Intoxication - Felix

07

-Stormi...kérlek ülj be mellém...

Mélyen szemébe nézve próbáltam összeszedni a gondolataim, közben a szívem annyira gyorsan dobogott, hogy szinte szétfeszítette a bordáimat.

-Komolyan? Meztelenül? 
-Igen...amúgy ruhában fürdesz?-enyhe kötözködés volt hallható hangjában ahogy folyamatosan az arcomat fürkészte. Szemei alatt halvány fekete karikák voltak láthatók, ezzel igazán meggyötörtnek tűnt az arca.
-Tényleg szeretnéd?-apró bólintással jelezte, hogy teljesen komolyan gondolta-Jólvan...de előtte bezárom az ajtót.

Úgy tettem ahogy mondtam, majd elkezdtem megválni a ruháimtól. Minden mozdulatomat végig követte, mikor minden lekerült rólam felkötöttem a hajamat egy laza kontyba. A kádban előrébb csúszott így kényelmesen be tudtam a háta mögé ülni, a mellkasomhoz húztam lábaimat és a karommal átöleltem azokat. Felix karcsú, vékony hátával szemeztem, haja vizesen a tarkójára volt tapadva, gerince szépen ívelt végig a hátán. Nem tudtam megállni, így egy ujjammal végig követtem csigolyáit, nyakától egészen a háta közepéig. A szőkén enyhe borzongás futott végig, vállait megmozgatta kicsit és úgy fordult hátra hozzám, hogy a szemembe nézhessen. 

-Bele dőlhetek az öledbe?

Kérdésére nem is kellett választ adjak, úgyis tudta, hogy igen. Két oldalára helyeztem lábaimat, így hátával kényelmesen a mellkasomra tudott dőlni, fejét a nyakamnál pihentette hátra döntve. Vizes haját cirógatva ültünk a kellemes hőmérsékletű vízben. Szemeivel a fürdőszoba különböző pontjait pásztázta végig, légzése egyenletesen lassú volt, kedves érintéseimre szinte majdnem elaludt. Kellemes, mégis valahol megtört hangulat vett kerül minket, nyugodtak voltunk, mindent a legnagyobb rendben éreztünk abban a pillanatban, mégis tudtuk, hogy semmi sincs rendben. 

-Stormi.-hosszú ücsörgésünk csöndjét végül Felix törte meg.
-Igen? 
-Elárulod az igazi neved?- pillantott fel rám, hangja félénk volt, mint aki arra számít, hogy nemleges választ kap.
-Elmondom.- megkerestem kezeit a víz alatt és összekulcsoltam ujjainkat, Felix mellkasán pihentettem mind a kettőnk kezeit- Byeol, mint a csillag...
-Byeol....-a nevemet furcsa volt a szájából hallani, mégis olyan érzés volt mint amikor valaki hazatér- Csillag....csillagom...-hangja elcsuklott és arcán elindultak a könnyek.
-Felix! Drágaságom mi a baj?- ülő helyzetbe hoztam magunkat és két kézre fogtam orcáját -Most miért sírsz?-kezdtem megint kétségbe esni.
-Azért mert az jutott eszembe, hogy tényleg olyan vagy mint egy csillag. Ragyogsz. Más ezt nem csinálná velem, ott hagyott volna az erdőben....Nem tenné bele a szívét és lelkét egy beteg, törött elméjű srácba. - teljesen felém fordult, kezeivel erőszakosan törölgette le könnyeit az arcáról-Mindenki el lök magától mikor megtudja, hogy beteg vagyok. Hihetetlenül összetör ez lelkileg...-fejét vállamra borította zokogva -Nagyon magányos vagyok...

Meztelen teste köré vontam karjaimat és még jobban magamhoz húztam, teljesen a karjaimba zártam. Hagytam hagy adja ki magából ezeket a bennragadt érzéseket, tudatni akarta vele, hogy nincs egyedül.

-Felix.-szólítottam meg óvatosan- Én nem hagylak el...én meg akarlak mindenhogy ismerni. Egyszerűen tudni akarok rólad mindent, és ha szeretnéd te is akkor én is megmutatok magamból mindent. -elhúzódtam tőle, hogy szemeibe tudjak nézni- Tudjunk meg egymásról mindent. Oké?-döntöttem egymásnak homlokainkat, és végül ő mozdult meg először egy csókra, de abban a csókban benne volt a válasza.

-o-

A fürdés után végül úgy alakult, hogy az egész napot és éjszakát a Lee család házában töltöttem. A szőke kérésére az anyukája elnéző volt velem szemben, mivel velem akart aludni, nekem meg nem volt szívem magára hagyni, főleg a beszélgetésünk után. 

Reggel az ébresztőm dallamára ébredtem. Ma már be kellett menjek az egyetemre. Anyukámmal tegnap este megbeszéltük, hogy értem jön és elvisz. 

Felix is felébredt velem együtt, míg felöltöztem a saját ruháimba kiült az ágy szélére a takaróba burkolva és engem nézett. Ábrázata álmos volt, és még mindig látszott rajta mennyire össze van törve. Nem sokat aludt az éjjel, akárhányszor megébredtem, hogy rá nézzek mindig ébren volt. Azt mondta, hogy rossz álmok gyötrik ha megpróbál elaludni. A szívem szakadt meg érte, ilyenkor a karjaimba zártam és haját cirógattam, hogy kellemesebben érezze magát. Így én se voltam igazán kipihent, de nem igazán érdekelt.

Mielőtt megérkezett volna anyukám egy kicsit elrendeztem a szobát körülöttünk. Felhúzva a redőnyt tudatosult bennem, hogy kint elég rossz idő van, szakadt az eső és minden szürke ködbe volt burkolózva. 

-Vegyél ki egy pulcsit a szekrényből. Nem akarom, hogy megfázz.-aggódása megtöltötte a szívemet melegséggel, kiválasztottam azt a pulóverét ami az első találkozásunkkor volt rajta, csodás Felix illata volt.

Telefonom csöngése szakított félbe, így nem tudtam megköszönni a ruhadarabot. Anya megérkezett. 

-Mennem kell Felix...
-Tudom, kikísérlek a kocsiig...-úgy ahogy volt, a takaróba tekerve indult ki én meg szorosan a nyomában. Anyukája a konyhában sürgött, a tesója pedig az asztalnál reggelizett még iskolába indulás előtt. Meglepődtek, hogy ilyen korán fent vagyunk, gyorsan vázoltam nekik a helyzetet, hogy muszáj nekem is bemenjek az iskolába most már. Illedelmesen elköszöntem tőlük és a szőkével a bejárati ajtó felé vettük az irányt. 

Kint édesanyám a kocsiban várt rám. Ahogy kiléptünk a házból egyből ránk nézett, többször végig mérte Felixet. Gondolom próbálta megfejteni, hogy mi ragadott meg ennyire ebben a fiúban, de anya már csak ilyen. Mielőtt beszálltam volna az autóba még a szőke felé fordultam.

-Vigyázz magadra nagyon...
-Vigyázok...Mikor látlak újra? Nem hiszem, hogy kibírok nélküled most már egy éjszakát egyedül...-egy könnycsepp futott végig arcán, hüvelykujjammal egyből letöröltem.
-Ahogy tudok jövök. Megígérem.- simítottam végig arcán- Hívj fel bármikor. Megmondtam, hogy én nem hagylak magadra.-néztem mélyen a szemébe- Innentől kezdve le se tudsz majd vakarni magadról.-nevettem el magam halványan. 

Búcsúzóul ajkaimat az ajkaira nyomtam, óvatos csókba hívva őt. Nem érdekelt, hogy mind a kettőnk anyukája nézett minket, az egyik a konyha ablakból míg a másik a kocsiból.

Ott abban a pillanatban ketten léteztünk, az ígéretem, hogy nem hagyom magára, és a közös ígéretünk, hogy mindenestül megismerjük egymást.