Most Kezdődik.. (befejezett)

harmincnegyedik.

Eltelt egy hét és meglepően sokat fejlődött a tánctudásom. Nem mintha ezelőtt konyítottam volna hozzá egy cseppet is, ezért nyilván csak fejlődni tudtam. 
Ami azt illeti minden Alexander érdeme. Először az édesanyja esküvőjén táncoltam vele és már akkor feltűnt mennyire jó érzéke van ehhez is. Az egyetlen problémám a napról-napra növekedő feszültség volt közöttünk. Mármint egyre nehezebb tartóztatni magam a közelében, egyszerűen egy érintésétől lángba borul az egész testem és érzem, hogy ő is küzd a saját démonjaival. Látom rajta a vívódást, amikor a tekintete az ajkaimon időzik vagy éppen, amikor úgy bámul a szemembe, mintha látná a lelkemet is.

Ó és egyszerűen csak a fiúval tud összehangoltan mozogni a testem, Prestonnal még mindig botlábú vagyok, ami a tanárnőt kezdni már az őrületbe kergetni. Mivel Ms. Bourne összes reményét Alexanderbe fektette, ezért ma úgy döntött megnéz együtt kettőnket a próba után.

Miután lement a próba, mindenki elhagyta a termet én, pedig Alec kezét fogva várom a zene elindulását. Nagyjából 5 perc telt el mire elválhattunk egymástól.

- Hát ez.. — kereste Ms. Bourne a szavakat. — Egész tűrhető volt részedről Ana.

- Köszönöm? — hát biztos nem ez a legszebb dicséret amit kaptam életemben, de azért elfogadom.

- Még bőven elfér a gyakorlás, de sokkalta jobban működsz Alexanderrel, mint Prestonnal, ezért kénytelenek lesztek a párcserére — mielőtt fellebbezhettünk volna ez ellen, a tanárnő elhagyta a termet.

Féltem a fiú szemébe nézni, valószínűleg most éppen átkot szór ezért a tanárnőre. Neki egyébként Nora a párja, vagyis csak volt, aki rettentően jól táncol.

- Úgy látom a természetfeletti erők is azon munkálkodnak, hogy véletlenül se szabaduljak meg tőled — pillantott rám, de tekintete játékos volt.

- Ilyen ez a karma. Előző életedben valami nagyon rosszat tehettél, amiért most velem büntetnek — néztem ártatlanul a fiúra, aki elnevette magát. Imádom a nevetését.

Jókedvünket a hirtelen jött sötétség törte meg. Tehát lekapcsolták az áramot a tornateremben, rólunk tudomást sem véve.

- Gyere kislány, hazaviszlek — indult el, remélhetőleg az ajtó felé. Azon a bizonyos hétvégén Miamiban elég sokszor használta ezt a becenevet, melyet azóta sem hallottam, most viszont nagyot dobbant miatta a szívem. — Jössz már? — kérdezte valahonnan messziről, aminek hatására elindultam a hang irányába. Mivel én az orromig sem láttam, a fiúnak nyilván macskaszemei vannak.

Végül kijutottunk a parkolóba és beültem a vörös camaroba. 

- Éhes vagy? — kérdezte miközben elindította az autót.

- Mikor nem? — pillantottam rá.

Az elmúlt egy hónapban elég sokszor kajáltunk kettesben, sokat nevettünk és úgy érzem néhány fal már leomlott közöttünk, ettől függetlenül még szeret gúnyos és flegma lenni velem. Miután Aidennel összevesztem és Alexander megtudta, visszaült mellém bioszon. Egyre többet beszéltünk és mivel a barátainknak másokra is kellett időt szakítani, így kettesben maradtunk többnyire. 

Este 8 óra körül érhettem haza, természetesen Alec elhozott. Már csak ezt a hetet kell egyedül kibírnom a házban, hiszen pénteken kezdődik Luke szünete az egyetemen és egészen január első hetéig itthon lesz velem. Kicsit izgulok, hisz a barátnője is jön vele és ha minden jól megy, karácsonyig itt is marad, amit egyébként nem bánok.

Telefonon beszéltem még Riverrel és Loryval, ahogyan nagyjából minden este mióta kevesebbet találkozunk. 

A beszélgetésünk után megnyitottam a közös csoportunkat, amiben szerepelt Lory, River, Finn, Ryan és Alexander. Finoman kértem őket, hogy holnap próba után tolják át a seggüket, mert fel kéne díszíteni a házat és ha egyedül rajtam múlik, akkor még a végén túl sok munkát adnék a tűzoltóknak.