𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐚 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝. • pietro maximoff ff.

9. 𝕧𝕖𝕤𝕫𝕖́𝕝𝕪𝕖𝕤 𝕤𝕫𝕠́𝕣𝕒𝕜𝕠𝕫𝕒́𝕤

- Clint! - rohant a fiú a folyosón az íjász után a fárasztó edzés végeztével.
- Igen? - fordult felé Barton.
Pietro nem igazán tudta, ezután hogyan tovább.
- Öhm... Mi a helyzet? - kérdezte kissé hezitálva, mire Clint szemeit összehúzva kezdte el méregetni.
- Csináltál valamit?
- Mi? Nem! Csak érdeklődöm. - mondta a szöszi tiltakozva.
- Akkor jó. Semmi. - válaszolt a férfi.
- Biztos nincs semmi? - faggatózott tovább Pietro.
- Nem, nincs semmi. Mi ütött beléd? - nézett rá furcsán Barton.
- Na jó... - sóhajtott a fiú - szóval még vasárnap beszélgettem Arabellával... - kezdte.
- Mit legyeskedtél már megint a közelében? Megmondtam, hogy ne! - szidta le Clint gondolkodás nélkül.
- De a 3. emeleti lépcsőn sírt! - tárta szét a karját a fiatal, mire a mellette sétáló férfi megállt. Pietro követte a mozdulatot.
- Miért sírt? - ráncolta homlokát aggódva.
- Hát igazából mindenért, hibásnak érezte magát. - válaszolt Pietro.
- De miért? Nem értelek.
- Azt mondta, hogy miattad. Bűnösnek érzi magát, azért, mert nem voltál ott a temetésen. - mondta a fiú, mire Clint megállt. Szinte forgott körülötte a világ.
- Tehát akkor tudod. - sóhajtott a férfi gondterhelten.
- Igen. Sajnálom, Clint. - karolta át a vállát a szöszi bánatosan barátját elnézve.
- Ó, francba... - horgasztotta le fejét Barton. - Tudod, nem hittem volna, hogy így ér véget Vincent - tel a kapcsolatunk. 30 éve nem láttam... El tudod képzelni? 30! Ráadásul most itt van Arabella is. Nem tudom, hogy fogom ezt megoldani, Pietro. - rázta meg fejét lemondóan.
- De hiszen már megoldottad. Csak még kell nektek egy kis idő, amíg túllépték ezen. - próbálta vigasztalni barátját a fiú nem túl sok sikerrel.
- És ez mikor követhetik be?
Clint arcán egy kósza kis könnycsepp folyt ke, amelyet egy gyors mozdulattal el is tűnhetett.

***

A napok csak teltek, s már hetek lettek belőlük.
A toronyban egyre inkább karácsonyi hangulat uralkodott, ugyanis már december 15. - e volt. Mindenhol gyönyörű arany - piros díszek és zöld fenyőfaágak voltak. Az egzotikus növényeket lecserélték klasszikus örökzöldekre, s cifra girlandokat lógattak fel rájuk.
Arabella szíve még mindig összetört és üres volt, ám a tanulást sem hanyagolta el.
A lány már - már megszokta, hogy a Bosszúállók tornyában tölti mindennapjait. Szinte kezdte magát otthon érezni. És ez bármilyen furcsán hangzik, bántotta. Bűnösnek érezte magát. Biztos azt kérdezed, miért. Arabella azt hitte, nem tud túllépni édesapja halálán és az egész élete olyan lesz, mint az ezelőtti napokban. Egy szóval 100 % szomorkodás és gyász, 0 % előrehaladás és élet. Nos, ez az elmélete megdőlni látszott. Tanulás, készülés a vizsgáira és még ehhez hasonló dolgok. Hétköznapjai újra ugyanolyanok lettek, mint ezelőtt. Vagyis nem teljesen. Vincent nélkül, Tony Stark és a Bosszúállók otthonában folytatta életét.
Arabella ismét egy havas szombatra ébredt. Nyújtózkodva és ásítozva kelt ki a finom, selyem paplan és a vánkosok fogságából, majd felkapva magára vörös, szatén köntösét a terjedelmes ablak felé vette az irányt, amely New York - ra nézett. Általában reggelenként az üvegen át vizslatta a reggeli várost, amelyet fehérség borított.
A közmunkások és takarítók a járdákról takarították el a havat, viszont talán túl korán is kezdtek neki, ugyanis nem igazán volt senki az utakon.
A kávézók, a butikok és a boltok korán nyitottak, de vásárlók még nem voltak.
Az ég sem volt felhős, mint ezelőtt a napokban, sőt, még a nap is sütött(bár a hidegen ez sem segített).
Arabella fekete bőrfotelében ülve sóhajtott, majd elmorzsolt egy könnycseppet. Ez is reggele részéhez tartozott. Nem mutatta ki a külvilágnak bánatát. Utálta, ha mások előtt sír. Mindig a szobájában szomorkodott, ahol nyugalom van és csend. Főleg hajnalban.
A lány a karosszékben ücsörgött még egy darabig, de aztán gyomra jelzett neki, hogy ideje lenne étkeznie, így eldöntötte, hogy felmegy a konyhába, és eszik egy kiadós reggelit.
Lábait egy farmerbe bújtatta, míg felsőtestét egy fehér garbó fedte. Haját kiengedte, és alighogy felhúzta csizmáját, már indult is.
Az ajtót bezárva maga után körülnézett a folyosón, ám senkit sem talált, még az általában Pietro szobájából sértődötten távozó, idegen nőket sem vélte felfedezni.
A fiú ugyanis mindig más lánnyal volt látható a toronyban. Mindig váltogatta őket. Amikor pedig épp megunta aktuális partnerét, kerek - perec megmondta neki és elküldte a személyt. Másnap már másik nőt bolondított. Arabella látni vélt már hosszú, szőke hajú, tűsarkús lányt, barna, állig érő hajú, mini estélyiset és vörös, göndört is, enyhén fogalmazva telt idomokkal rendelkező hölgyeket.
A hajadon bárhova ment, mindig Pietrót látta barátnőivel kuncogni valamin, vagy éppen másokkal nem foglalkozva, vadul csókcsatázva.
Nagyon kellemetlenül érezte magát emiatt, de nem mondhatott semmit. Legalább most nem látott egy nőt sem a toronyban.
Az egész épületben csend uralkodott.
Arabella felsietett a lépcsőn, ezután felérve a konyha emeletére balra fordult, majd a folyosó vége felé kezdett sétálni.
Odaérve óvatosan nyitotta ki az ajtót és belépve Wandát találta az asztalnál ülve, ahogy reggeli teáját issza.
- Jó reggelt! - köszönt az árva halk hangon.
- Jó reggelt! - szegezte tekintetét a hősnő Arabellára. - Mi a helyzet? - érdeklődött kedvesen.
- Nem sok minden. Veled? Mit csinálsz ma? - kérdezett vissza a hajadon.
- Tegnap kitaláltuk Pietróval, hogy ma kimegyünk szánkózni. - válaszolt Wanda.
- Tényleg? Legalább ti tudtok mit csinálni. Nekem nincs most nagyon dolgom. Szóval azt hiszem unatkozni fogok egész nap. - csúsztatott be két kenyérszeletet a pirítógépbe Arabella sóhajtva.
- Nem akarsz velünk jönni? - vetette fel az ötletet a Maximoff lány.
- Hát... nem tudom. Nagyon rég szánkóztam.
- Pont azért gyere velünk! Van egy tök kafa kis domb itt az udvaron. Majd együtt lelökjük róla a bátyámat. - kezdte el győzködni Wanda a lányt.
- Jó, megyek. - egyezett bele Arabella vállat vonva - De mégis honnan akartok szerezni szánkót? - ráncolta értetlenül a homlokát.
- Nem tudom, elvileg Pietro talált valami szánkóféleséget a régi cuccok közt. Bár nem tudom, hogy kerül oda szánkó és már azt sem értem, miért bíztam meg ebben a hülyegyerekben. - temette arcát tenyerébe az éppen reggelijét fogyasztó lány, mire Arabella eleresztett egy csendes nevetést.
- Hol találkozunk? - tette fel a kérdést a hajadon.
- Majd olyan 10 óra felé elmegyünk érted a szobádba. Gondolom azért egy kabátot csak felveszel, nem? - pásztázta végig Wanda Arabellát. Való igaz, nem igazán szeretett volna megfagyni. Volt vagy - 7 - 8 °C is.
- Nem szeretnék annyira tüdőgyulladást kapni, úgyhogy igen. - bólintott a lány kiöntve egy kis narancslevet poharába. A kenyérpirító is jelezte, hogy kész van a reggelije, így a ropogósra sült kenyér szeleteket kitette egy tányérra, majd leült Wanda - val szembe.
- Amúgy lehet, hogy ez furán fog hangzani, de az normális, hogy Pietro két naponta új lányt hoz be a toronyba? - kérdezte Arabella a narancslében úszkáló kis rostokat tanulmányozva.
- Ó, ja az. Igen, nála ez normális. Mindennap más. - támasztotta alá Wanda.
- Csak mert mindenhol más - más lányokkal látom őt.
- Ez nála sajnos így van. Sosem volt még tartósabb kapcsolata, mindigis csak ilyen kalandja voltak. Meg sem tudnám számolni, hogy hány csajjal szakított egy éjszaka után. Mondjuk, azt még tudom érteni. Ha még normális csajokat hozna ide, akkor nem igazán érdekelné, de mindig a pláza cicákat és az apuci kislányaikat fűzögeti. Aztán miután kirúgta őket, a kis "hercegnők" még nekem panaszkodnak, hogy a bátyám mekkora egy tapló. Hát, igazából az is, de ez már más kérdés. - magyarázta a boszorkány.
- És ezt miért csinálja?
- Nem tudom. De ha ő így érzi jól magát... - kortyolt bele teájába Wanda.
A konyhaajtó lenyomódott, résnyire kinyílt, s miután belesett rajta, Pietro óvatosan lépkedve, mintha jégen járna lopakodott be a helységbe egy óriási, vaslappal a kezében, mely valószínűleg valamihéle kísérletező asztal lehetett új korában, mivel látszott, hogy lábait valahogyan eltávolították.
A fiú maga után halkan csukta be az ajtót, ezután pedig sóhajtva dőlt neki annak. Mikor tüzetesebben is körülnézett, és megpillantotta Arabella és Wanda vizslató szemeit, ijedtében ugrott egyet.
- Anyám, ti mit kerestek itt? - tette fel a kérdést.
- Mi? Mi éppen reggelinket fogyasztjuk. Az a kérdés, hogy te mit csinálsz itt. Szóval? - vonta fel a szemöldökét Wanda.
- Öhm... én csak... én is jöttem reggelizni. - rugdosta be a fiú kis mozdulatokkal az asztallapot a konyhapult mögé.
- És ehhez mi szükséged egy asztal tetejére? - kérdezte húga unott tekintettel, aki szinte már mindent tud.
- Ahj, jó, előttetek úgysem kell titkolóznom. - húzta ki az asztalnál az egyik széket, majd ült le rá. - Ugye megbeszéltük azt a szánkózást. És hát, mivel azt mondtad, hogy szerezzék szánkót, én felmentem a 34. - re, hogy kerítsek egyet. De a Stark toronyban miért is lenne szánkó? Miután feladtam, megláttam egy régi műtős asztalt... - kezdett bele a sztoriba Pietro tarkóját vakargatva.
- Te komolyan ezzel akarsz szánkózni? - nevetett fel Arabella.
- Van jobb ötleted? Amúgy légyszi, ne áruld el Steve - éknek, mert nekünk annyi. Így is ellógjuk az edzést. - mondta a szöszi.
- Nem fogom, én is veletek megyek. Bár ezek után jobban meg kellene gondolnom... - tűrte el haját füle mögé.
- Ó, klassz.
- A lábait is te szedted le? - sétált oda Wanda "szánkójukhoz" jobban szemügyre véve.
- Nem. - rázta a fejét Pietro szemeivel mindenhova nézve, csak testvére szemébe nem.
- Pietro! Miért akarsz nekem hazudni? A fejedbe látok! És ez rongálásnak számít! - szidta le őt a boszorkány átlátva rajta.
- De nem látod, milyen használhatatlan már? - védekezett a fiú.
- Jó, most már úgyis mindegy, nem veszik hasznát. Csak akkor ez maradjon titokban. Úgy csináljuk majd, hogy lehetőleg ne lássanak meg ezek a nyugdíjasok. - forgatta szemét a lány a nagykorú bosszúállókra célozva.
- Szerintem még talán így sem a legjobb ötlet... - aggodalmaskodott Arabella.
- Miért? - kérdezte Pietro komolytalan hangsúllyal.
- Mert dühösek lesznek ránk. - felelte a hajadon.
- És? Rád biztosan nem. Úgyis minket okolnak mindenért, ez sem lesz kivétel. Márha rájönnek. - magyarázta a fiú.
- Azt hiszem, én nem tartok veletek... - állt fel a székéről Arabella távozáshoz készülődve, mire a szöszi makacsul az ajtó elé állt, ez pedig a lányt megtorpanásra késztette.
- Na, légyszi! Nem lesz baj! - hajolt le a lányhoz kutya nézéssel pillantva rá. Arabella sem volt túl alacsony, viszont a szöszke jópár centivel megelőzte őt.
- Ó, édes istenem... megyek. - hunyta be a Barton lány szemét fáradtan, megadva magát, mint aki már sejti, hogy ennek nem lesz jó vége. Az ikrekkel szánkózni, mellesleg egy asztallapon a tipikus "veszélyes szórakozás" kategóriába tartozik. De most őszintén, ellen tudott volna állni bárki is Pietro csábító, búzavirág szín szemének?
- Rendben. Akkor 10 : 00 - ra ott leszünk Wanda - val a szobád előtt. - állt félre az ajtóból a fiú utat engedve Arabellának.