Most Kezdődik.. (befejezett)

huszonnyolcadik.

Már meg sem kellene azon lepődnöm, ha faképnél hagy a fiú, most mégsem tudtam mire vélni a helyzetet. Nem igazán tesz jót az ölbecsülésemnek, hogy szinte már felajánlkoztam és ő kiviharzott innen. El szeretnék süllyedni szégyenemben. Azt sem bántam volna, ha kihasznál, egyszerűen csak új kapukat nyitott ki előttem, melyeket készen álltam felfedezni, de mégis becsapta előttem mindet.

Nagyon remélem, csak az alkohol befolyásolja a gondolataimat.

Szerintem örökre beleégett az agyamba a kép, amint becsapja az ajtót. Újabb fejezet az "Ana miképp szégyenül meg" könyv fejezetében. Hurrá.

Felvettem a pizsamám és befeküdtem az ágyba. Terveztem, hogy megvárom a fiút, de elnyomott az álom és abban sem voltam biztos visszajön-e egyáltalán.

Másnap reggel némi fejfájással ébredtem.

- Öltözz indulnunk kell — hallottam meg egyből Alec hangját.

- Még 5 percet kérek anya — nyavalyogtam. Válaszul hozzám vágott egy párnát. Mit élvez ebben annyira mindenki?

- Ha 5 perc múlva nem leszel lent a hotel előtt akkor itt hagyunk — közölte és eltűnt. Egyből eszembe juttatta a tegnap estét, mikor hasonlóképp távozott. Éreztem, ahogy elkezd égni az emlék hatására az arcom.

Jobbnak láttam, ha elkezdek készülődni, hiszen elég valószínűnek tartottam, hogy tényleg elmennek nélkülem, ha nem készülök el, márpedig kíváncsi vagyok a városra.

Mellesleg elnézve az ágy másik felét nem hiszem, hogy a fiú itt töltötte az éjszakát.

Az épület előtt sorakozott Alexander, Lucy, Dylan és gondolom az utóbbi jóvoltából Amber. A lány jelenléte rátett még egy lapáttal a szuper reggelemre.

Egészen addig vánszorogtam zombiként, amíg be nem tértünk a legközelebbi kávézóba. A fiúk nem bírták hallgatni a nyafogásom. 5 perce sétálhattunk, de ez a csaj már vagy 4 ruhaüzletbe ment be, mialatt mi kint vártunk rá. Nagyon kiérdemeltem már ezt a kávét.

Ismét útnak indultunk és pár perc múlva megint egy ruhaüzlet előtt álldogáltunk. Miért van egyáltalán ennyi ruhabolt ebben az utcában?
Habár Lucy még csak 6 éves (ezt körülbelül már négyszer elmesélte mióta elindultunk), mégis úgy érzem a szövetségesem és ő is unja Ambert.

Cinkos pillantást villantott felém, megfogta a kezem és elindultunk. Alexander hezitálás nélkül követett minket.

- Ekkora fejfájást még az ember legjobb barátja sem ér meg — felelte válaszul az értetlen pillantásaink láttán. — Na ki kér fagyit?

Legbelül ennek a kérdésnek jobban örültem, mint a mellettem ujjongó kislány.

Percekkel később már a fagyinkat nyalva sétáltunk. Vagyis én kanalaztam, hiszen egy 4 gömbös fagylaltkehelyt kunyiztam ki a fiútól. Reggelizni is kell, nem?

- Add fel. Azt képtelenség megenni — mondta Alexander.

- Mindig alábecsülsz Hewitt.

- Az biztos — suttogta.

Kisétáltunk a tengerpartra, de nem sokáig csodálhattunk a látványt, mert fekete felhők kezdtek gyülekezni, így visszavonulót kellett fújnunk.

A hotel előterében találkoztunk egy dühös Dylannel.

- Komolyan magamra hagytatok azzal a hárpiával? — idegeskedett.

- Ez az ára, ha ilyen lányokat akarsz megfektetni — vontam meg a vállaimat. Szerencsére ekkor Lucy már elhagyta a társaságunkat.

- Az már megvolt tegnap este, csak az idióta pasid még akkor tört rám reggel, amikor az ágyamban feküdt a csaj és így muszáj voltam hozni őt is — hisztériázott.