𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐚 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝. • pietro maximoff ff.

18. 𝕜𝕒́𝕧𝕖́

- Ahj... - fordult át másik oldalára Arabella nyűgösen morgolódva. Az idő hajnali 5 felé járhatott, de a lány nem tudott aludni. Fáradt volt, de nem ment neki. Az azelőtti nap eseményei miatt egyszerűen nem. Délelőtt óta potyogtatta könnyeit, ki sem ment szobájából, de nem is ez volt még a legrosszabb. Pietro nem is érdeklődött iránta. Ugyan nem tehette kötelességévé neki, de mégis elvárta volna tőle, hogy esetleg kicsit keresse a társaságát vagy legalább ne hozzon más nőt a toronyba. Agyába beleégett az idegen lány alakja, aki a szélvész pólóját viselve dőlt neki az ajtófélfának.
Ezután jó pár napig kerülte őt. Ha összetalálkozott vele valahol csak köszönt, és már ott is hagyta, még mielőtt Pietro bármit is kérdezhetett volna. Nem tudott vele beszélgetni hosszasan, bármennyire is hiányolta a társaságát, a legjobb megoldásnak viszont azt gondolta, ha egy időre elkerüli. Meg akart neki bocsátani, de nem tudott. Úgy gondolta, jót tenne nekik most egy kis távolság. Legalábbis ezzel etette magát, ugyanis
azt is tudta, hogy nem így kellene döntenie. Nem ez lenne a helyes döntés, hanem az, hogy közösen megbeszélnék. Ettől viszont még mindig nagyon félt.
Ágyából nyújtózkodva felállt, majd morcosan indult gardróbja felé, hogy keressen magának valamiféle ruhát az aznapi óráira Mr. Riguer - rel. Nem elég, hogy Pietrós dolog is nyomja a vállát, de még az érettségi is borzalmasan közel van. Március közepén, azaz 1 hónappal előbb teszi le a vizsgákat, mint a többi diák, mégis azt gondolta, hogy ő ezt nem szeretné. Nem volt semmiféle terve a jövőjével kapcsolatban. Szeptemberig nyilván nem rakhatják ki őt a toronyból, de amint betölti a 18. életévét, joguk lesz hozzá. Persze, nem gondolta, hogy csakúgy eleresztenék a kezét és kitennék az utcára, mert nem olyanok, de azért jó lett volna, ha van egy munkája vagy esetleg egy lakása vészhelyzet esetére. Azt sem tudta elképzelni, hogy mi lesz vele és a fiúval, ha elköltözik innen. Még ha addig egymásra is találnak végre, akkor is el kell szakadniuk egymástól később. Erre a borzasztó dologra azonban még nem akart gondolni. Különben is, miért is tervez előre vele, ha egyáltalán nem biztos még semmi és haragszik rá? Nincs értelme.
Kint, New York utcáin még sötétség uralkodott, csak a magas lámpák világították meg az utat. Csak néhány autó haladt el néha - néha az utcán belehajtva egy - egy pocsolyába.
Haját kifésülve engedte vállára omolni, ezután pedig kényelmes tempóban húzta fel lábára cipőjét. Hisz még csak hajnal van, kémia faktja tanárával pedig csak 7 - kor kezdődik. Úgy gondolta, most is szokásosan, azaz egy reggelivel indítja napját a konyhában. Lehet, hogy találkozik Wandával, és akkor elmesélheti, mi történt. Már ha Clint nem mondta még el neki.
Táskáját felkapva fél vállára kialvatlanul indult a konyha irányába. Szibte úgy vonszolta fel magát az összes lépcsőfokon, mint egy zombi.
A konyha folyosójára felérve a végére már majdnem összerogyott, de kitartóan haladt előre a legutolsó ajtóig.
Óvatosan, halkan kinyitva azt belesve rajta először egy kicsit meglepődött, de aztán már bátrabban lépte át a küszöböt.
Bucky és Steve kezükben, egy - egy palack vízzel, lihegve ültek a helységben. Amerika kapitány a földön ült, hátát pedig a falnak vetette. Barnes a pulton lógatva lábát döntötte neki fejét az egyik polcnak. Mindketten egy - egy összeizzadt, fehér sport atlétát és melegítőnadrágot viseltek.
- Öhm... Jó reggelt. - köszönt rájuk mosolyogva a lány becsukva maga után az ajtót.
- Szia. - köszönt visszamosolyogva Bucky.
- Jó reggelt. - mondta Rogers is tekintetét a lányra emelve.
- Mi ez a nagy... zihálás? - kérdezte bizonytalanul Arabella. Nem is azt találta furcsának, hogy ilyen állapotban vannak, hanem azt, hogy Bucky itt van. Ő nem sűrűn bukkant fel eddig a Stark toronyban.
- Csak futni voltunk. - felelte a barna hajú férfi kacagva a lány viselkedésén.
- Ó... - bólogatott az árva. Barnes viszont tudta, hogy valójában nem ez érdekli, hanem az, hogy miért van itt.
- Azért jöttem ide és nem az albérletembe, mert mielőtt futni mentünk volna, itt találkoztunk, én meg véletlenül a kulcsomat is itt hagytam. Valószínűleg kiesett a zsebemből. - mutatott fel egy kulccsomót a férfi.
- Á, így már minden világos. - mondta Arabella s lerakva iskolatáskáját az asztal mellé a pulthoz sétált, hogy készítsen magának reggelit. - Ti kértek valamit? - fordult a páros felé a lány, miután két szép szelet kenyeret helyezett a pirítógépbe.
- Nem, hagyd csak. - legyintett Steve. - Különben meg amúgyis dolgom van, szóval mennem kell. Wanda azt mondta, hogy rendelt 3 új szekrényt is a szobájába, de nem tudja őket felvinni. Tehát mennem kell. - állt fel a szuperkatona.
- De miért nem? - kérdezte Arabella. - Hisz tárgyakat mozgat az agyával.
- Igen, de Tony azt mondta neki, hogy amíg nem tudja biztonságban kontrollálni, addig ne nagyon használja. - válaszot Steve.
- Aha. - bólintott a lány.
Mielőtt Rogers még az ajtóhoz léphetett volna, barátja felé fordult.
- Buck, nyugodtan maradhatsz, ameddig csak akarsz. - szólt.
- Nincs sok időm maradni, mert el kell vinnem Alpine - t az állatorvoshoz beoltatni. - mondta Bucky.
- Értem. Hát, akkor további jó szórakozást mindkettőtöknek! - hagyta el a helységet Steve.
- Köszi, szia! - köszönt el a lány a reggeli elkészítésével ügyködve. - Tényleg, amúgy ki az az Alpine? - kérdezte Bucky - hoz fordulva.
- A macskám. Nem régóta van meg, csak 1 éve, de jó társállat. Tudod, jót tesz az ellen, hogy ne érezzem magam egyedül és csökkenti a stresszt, így a rémálmokat is. A pszihológusom ajánlotta. - felelte a volt ezredes.
- Nem is tudtam, hogy van macskád. - jegyezte meg az árva.
- Hát, végülis még csak egyszer találkoztunk, és akkor sem volt ez ideális beszédtéma. - mondta Bucky mosolyogva, ezután viszont komolyabbra vette a hangsúlyt. - Mi van veled és a gyalogkakukkal? - érdeklődött, mire Arabella arcáról lefagyott a mosoly, keze pedig ahogy nyúlt volna egy tányérért megállt a levegőben. Barnes tudta, hogy érzékeny témát feszeget, de nem riadt vissza.
- Clint elmesélte, mi volt? - kérdezte hátra sem nézve válla felett.
- Nem, Steve mondta, de neki meg gondolom Barton. - érkezett a válasz.
- Aha. Hát... igazából nincs nagyon mit mondanom. Egy másik lánnyal láttam. Lehet, hogy ezen nem kéne ennyire besérülnöm, mert nem fűz hozzá még technikailag semmi, de azért egy kicsit fájt. - mondta Arabella. Kicsit? Egy fenét!
- Szerinted tudja, hogy tetszik neked? - kérdezte Bucky higgadtan.
- Határozottan. Sokszor volt, hogy majdnem megcsókolt. Sőt, szerintem én is tetszem neki. Bár, akkor nem értem, hogy miért nem mondja meg és miért hoz fel a toronyba idegeneket még mindig. - sóhajtott gonderhelten a lány, miközben kiszedte az átsült szelet pirítósokat egy tálra.
- Figyelj, lehet, hogy nem adok jó tanácsot, de beszéld meg vele. Akkor legalább kiderül, hogy mit érez valójában. - mondta Bucky.
- Ezen már én is gondolkoztam, de inkább elvetettem az ötletet. Félek tőle, hogy azt mondja, nem érdeklem. Borzalmasan. Inkább reménykedek és... és lesz valami. Vagy nem tudom. - ült le sóhajtva az asztalhoz a lány beleharapva az egyik kenyérbe.
- Pedig az lenne a legjobb. Tudod milyen ez a hülye Maximoff gyerek, nem fog kezdeményezni ilyen jellegű beszélgetést. - magyarázta Barnes.
- Remélem. Haragszom rá, de azért szeretnék vele beszélni és... hiányzik. - mondta bizonytalanul Arabella.
- És ő tudja? - kérdezte a férfi.
- Mit? - értetlenkedett a hajadon.
- Hogy haragszol rá. - válaszolta Bucky.
- Nem hinném. Legalábbis én nem mondtam neki semmit. - rázta meg fejét Arabella.
- Talán ez a baj. Ha nem tudja, miről kéne beszélnetek, ne nagyon várj tőle sok mindent. - mondta az ezredes meghúzva a kezében tartott palackot, amiben azután már csak pár csepp víz maradt. Tudomásul véve ezt az ajtó melletti kukára célzott, majd eldobta azt. Csont nélkül talált bele.
Arabella egy darabig csak elkeredett szemekkel nézett rá, hogy tud valaki beledobni tökéletes pontossággal egy súly nélküli műanyagot a tőle vagy 6 méterre lévő kukába, de aztán lezárta annyival, hogy ő volt a Tél Katonája, ez neki csak alap.
A lány visszarázódva a valóságba harapott egy újabb falatot reggelijéből.
- Talán igazad lehet. Nekem kell kezdeményeznem. - hajtotta hára fejét fancsali grimasszal arcán.
- Igen. Ez az ügy csak így oldódhat meg. Mást nem igazán tudsz tenni. - mondta a férfi.
- Hát, én mindenesetre hiszek neked. Azért szerintem még nem most fogom felhozni a témát. Egy darabig még inkább jegelem és a vizsgáimra koncentrálok.
- Te tudod. Hátha csak egy kis idő kell. - vont vállat a Bucky.
- Remélem. És azt is, hogy minden rendbe jön. - sóhajtott gondterhelten a hajadon.
- Én is. Bár nem értem, miért folytam bele ebbe a kamasz love - ba egy több, mint 100 éves ember létére. - viccelődött Bucky, hogy kicsit jobb kedvre derítse Arabellát, aki persze erre halkan elnevette magát.
- Azért jó, hogy van kivel beszélnem erről Wandán kívül is, hiába nem ismerlek olyan jól még. - nézett rá elkomolyodva, ám hálásan a hősre az árva.
- Hát, ezen még változtathatunk. - szólt Bucky halványan mosolyogva. - Sajnos nekem is mennem kell most. További sok sikert és ha szeretnél beszélgetni, Steve megadja a telefonszámom. - állt fel a lányhoz sétálva.
- Köszönöm. Add át a cicádnak, hogy üdvözlöm. - pillantott fel rá Arabella kedvesen. - Szia! - köszönt el.
- Szia. Majd még találkozunk. - sétált ki Bucky a helységből a Barton lányt egyedül hagyva.
Arabella kétszer, mindössze kétszer találkozott a férfivel, de még így is nagyon szimpatikussá vált a szemében. Nem ismerte még olyan jól, de azt már tudta, hogy brutál jó hallgató és tanácsadó. Eddig nem akart kezdeményezni, de most már tudja, hogy muszáj.
Az utolsó pirítósát is eltűntetve tányérjáról gyorsan elmosta az edényt, majd sietve indult el az irodákhoz, mivel elment az ideje a Bucky - val való beszélgetéssel és a reggelivel. Nem volt késésben, csak szeretett volna időben odaérni.
A lépcsőkön felnyargalva teljesen gondolataiba merült. Nem vett észre semmit, csak ment előre, ahogy szokott és gondolkodott. Egyre jobban kezdte átkozni a férfit minden szaváért. Eddig is belátta, hogy igaza van, de most, mintha valamk szorongás kapta volna el. Izgult amiatt, ami még meg sem fog történni a közeljövőben. Akart is Pietróval beszélni, meg nem is, de tudta, hogy ez szükséges. Csak nem tudta mikor. Egy időpontot próbált keresni, amikor éppen befordulva az egyik sarkon egy alacsony emberbe ütközött, fehér blúzára pedig valamiféle meleg ital fröccsent.
- Ó, hogy az a... - hallott meg egy igencsak dühös hangot. Mr. Riguer volt az. A lány lenézve rá(azt nem mondhatom, hogy "fel") fájdalmasan kezdett grimaszolni. Az idős férfi egy papírból készült, kávés poharat tartott a kezében, ami persze már üres volt, ő maga pedig kipirulva a dühtől nézegette annak alját.
- Elnézést, nem láttam önt! - kezdett rögtön szabadkozni Arabella felsőjére először fittyet hányva.
- Én is bocsánatot kérek, ez bizony az én hibám is volt. De csak azért, mert... - akart belekezdeni egy történetbe a tanár, viszont aztán beugrott neki, hogy leöntötte tanítványát egy pohár kávéval. - Bakker, bocs, kislány, nem akartam összepiszkolni az ingedet, így most totál úgy néz ki, mintha lefostak volna. - kért elnézést Mr. Riguer a saját stílusában, amitől a lány először egy kicsit meghökkent, de aztán inkább hagyta az egészet. Mit vár tőle egyáltalán?
- Semmi gond, megyek és megmosom, hátha lejön - legyintett Arabella, majd gyorsan elszaladt keresni egy mosdót, hogy addig letudja legalább egy kicsit törölgetni a kávét, amíg nem kezd terjedni a folt blúzán.
Az árva tanárával nem fogalalkozva rohant el a folyosón egy mosdó után kutatva. Nem telt kevés időbe, mikor végre talált egyet, ahova rögtön berontott nem foglalkozva semmivel.
A mosdó kicsi volt, csak pár fülkét tartalmazott, de azokban sem volt senki. Volt még a lány mellett valami, de azt egy fal kitakarta, így nem látta.
Arabella az egyik mosdókagylóhoz sietve már szakított is egy darabot a kikészített papírból s bevizezve azt felsőjére, azon belül is a kávé foltra nyomva... ami viszont nem jött le.
A lány mérgesen fújva ki a levegőt újra víz alá tartotta a papírfecnit és újra ruháját kezdte vele ütögetni kis mozdulatokkal, de a kávé csak nem akart kijönni az anyagból.
Feldühödten beledobva a már papírgalacsinná képződött valamit a kukába nézegette tovább az ing mellkas részén lévő foltot.
Az ajtó hirtelen nagy zajjal csapódott ki, Arabella pedig ijedtében oldalra tántorodott, minél messzebb a hang forrásától. Rémülten pillantott az ajtóra, ahol Pietro Maximoff állt és nézett rá homlokát ráncolva.
A hajadon érezte, hogy gyomra olyan bukfencet vet, hogy mindjárt elhányja magát, de próbált átlagosan viselkedni.
- Öhm... szia. - köszönt. - Te meg mégis miért akarsz betörni a női mosdóba? - vonta fel szemöldökét Arabella.
- Szia, Bell. - lépett be a helységbe a fiú is. - Inkább azt kérdezném, hogy te mit keresel a férfi mosdóban? - nevette el magát a szöszke.
- Ez nem férfi mosdó. - rázta fejét az árva.
- Valóban? - mutatott a WC fülkéket valamitől elválasztó falra Pietro, mire Arabella mögé lesett. Piszoárok sora állt vigyázzt a fal mentén.
- Ó... - csak ennyi jött ki a lány száján, és már érezte, bogy elpirul. - Nem láttam őket.
- Előfordul. Legalább annyi szerencsed volt, hogy nem volt itt senki. - kacagott Pietro Arabella malőrjén. - Amúgy mi történt a felsőddel? - kérdezte.
- Mr. Riguer véletlen leöntött egy pohár kávéval. És azért is rohantam be ide, mert ez volt a legközelebbi hely, ahol letudtam volna mosni. - mondta a lány.
- Aha. De megúsztad az első órád felét. - szólt a szélvész.
- Igen. Viszont akkor most megyek átöltözni. - akart kiszabadulni a hős társaságából a lány, viszont az megfogta a vállát.
- Bell, valami baj van? - tette fel a kérdést olyan hangsúllyal, amellyel Arabella még sosem hallotta beszélni. Komoly volt és aggódónak hatott.
"Tudom, hogy azt mondtam, majd megbeszélem vele, de nem pont erre értettem... " - gondolta magában Arabella.
- Semmi. Hagyjuk, jó? - nézett bele Pietro kék szempárjába a lány és hagyta ott őt. Amikor az ajtóhoz lépett azonban a fiú utána szólt.
- Bell, kérlek. Ne csináld már ezt. Pár napja alig látlak és kerülsz. Mondd el, mi a baj. - győzködte a hős az árvát, aki megtorpant, majd újra felé fordult. Ahogy a kissé megfásult, megtört arcú szélvészre nézett, egy pillanatig mindent elfelejtett.
- Most nem szeretnék beszélni erről. Ráadásul nem csak én. - mondta halkan.
- Én nem. És szeretnék beszélni erről. Azt hiszed, nem vettem észre, hogy titkolsz valamit? - közeledett hozzá a fiú.
- Reméltem, hogy... - kezdte a lány, de Pietro a szavába vágott.
- Most már mindegy. Szóval, mi a gond? - kérdezte újra a futó.
Arabella egy ideig csendben maradt. Mérlegelt, hogy érdemes - e folytatni ezt az egész beszélgetést. Bár, ezt feleslegesnek vélte, ugyanis innen már nincs visszaút.
A lány fájdalmasan hunyva le szemét döntötte neki hátát a falnak.
Pietro közelebb ment volna hozzá, de tőle egyépésre megtorpant, mikor az árva megszólalt.
- Mekkora hülyeség, amit most csinálunk mi... - horgasztotta le fejét kissé.
- Hé, ez egyáltalán nem igaz. Lehet, hogy még igen, de ha elmondod, mi a gond, megoldjuk együtt. - guggolt le egyik kezével megfogva a hajadonét, másikkal pedig meg emelve a lány állát gyengéden a szélvész.
- Pietro, ez már magában sok nekem, hogy itt ülök forró, kávés blúzban, te meg kb. 1 centire tőlem itt guggolsz és több nap után megint váratlanul itt fogdosod az arcom meg a kezem. - mondta Arabella elfordítva fejét, hogy a fiú elengedje, aki persze megtette ezt, mert nem akart még nagyobb vitát. Kezét nem is kellett már kicsavarnia a fiú markából, csak elengedte.
- Bell, csak mondd el, mi a baj. Kérlek, nem akarom egy ilyen vitával vagy akármivel elcseszni azt, ami köztünk folyik. - szólt Pietro.
- Én sem ajartam. - mondta a lány is.
- Higy érted, hogy "nem akartad?". Nem egyszerűsítenéd meg úgy a dolgom, hogy végre elárulod, mi a bajod? - kérdezte kicsit türelmetlenkedve, de még mindig kedvesen a szöszi.
- Nem érted, hogy ez nem ilyen egyszerű? - kérdezett vissza a Barton lány is a földet mustrálva.
- Megérteném, ha elmondanád. Nekem a mi kapcsolatunk a legfontosabb pillanatnyilag az egész világon. Mondd meg, hogy mit tudnék csinálni, hogy ez ne menjen a levesbe.
- kérte Pietro az árvát.
Arabella erre viszont már felnézett. Szemei szikrákat szórtak. Hiába nem tudta a szélvész, miért lett ilyen ideges hirtelen, amikor eddig szomorúan és törékenyen hatottak szavai, ő azonban borzasztó mérges lett erre. Lehet, hogy ezt a viselkedést még a több napig tartó bánat és düh is elősegítette, de nem érdekelte. Csak mindent rázúdított a hősre, amit csak lehetett. Ezelőtt nem sokkal még egy másik lánnyal volt, most meg "róluk" akar diskurálni?
- Tessék? Te mégis milyen kapcsolatról beszélsz? - pattant fel dühösen. Pietro erre hátrahőkölt.
- Szerinted mégis milyen kapcsolatról beszélnék? A miénkről. - mondta a fiú.
- A miénkről? A miénkről, Pietro, komolyan? Már nincs olyan, hogy "mi". - emelte fel hangját a lány. Arabella bosszúsan viharzott ki a mosdó ajtaján, amit nagy hévvel csapott be a Maximoff fiú orra előtt és egyenesen szobája felé vette az az irányt. Nem tudta, hova megy vagy mit csinált, csak az idegesség vezérelte.
- Hé, most meg miért vagy ilyen? Mi a bajod? Te nem akarsz beszélni? Hát nem látod, hogy el van csesződve minden? - kiáltott utána a szöszi.
- De látom, és tudod mit? Már nem érdekel. Eddig érdekelt, már nem. Azt sem tudom, mit kell ezen magyarázni. Hogy mi a bajom? Rá kellene jönnöd magadtól is. - köpte a szavakat a hajadon.
- És mi lenne, ha inkább beavatnál? Ha eddig nem jöttem rá, most sem fogok. - kiáltott utána a szöszke.
- Elég szomorú. - vágta rá Arabella.
- De nem elég annyi, hogy nem tudom, mi a bajod? 1 héttel ezelőtt csak úgy kámforrá váltál, és eltűntél, és nem tudom miért. Megijedtem, mert fogalmam sem volt semmiről. Értsd már meg, Ha nem mondod meg, nem tudok segíteni. - magyarázta a fiú. - Utoljára mondodm, hogy nem szeretném elrontani, ami eddig történt köztem és közted!
- Hagyj békén, Pietro! Lehet, hogy akkor volt, de most már semmi sincs köztünk! - kiáltott vissza válla felett Arabella a hősnek. Gyors tempót diktálva vette az irányt a szobája felé.
- Dehogynincs! - futott utána egyre csak a fiú.
- És mi? Mi van köztünk? - fordult hirtelen Arabella a szöszkéhez.
- Sok minden. - felelte a szélvész, mivel pillanatnyilag nem tudott jobbat. Persze, volt egy csomó minden köztük. Ám ezt most mind nem lehetett elmondani egy csapásra.
- Nem, ebben tévedsz. Ha lenne köztünk bármi is, akkor nem hoznál fel naponta más és más lányt a toronyba, és végre egyértelmű jeleket adnál! - csattant fel a hajadon kikelve magából.
Pietro erre megállt. Gyúnyosan mosolyra húzta száját és tudomásul véve a lány problémáját, bólogatni kezdett.
- Igen? Ez a baj? Hát képzeld, te sem adtál túlságosan egyértelmű jeleket! -
- És te? Veled mi a helyzet? Ha komolyan érzel irántam, akkor nem szédítesz más nőket Higanyszál hírhedt csáberejével! - szólt Arabella s egyre nehezebben kezelvén a stresszt egy könnycsepp folyt ki szeme sarkán.
A célhoz elérkezve a lány végigbaktatva a folyosón egyre több könnyet hullajtott, de a veszekedés nem maradt abba.
- Ha te megmondod előbb, hogy mi a bajod vagy, hogy komolyan gondolod a dolgot, ez mind nem történik most meg! - mondta a szélvész bérve a lányt.
- Nem érdekel, ez akkor is a te hibád volt! - szipogta Arabella a 7. - es ajtóhoz érve. - Nem kellett volna felszedned idegeneket!
- Neked pedig meg kellett volna mondanod, hogy mit érzel! - kiabálta Pietro.
- Miért nem te mondtad meg? - kérdezte Arabella.
- Mert az egész köztünk folyó dolgot érdekessé akartam tenni! - felelte a fiú.
- Tényleg? És ezt miért úgy tetted, hogy más lányokat is fűzögettél, amíg mi annak a szélén voktunk, hogy összejöjjünk?
- Össze akartalak zavarni! - mondta a futó.
- Hát ez sikerült is. Szép volt, Maximoff. - ingatta fejét a lány gúnyosan, ez a stílus pedig nem épp volt rá jellemző. - Bár egyenes lettél volna. Ha bocsánatot kértél volna, én elengedtem volna az egészet és nem lett volna most ez. - nézett bele a fiú szemébe, aki viszont állta a tekintetét. Szeme most a dühtől és a feldúktságtól csillogott.
- Ez érdekes, pedig pont te mondtad most, hogy semmi közünk egymáshoz, akkor miért zavarnak a lányok? - kérdezte Pietr egyre ingerültebben folytatva a veszekedést.
- Mert szeretlek, te barom! - üvöltötte teljes hangerővel Arabella már patakokban folyó könnyekkel. Megelégelte, hogy ennyi odeig nem kondták egymásnak ezt. Lehet, higy nem ez volt a legjobb pillanat kirohanásának, de már nem tudta visszafordítani a történteket.
A keserédesség teste minden porcikáját átjárta.
A szöszke erre megállt. Szóra nyitotta volna a száját, de nem tudott mit mondani. Mindenre számított, erre viszont nem.
- Bell... - sétált volna oda hozzá, de a hajadon közben megforgatva a szobakulcsot a zárban belökte az ajtót és már benn is volt.
Mielőtt még becsukhatta volna azt, csak könnyes szemeivel a megsemmisült Pietróra nézett.
- Menj a fenébe, Pietro Maximoff! Mindent elrontottál, úgy ahogy az szokásoddá vált! - mondta indulatosan, és bevágta az ajtót.
Ágyára ledobva magát tenyerébe temette az arcát, és csak sírt úgy, mint még talán soha.
Ez az egész azé a pohár kávé hibája. Ha nem köt ki a blúzán, ez most meg sem történik.

Hát, helló! Egyrészt bocsánatot szeretnék kérni, hogy eltűntem. Egyáltalán nem volt szándékomban, egyszerűen csak borzalmas hetem volt, talán életem legrosszabja. Szóval tényleg, nagyon sajnálom. De jó hír, hogy nyáron aktív leszek.❤ Másrészt meg hogy tetszett a rész? Elég szomorú és nehéz volt megírni, plusz mivel még kezdő vagyok, ezért nem tudok olyan erős vitákat és párbeszédeket írni, de azért remélem, tetszett. Ha igen, írj egy komit vagy vote - olj! További szép napot!❤