Intoxication - Felix

10

Chris kis irodája teljes mértékben iroda szerű volt. Néhány fénykép dobta fel, az amúgy igazán egyszínű kis helységet. Kopott fenyőzöld falak és fekete bútorok. Egy nagy íróasztal helyezkedett el az egyik falhoz tolva ami alatt több kis polc és fiók volt található. A tetején egy laptop és rengeteg papír szanaszét a felületén. Csak a szokásos Chris, igazából nagyon jól végezte a munkáját, mindent kézben tudott egyszerre tartani. Ezért is szerették annyian.

Mégis a kedvenc részem ebben a picike kis szobában, két kép ami pontosan az íróasztal felett helyezkedik el. Egy kép rólam amikor iskolai egyenruhában pózolok egy fagyival a kezemben 14 évesen és egy kép Chanról az első és egyben utolsó letartóztatásáról....

A két fiú után beérve a szokásos kis polcom tetejére felhuppanva helyeztem magam kényelembe, amíg az idősebb előkeresett egy összecsukható széket a szeplősnek, ő pedig helyet foglalt a gurulós székén. 

-Hány éves is vagy Felix?-érdeklődött.
-19, Stormi egy évvel idősebb nálam.
-Itt bent Felix kimondhatod az igazi nevem.- szóltam közbe úgy mellékesen miközben vállára simítottam egyik kezemmel.-Chan mindent tud rólam.-mosolygtam le hozzá mivel a polc magasabban helyezkedett el.
-Rendben, viszont kérdezhetek tőletek valamit?- érdekesen egymásra pillantottunk egy másodpercre Chrissel majd vissza a szőkére- Hogy ismertétek meg egymást?-a kérdés hallatán két hatalmas nagy vigyorral tálalta szembe magát.
-Ez egy jó hosszú történet kb 6-7 évvel ezelőttről.-kezdett bele az idősebb- Végig szeretnéd hallgatni?-Felix nem válaszolt csak heves bólogatásba kezdett ami mind a kettőnket egy apró nevetésre készítette. Chan rámtekintve jelezte, hogy kezdjem el én magam a történetet.

- Az egész 14 éves koromban kezdődött, egy borzalmas középiskolában. Nagyon nem szerettem oda járni, az osztálytársaim bunkók voltak és nem igazán akartak barátkozni velem, szinte csak elviseltek amikor egy légtérben kellett tartózkodjunk. Ennek hatására tényleg egy barátom se volt akivel az időmet tölthettem volna, így legtöbbször iskola után a városban lézengve ütöttem el az időmet hazaérkezés előtt. Nem bántottak soha a suliban, még kirekesztve se voltam, csak egyszerűen nem tálaltam meg senkivel a közös hangot.- néztem bíztatóan a szerelmem szemeibe- Mivel délutánonként állandóan róttam az utcákat a városban  így nem egyszer esett meg, hogy vagy eltévedtem, vagy teljesen rám sötétedett. A történet legfontosabb napján pedig mind a kettő egyszerre történt meg velem, egy ismeretlen helyen sötétben bóklásztam, igazából már akkor be voltam szarva a helyzettől, de miután egy csapat egyetemista srác körbe állt na azután éreztem azt, hogy innen nincs kiút és nagyon rosszul fogok járni.- ekkor pillantottam Chanra és hagytam abba mondandómat átadva neki a szót.

-Ahogy említette Byeol, hogy 14 éves volt, én ebben az időben pont betöltöttem a 20-at. Kb a történés előtt 8 hónappal költöztem Koreába Ausztráliából. Ekkor kezdtem el próbálgatni az életemet a saját lábaimon. Nagyon nehéz volt belerázódni egy mondhatni idegen környezetbe még akkor is ha tudtam folyékonyan beszélni a nyelvükön. Viszont 8 hónap alatt sikerült egy kisebb lakást szerezzek és egy viszonylag jobb autót, amit imádtam minden egyes kis félre tett pénzemből tuningolgatni. A szerencsén az volt, hogy egy nagyon jófej pasas mellett dolgozgattam egy autószerelő műhelyben, így éjszakánként szabadon használhattam a saját autómhoz a szerszámokat, néha a kollégáim megleptek egy-egy apró alkatrésszel mivel látták mennyire szorgalmas vagyok. Nagyon szerettek azon a helyen.-mosolyából minden egyes érzelem tökéletesen tükröződött vissza- Egyik este az említett kollégáim közül fuvaroztam haza kettőt, mivel tudtam, hogy otthon várja a családjuk nekem meg úgysem volt jobb dolgom. Leraktam az utolsó embert is amikor hazafelé indulva egy kis társaság keltette fel a figyelmem a járdán, igazából nem vagyok annyira kíváncsi ember, de aznap mégis valami isteni sugallattól vezérelve lelassítottam mellettük és akkor kiszúrtam egy fiatal lányt iskolai egyenruhában a fiú társaság közepén. Az arcára nézve egyből tudtam, hogy bajban van. Egy pillanatot sem gondolkodtam a helyzeten, az első helyre ahova tudtam leparkoltam és már rohantam is a társaság felé. Addigra az egyik srác már a haját fogta még egy másik a felsőjét tépte. Először rájuk kiabáltam, hogy hagyják abba de felém fordulva csak kiröhögtek. NA ekkor olyan méreg elöntött, hogy odaérve az egyik srácot hátha rúgtam, egy másikat pedig a hajánál fogva a földre húztam, és akkor következett az a kettő amelyik éppen Byeolt fogta. Megbánták, hogy velem találkoztak, viszont nekem se volt szerencsém mivel többen voltak ellenem és mire kiszabadíthattam volna a kezükből megjelentek a zsaruk. A kis köcsögökből  több le tudod lépni, engem meg elkaptak, persze a rossznak beállítva.-egy hatalmas sóhaj hagyta el a száját egy szomorú mosollyal együtt.
-Annyira meglepődtem amikor megjelent Chan, hogy megmentsen a többiktől, egy hősként tekintettem rá. Ahogy megbilincselve láttam a földön térdelve annyira szomorú lettem, hogy az egyik rendőr karját rángatva kezdtem el bőgni és kiabálni, hogy nem ő volt, és mutogattam abba az irányba amerre a többi elfutott. Ekkor fogták fel a rendőrök, hogy igazából nem mindenkit kaptak el, hogy minket kettőnket betuszkoltak egy rendőr autóba, bevittek az örsre és a többi ember után eredtek. Bent felvették az adatainkat, lefotóztak minket és értesíteték a szüleimet, Chan csak a főnökét hívta fel. A szüleim hamar beértek de nem engedték be őket hozzánk mivel a tényleges elkövetőket keresték, kb olyan 3-4 órát ülhettünk mikor behozták azt a két srácot aki megfogott. Innentől kezdve megint kezdődött az egész előröl, a jegyzőkönyvet felvették és ekkor a szüleimet is értesítették mindenről akik feljelentették a két fiút és kifizették Chan bírságát. Ekkor fogtak és azonnal hazavittek, még egy köszönömöt se tudtam kinyögni.
-Ott álltam az éjszaka közepén a rendőrőrs előtt és ugyan azt éreztem én is, hogy még egy köszönömöt se tudtam mondani. A kocsimhoz visszaérve hazamentem és írtam egy smst a főnökömnek hogy holnap nem megyek be, nem lepődött meg rajta, mondta, hogy pihenjek egy nagyot. Egy dolog jutott eszembe, hogy tudnám megköszönni, emlékeztem a középiskola nevére az egyenruhájáról. Utána nem is tudom hány napig, állandóan ott szobroztam az iskola előtt amikor újból megláttam.
-Azonnal felismertem. Nem tudtam hogy kéne megköszönjem neki ezért olyan lassan értem elé ahogy tudtam. Viszont tudod mit csinált? Egy szó nélkül azonnal átölelt!-nevettem el magam ránézve.
-Hát most na, akkor abban a pillanatban nem voltam a szavak embere basszus.-nevetett vissza rám- De visszaöleltél. Ezután pedig meghívtam egy fagyira.
-Hát elég izgalmasan kezdődött a barátságotok.- nézett végig rajtunk mosolyogva.
-Nézd meg ezt a két képet a falon.-mutatott Chris az íróasztal felé, a szőke felpattanva egyből megvizsgálta azokat.
-Hűűű! Milyen cukin néztél ki Csillagom! Chan te pedig nagyon ijesztő vagy ezen a képen.- nevetve vakargatta meg a tarkóját.
-Piszkosul mérges voltam, így ne csodálkozz.-ekkor kis társaságunk jóleső nevetésbe kezdett a régi történet lezártaképpen.

-Viszont ám én is kíváncsi vagyok, hogy ti, hogy is találkoztatok.- vigyorgott ránk Chan.
-A majom SpearB-n keresztül...
-Changbin a legjobb barátom és egyben az osztálytársam.
-Igazából az egyik verseny után megmentettem Felixet a zsaruktól. És onnan kezdődött el, mikor először megszólalt mellettem a kocsiban már akkor éreztem, hogy kell nekem.- mosolyogtam el magam szégyenlősen. Ekkor a két fiú elkezdte jobban átbeszélni a mi kis történetünket, én pedig csak hallgattam őket.

Ekkor tudtam, hogy ez a két csodálatos ember nagyon jó barátságot fog egymással kötni.
És ez mégjobban boldoggá tett.