódott, Arabella pedig rémülten sikítva kiejtette kezéből a kávéval teli bögrét, amely abban a pillanatban ripityára tört. A szél, mely beáramlott az ajtón, majdnem elsodorta a hajadont, csakhogy a lány orrán megint bekúszott a borsmenta cukor illata, amelyet magával hozott.
- Jó reggelt! - hallott meg egy férfi hangot, majd egyszercsak arra eszmélt fel, hogy Higanyszállal találja szembe magát. Csábító, kék szemei pimaszul csillogtak s Arabellát vizslatták. Ajkaira kacér mosoly kúszott, majd platina szín hajába beletúrva a lefagyott hajadont megelőzve, szólt. - Ó, bocsanat.
- Te hogy kerülsz ide? - nyögte ki az árva.
- Tudtommal nem tilos a konyhában tartózkodnom. - válaszolt a szöszi.
- Összetörtem a bögrét miattad! - hagyta figyelmen kívül a lány máris lehajolva a bögre egyben lévő darabjaiért.
- Én bocsánatot kértem. - vont vállat lazán Pietro már - már szinte pofálanul nézve, ahogy a lány próbálja összetakarítani a kiömlött kávét és az ízekre tört porcelán darabokat szedegeti a konyhakőről.
- Ahj... hozd ide azt a partvist, kérlek. - sóhajtott megadóan Arabella a sarokban pihenő tárgyra mutatva, mire a fiú egy mozdulattal kezébe nyomta.
Miközben a lány takarított, Pietro tekintete a pulton pihenő iskolatáskára tévedt.
- Suli lesz, mi?
- Az. - dobta ki a kukába a bögre darabjait a hajadon.
- Szívás. - szisszent fel fájdalmasan a fiú.
- Igazából nem ismerem a tanárt és azt sem tudom, hogy milyen módszerrel tanít, szóval jól látod a helyzetet. - mosta fel a padlót a lány.
- Meddig fogtok tanulni? - érdeklődött a fiú felülve a pultra, majd kikapva gyümölcsös tálból egy almát.
- Azt nem tudom. - rakta vissza a lány a partvist a helyére végezve a munkájával. - Remélem nem húzódik el nagyon. - ült le az asztalhoz.
- Ennyi a mai program? Tanulás? - vonta fel szemöldökét a fiú harapva egyet a kezében gyümölcsből.
- Azt hiszem. Te mit csinálsz ma? - kérdezte a lány.
- Délelőtt szerintem Tony - t idegesítem, utána pedig Natashát is, ebédelek valamit, utána pedig edzés. Aztán nem tudom. - mondta Pietro.
- Értem. Nálad ez mindennapi dolog? Úgy értem, hogy valaki agyára menj? - nézett rá a lány.
- Nagyjából. - bólintott a szöszi, mire a hajadon hitetlenkedve megrázva a fejét eleresztett egy lenge nevetést.
- Jó reggelt, fiatalok! - lépett be a konyhába Steve.
- Jó reggelt! - köszöntötte őt a fiú jóízűen lakomázva.
- Jó napot kívánok! - biccentett a lány.
- Hé, ezt már megbeszéltük egyszer. Oké, hogy majdnem hetven évig jégre tettek, de azért még nem vagyok olyan öreg, hogy magázódjunk. - mosolyodott el barátságosan a kapitány.
- Elnézést. Helló. - javította ki magát Arabella zavartan.
- Na, így már mindjárt más. Mi a helyzet? - vett ki a hűtőből a kapitány egy műzliszeletet.
- Semmi különös. - harapott még egyet az almából Pietro. - Arabella megy magántanárhoz.
- Sok sikert. - bontotta fel a csomagolást Rogers a lányra pillantva.
- Köszönöm. - szólt az említett személy.
- Pietro, te meg úgy készülj majd edzésre, hogy háromszor lesz egy óra. - mondta úgy mellékesen a kapitány.
- Dehát az három óra! Hogy edzesz le 180 percet? - fordult Arabella Pietro felé ledöbbenve.
- Mindig ennyit edzünk. Ez csak egy hétfő. Már megszoktam. - mondta a fiú.
- De az nagyon sok! Én a coopert nem bírtam lefutni órán! - nézett furán a lány.
- Pár év után te is hozzászoknál ehhez. - szólt a szöszi.
- Na, ilyenkor kellene hálát adnom az égnek, hogy mostantól nincs tesim. - jegyezte meg Arabella, mire Rogers felkacagott.
- Tudod, együtt tudok veled érezni. Anno én is utáltam az egészet és én sem tudtam futni. Egyszer annyira nem akartam tesizni, hogy összekevertem mindenféle mocsokkal az ebédemet, csak azért, hogy rókázzak és ne kelljen mozognom. - mondta a kapitány.
- Akkor megérted. - nevetett a lány is. - Bejött?
- Igen, csakhát nem kellett volna sarat ennem, mert utána egy csomó ideig beteg voltam. Ez volt negyedikben. - emlékezett vissza Steve, amin a lany megintcsak felkacagott.
- Hé! Az nem sűrűn fordul elő, hogy kihagynak valamiből, viszont ebből a tesi iszonyból durván kimaradtam. - vágott közbe Pietro felháborodottan.
- De te még mindig úgy érzed, hogy a toronyban eltöltött idő egy tesi óra és te egy nyolc éves kisfiú vagy. - mondta a férfi.
- Engem nem lehet csakúgy beoltani! Most kérj tőlem bocsánatot! - mondta összehúzva szemeit a szöszi.
- Elnézést, felség. - szólt gúnyosan a kapitány.
- Megbocsátok, alattvaló. - biccentett a fiú. Erre a mondatra Arabellából újra kitört a nevetés.
- Segítség... - hunyta le szemét Steve fáradtan.
- Jó reggelt! - termett ott a semmiből Vízió.
- Vízió, az ajtót használd! - mondta már reflexből Pietro.
- Dehát hallottam, hogy itt vagytok meg az ajtó sem volt becsukva, ezért... - mentegetőzött a robot kezeivel artikulálva, ám a fiú az előbbi hangulatához képest kicsit sem barátságosan félbeszakította.
- Nem érdekel. Ajtó. - mondta.
- Pietro! Hagyd már Víziót! - szidta le őt rögtön Steve, majd a mesterséges inteligencia felé fordult. - Jó reggelt! Legközelebb kérlek az ajtót használd, és kopogtass. - váltott át kedvesebb hangsúlyra a katona.
- Rendben! Jó reggelt, Arabella! - köszönt a robot a lánynak jámboran, mire ő zavartan visszaintett.
- Amúgy nem láttad véletlen a húgomat? - vonta fel a szemöldökét a fiú cinikusan, mire kapott Steve - től egy mérges pillantást. Ebből a robot semmit sem vett észre.
- Nem, őt nem. De Mr. Stark azt üzeni Rogers - nek, hogy fáradjon be legyen szíves az irodájába és ne késsen. Valami edzés tervet akar átegyeztetni. - nézett rá a kapitányra témát váltva a robot.
- Na, akkor megyek. - állt fel az asztaltól Steve. - Sziasztok!
- Csá! - mondta hanyagul Pietro, majd a megmaradt almacsutkát lazán beledobta a tőle pár méterre lévő kukába.
Arabella óráján ellenőrizve az időt magában nyugtázta, hogy hamarosan el kell indulnia ha nem akar késni az órájáról. Nem szeretne rossz benyomást kelteni a tanárban.
- Nekem is indulnom kellene. - közölte a lány az asztalnál nyugodtan ülő Vízióval és az őt bizalmatlanul méregető Pietróval felkapva táskáját a hátára.
- Viszlát, Arabella! - köszönt el kedvesen a robot.
- Még találkozunk, Bell! - kacsintott rá Pietro. A lány ezt egy zavart mosollyal és egy elpirulással fogadta, majd kilépett az ajtón. Még soha nem hívta őt senki így, viszont határozottan tetszett neki. Bell.
A hajadon megkereste a liftet, majd azon belépve benyomta az irodák emeletét. A fülke tükrébe belepillantva meglepődött. Nem egy vörös szemű, fakó arcú, bánatos lány nezett vissza rá. Nem. Pont az ellentéte. Sőt, még kicsit mintha mosolygott is volna a tükörben. Nem tudta, minek köszönhette ezt, de annak nagyon. Talán jó hatással vannak rá a Bosszúállók, azon belül is Pietro.
A lift felérve az irodákhoz megállt, majd kinyílt az ajtaja. Arabella kilépett belőle, s megkereste a kilences számú irodát. Nem tudta, hogy bekopogjon - e vagy, hogy egyáltalán bent van - e a tanár, de ezen nem kellett sokat gondolkoznia, ugyanis egy reszelős férfi hang megszólította őt a háta mögül.
- Jó napot! Maga Arabella Barton? És amúgy egyáltalán ide kell jönnöm? - kérdezte.
A lány megfordulva egy idős, alacsony szigorú férfit látott, aki hosszú, görbe orrán feljebb tolva félhold alakú szemüvegét pásztázta végig őt bizalmatlanul. Az egyik kezében egy laptop táska lógott, a másikat pedig fekete szővetkabája zsebében pihentette. Az anyagon hópelyhek olvadoztak. A kabát majdnemhogy a földet súrolta már, olyan apró volt a férfi. Talán még a 150 centimért sem ütötte meg.
Őszintén szólva Arabella kicsit megijedt tőle, de azért válaszolt.
- Jó napot kívánok! Igen, én vagyok és jó helyen van. - bólintott.
- Mr. Riguer vagyok. Én fogom magát felkészíteni az érettségire. - araszolt hozzá közelebb a férfi. Meg sem várva a lány reakcióját, megragadta jobb kezét, majd megrázta azt. Az árva csak megszeppenve állt és azon törte a fejét, hogy mit tegyen.
Mr. Riguer eleresztette kezét, s csak nézte a lányt. Arabella azt hitte, mondani akar valamit, viszont nem ez történt.
- Na, mire vársz már, kislány? Nyisd ki azt az ajtót, nem látod, hogy mindjárt leszakad a kezem? - rivallt rá a hajadonra az idős ember.
- Máris! - tárta ki az ajtót Arabella észbekapva.
- Köszönöm! - lépett be rajta Mr. Riguer.
A teremben nem volt semmi különös. Tenyleg semmi. Az iroda kicsi volt, és csak egy üres íróasztal, illetve két szék volt elhelyezve. A falak tiszták és fehérek voltak, ezenkívül volt egy ablak, mely párkányán egy páfrány porosodott. Az üvegen át lehetett látni, hogy a hó még mindig nem állt el, és mivel lassacskán már 3 - 4 napja esett, a fehér lepedő, mely ráterült a gyepre volt már húsz centiméter is.
Mr. Riguer az asztalhoz sietve pakolta le a kezében lévő dolgokat, majd a lány felé sem fordulva intett neki, hogy jöjjön be a terembe.
- Nos, akkor kezdjünk neki, nem akarok sok időt pazarolni. Haza kell érnem, mert Bambi és Dönci a szomszédra vannak bízva. - magyarázta megkerülve az asztalt, levéve magáról a fekete szövetkabátot, és helyet foglalva az egyik ülőkén. Lábaival csak kalimpálni tudott, ugyanis le se értek neki a földig.
- Elnézést, de kik? - vonta fel a lány a szemöldökét nem nagyon értve a dolgot.
- A macskáim. Csak nem van valami bajod velük? - legyintett, majd húzta össze szemét az öreg Arabellát kritikusan vizslatva. A hajadon arcán elég furcsa grimasz jelent, meg az viszont tény.
Arabella megrázta a fejét, ezt követően vonakodva leült az idős férfivel szemben lévő székre, majd várta, hogy mit mond.
- Jól van, vedd elő szépen a jegyzeteidet, hadd nézzem mit írattak veled össze ezek az amatőrök. - mondta az iskolákban tanító tanárokra célozva.
Az árva előkapta táskájából az összes füzetét, melyben a tételek voltak, majd nagynehezen lerakta az asztalra. Ez bizony nem volt valami kis mennyiség.
Mr. Riguer elé tolva a füzeteket a tanár összeráncolt homlokkal kezdte vizslatni őket, majd a felsőbe, amely a kupac tetején volt bele is lapozott.
- Hm... szép jegyzetek, de azt a három hónapot rendesen ki kell használnunk... - hümmögött.
- Azt megkérdezhetem, hogy mikor végzünk? - szólalt meg a lány kissé bátortalanul.
- Az attólfügg. - csukta be, majd csapta le az asztalra Mr. Riguer a füzetet, mire Arabella ösztönösen hátrahőkölt.
- Mitől? - kérdezte a lány zavartan.
- Hogy milyen tempóval tanulsz. Ja, és ha már itt tartunk, tőlem ne várj háifeladatot. Nem foglak rákényszeríteni, hogy tanulj, mert nem az én bajom, ha nem tudsz majd levizsgáni. Majd te eldöntöd szépen, hogy mikor és mennyit tanulsz a szabadidődben. - magyarázta a tanító.
- Öhm... rendben. - bólintott Arabella.
- Meg amúgysincs időnk ellenőrizni órán, mert ha rossz és nem nézzük meg, akkor nem ér semmit. - folytatta Mr. Riguer, mire a lány nem győzött bólogatni.
- 1 óránként lesz szünet, nem háromnegyedóránként. Az a 10 perc is csak azért van, hogy tudjak enni és telefonálni. - mondta oly bőszen a férfi, hogy már szinte nyála is kifröccsent.
- Értettem.
- Nos, akkor kezdhetjük. Vegyen elő egy tollat és a matematika füzetét. Most ismétlünk és bővítünk. - utasította a lányt Mr. Riguer elővéve laptopját a táskájából, majd bekapcsolca azt. Arabella készségesen engedelmeskedett.
A férfi elkezdte az árvának lediktálni az anyagot a számítógépről. Arabella csak csendben jegyzetelt és nem szólalt meg. Jobbnak látta csöndben maradni. Ki tudja, miket csinálna vele ez az ember, ha kiborítaná...