Intoxication - Felix

08

Az elmúlt három napban a nyakamba szakadt egy jó adag tanulni való, ami miatt nem tudtam meglátogatni a szőkét. Viszont minden este telefonon beszélgettünk és egymás hangjára aludtunk el. Felix kezdi egyre jobban érezni magát, de sokszor éri el a magány. Többször mondta, hogy sír éjjel és megint rémálmok gyötrik. A nappaljai nyugodtabbak, a közérzete is jobb, sokat beszélget az anyukájával és a nővérével, ami számomra is később derült ki, hogy két lánytesója van.

-o-

A mai napon csak egy órám van amin éppen ülök és az óramutatót nézem, abban reménykedve, hogy akkor gyorsabban telik az idő. De sajnos ilyen nem történik, sőt olyan mintha visszafelé ketyegne és soha nem akarna vége lenni. A hatalmas előadóban szinte rá lehet könyökölni az unalomra és álmos hangulatra, alig figyel bárki is a professzorra. Szegény. 

A gondolataim Felix körül forognak, tegnap megígértem neki, hogy ma átmegyek hozzá az órám után. Legszívesebben teljesen ki is hagytam volna a napot, de rám szólt, hogy muszáj bemenjek, szóval hallgattam rá. 

Hosszas bambulásomat végül a csengő szakította meg, aminek ennyire még soha nem örültem mint most. Cuccaimat besöpörtem a táskámba, barátnőim arcára nyomtam egy-egy puszit és már szaladtam is a kocsiig. Szívem hevesen dobogott amikor gázt adtam, tudtam már csak pár perc választ szét minket.

A házukhoz érve leparkolás után az ajtóhoz siettem és becsöngettem, majd a húga beengedett. Köszöntem mindenkinek aki éppen a helységben tartózkodott, majd elnézést kérve Felix szobája felé vettem az irányt. Óvatos kopogás után lassan benyitottam, az ágyában feküdt, nyakig betakarózva és nézte a tévét. Belépve becsuktam magam után az ajtót, tekintetünk akkor találkozott, a szeme fáradt volt, viszont ajkán ott ült a legóvatosabb és egyben leggyönyörűbb mosoly amit valaha is láttam. A takaró felemelésével jelezte, hogy bújjak be mellé, nekem se kellett többször mondani, azonnal mellette voltam. Elhelyezkedve betakart mindkettőnket majd átkarolva magához húzott egy csókra. 

Szavak nélkül mondtuk el egymásnak mennyire is hiányoltuk a másikat a napokban.

-Hogy érzed magad?-elválva tőle nyakhajlatába fúrtam a fejemet.
-Most hogy itt vagy nagyon jól.-nyomott puszit a hajamba.
-Fúj de hihetetlenül nyálas vagy.-nevettem bele nyakába ami őt is apró nevetésre késztette- De tetszik, kérek még ilyen mondatokat.-jót mulattunk mind a ketten.

Nem beszélgettünk többet, egymás karjaiban feküdtünk, csak a légzésünk és a szívünk ritmusos dobbanása hallatszott, ami egy ütemre dobbant. Ennyi kellett, mind a ketten most lettünk a legnyugodtabbak.

-o-

Mocorgásra ébredtem, Felix próbálta kihúzni a karját a fejem alól. Megijedt mikor kinyitottam a szemem és találkozott a tekintetünk.

-Nem akartalak felkelteni.
-Semmi baj. Hova mész?-kérdeztem drámaian átölelve, hogy ne hagyjon magamra.
-Éhes vagyok.-tolt el magától finoman- Nem igazán ettem mostanában...-sütütte le tekintetét.
-Felix drágám, de miért nem ettél?-fogtam rá kétoldalról óvatosan az arcára és fordítottam magammal szembe- Tudod, hogy muszáj enni. Kérlek ne csináld ezt.
-Sajnálom, de nem tudtam. Kihánytam volna...-a szívem szakad meg megtört tekintetétől- Viszont veled szeretnék enni...
-Akkor együnk együtt.-csuklott el hangom amit nem tudtam elrejteni, a szőke azonnal észrevette és egyből ajkamra tapasztotta a sajátját, hogy ígéretet adjon. Fájt neki így látnia, hogy ennyire aggódom érte, nekem meg fájt így látni őt. 

Pár perc kellett mire összeszedtük magunkat és kicsoszogtunk a konyháig. Az asztalon egy üzenet várt minket amit anyukája hagyott, elment Felix apukájáért és nővéréért, nem sokára jön haza. A cetlit félre téve egy pár szóban megbeszéltük mit is ennénk majd neki kezdtünk előkészíteni az ételt. Tányérokat és evőeszközöket előszedve az asztalhoz telepedtem és vártam, hogy megmelegedjen a leves az edényben. A szőke hasa akkorát kordult a leves illatának megérzése után, hogy szerintem az űrben is hallották. Halkan kuncogva bújtattam kezem mögé mosolygó arcomat ami Felixet is aprót megnevettette.

Ételünket csendesen elfogyasztottuk egymás társaságában, majd a koszos edényeket csak behánytuk a mosogatóba és a nappaliba költöztünk a kanapéra. Nem kapcsoltuk be a tévét, inkább apróságokról beszélgettünk. Sok mindent elárult magáról és a családjáról, ahogy én is megosztottam vele magamról is dolgokat. Próbáltuk minél jobban megismerni egymást, nem mentünk bele mélyebb témákba, most nem akartunk szomorúak lenni. Kis beszélgetésünket az ajtó hangja szakította félbe és az épp felbukkanó mérges tekintetű Changbin.

-Stormi te mit keresel itt?-se egy köszönés se semmi, úgy támadt nekem egyből. Viszont mielőtt bármit is mondhattam volna Felix szólalt meg.
-Hello Bro. Remélem jól vagy, jó látni téged, és amúgy én hívtam ide és én engedtem meg, hogy itt legye. Sőt anyuék se bánják, hogy itt van.-hangja nyugodt és csendes volt, nem tűnt mérgesnek, olyan volt mint miközben mi beszélgettünk. Changbin arca abban a pillanatban változott át, egyfajta megbánás látszott rajta, mégis a szemével fel tudott volna nyársalni.
-Sajnálom. Hogy vagy tesó? Jobban nézel már ki.-hangja Felixel szemben olyan kedvesen csengett, ebben érződött, hogy ő is aggódik érte.
-Jobban vagyok sokkal, hála a Csillagomnak.-fogta meg a kezemet.
-Csillagom?
-Majd elmagyarázom.-szóltam közbe. Ketten még beszélgettek egy pár dologról amikor Felix húga kijött a szobájából és tanácsot kért a szőkétől. Ez a pillanat volt amikor Changbin felém fordulva szólt, hogy kint szeretne beszélni velem négyszemközt.

A fogasról felkapva a kabátom Chanbin után kimentem a házból és az ajtót magam után becsuktam. Egyből visszatért a mérges tekintetű ellenfelem és tudtam, hogy most nagyon össze fogunk veszni.

-Mit nem értettél azon, hogy ne gyere ide többet?-szinte kiabált velem.- Nem hiszem el, hogy nem lehet ezt megérteni, pedig olyan szépen mondtam neked. Felnőtt ember vagy, ennyit meg kéne érteni!-teljesen ki volt akadva rám és én egy cseppet sem foglalkoztam ezzel.
-Ahogy mondtad, felnőtt ember vagyok, azt csinálok amit akarok, nem te fogod megmondani nekem!-nem hagytam, hogy így beszéljen velem.
-De te azt nem érted, hogy ő a legjobb barátom! Aggódom érte, és tudom miket csinál ha éppen mániás, és ezért féltelek téged is!
-Nem kell félts, meg tudom védeni magam! És tudom, hogy a legjobb barátod, de képzeld el én viszont szerelmes lettem belé! És ezzel nem tudok mit kezdeni, nem fogom hagyni, hogy elszakíts tőle!-ekkor gurult be az autó Felix szüleivel és nővérével, de mi így se tudtuk abba hagyni.
-Mindig is ilyen voltál!-erre a kiabálásra már a bejárati ajtó is kinyílt ahol a húga dugta ki a fejét, mögötte állt Felix is- Mindig is egy önfejű picsa voltál!-ez a mondat kellett ahhoz, hogy teljesen eldurranjon az agyam. Kezem magától mozgott és amit tettem azon még én is meglepődtem. Bevertem az orrát. A lendülettől egy kicsit hátra tántorodott és egyből az orrához kapott, amiből elindult a vér, ujjai között fojt végig a pólójára és a földre. 
-Baszkibaszkibaszkibaszkibaszki!-csak ennyit tudtam kinyögni és egyből felé nyúltam, hogy segítsek rajta, kezemet ugyan úgy odatapasztottam arcához, ekkor már a kocsiból is kiszálltak mind és bevittük. Kisebb kavalkád alakult ki a lakásban ahogy a fürdőszobába vittük, hogy ellássuk minél hamarabb. 20 perc elteltével sikerült teljesen elállítani a vérzést, de mind a ketten csupa véresek voltunk, na és amit ezután kaptunk Felixtől és a családjától azt nem tettük zsebre. A konyhában ültünk és hallgattuk ahogy megszidnak minket, hogy hogy viselkedünk egymással. Mint két rossz gyerek. 

A kioktatást hallgatva végül egymásra néztünk, végig néztünk a béna, véres ruhás kinézetünkön. Elnevettük magunkat. Ekkor éreztem azt, hogy megtettük az első lépést a barátságunk felé. Végül a nevetésünk a többiekre is ráragadt, Felix kettőnket átölelve olyan jóízűen nevetett mint aki soha nem is lett volna szomorú.
-Két idiótám.