Intoxication - Felix

11

Az idő jól elhaladt feledtünk amikor is feleszméltünk, hogy lemaradtunk az ebédidőről. Chan rendelt mindannyiunknak és sok noszogatás után se hagyta, hogy kifizessük neki az ételt. Hangsúlyozta, hogy ma mi a vendégei vagyunk, majd máskor visszafizetjük neki.

Az ennivaló nemsokra rá meg is érkezett amit szinte azonnal el is pusztítottunk mind egy szálig. Ezután a két fiú újból bőszen belemerült valami sztoriba, miután megtudták, hogy mind a ketten Ausztrálok onnantól be se állt a szájuk. Érdekes volt őket hallgatni, néha átkapcsoltak angol nyelvre amiből sajnos nem mindig értettem mindent, az akcentus miatt és mert néha nagyon hadartak vagy elnevették az egészet. Most is ez volt. Mivel nem tudtam bele kapcsolódni, de megszakítani nem akartam, így otthagytam őket a kis irodában.

A műhelyben járkáltam, néha váltottam egy pár szót a munkásokkal, akik nagyon szívesen csevegtek velem, többségüket évek óta ismertem. A szétszerelt autók között bolyongtam amikor is a raktár épület végében kiszúrtam egy ponyvával letakart autót, pont a hátsó nagykapu bejáratába. Egy elkészült darab lehet, Chris figyel a részletekre, nehogy véletlenül is koszos legyen. Közelebb érve óvatosan az anyagot felemelve a csodálatos fényezéssel találtam szembe magam. Élénk metál zöld volt...olyan amit kilométerekről is ki lehet szúrni. Kíváncsiságom felül kerekedett rajtam, felállva szinte erőszakosan leszedtem róla a takarót. Feltárult előttem egy csodálatos autó. Ámuldozva jártam körbe és vizsgáltam meg minden egyes szegletét, a szememet le se tudtam venni róla.

-Tetszik?-jött mögülem egy ismerős hang amire annyira megijedtem hogy a mellettem lévő szerszámos állványba úgy bevertem a könyökömet, hogy az egész karom lezsibbadt.
-Aúú!-kaptam a fájó területhez, ma már másodjára ütöm be magam.
-Uuuu ne haragudj!-jött oda mellém gyorsan és simított rá a hátamra-Nem akartalak megijeszteni.-Felix akkor ért hozzánk, az ő szemét is úgy vonzotta az autó mint a mágnes.

-Hogy tetszik-e? Milyen kérdés ez? Hülye vagy?-pillantottam a mellettem állóra nevetve, a fájdalom csak egy rövid ideig tartott-Ez az autó valami elképesztő!!! Kié?
-A sajátom...már hónapok óta dolgozom rajta, egy pár napja lett kész.
-És nem szóltál egyből?!!!-felháborodva néztem rá-Na elő a kulccsal, belülről is meg akarom vizsgálni.-kaptam egyből a bőrdzsekijének zsebéhez, de nem volt benne így a másikhoz nyúlva szerencsére azonnal megtaláltam. Mielőtt egy szót szólhatott volna már nyitottam is és benne ültem. Ámulatom többszöröződött ahogy végigsimítottam a kormányon és a belső alkatrészeken. Nem tudtam mit tenni, teljesen elvarázsolt. Felix is behajolt a fejemnél, hogy meg tudja ő is nézni jobban. Összesen egy "Hűűű" csúszott ki a száján ami Chant egy hatalmas vigyorra késztette.

-Ki akarjátok próbálni?-alig hagyta el a száját a mondat szinte azonnal kiabáltam bentről.
-IGEEEEEEN! MÉG JÓ!!!
-Oké oké -tört ki teljes nevetésben. A hátsó kapuhoz haladt és kinyitotta, eközben szóltam a szőkének, hogy pattanjon be mellém. A kaput széttárva egy másik raktár épület tárult elénk, viszont ez teljesen üres volt. Egyedül a gumi nyomok látszottak a padlózatán. A kulcsot az indítóba helyezve vettem egy mély levegőt majd elfordítottam. A motor felbőgése libabőrt okozott, ami emlékeztetett Felix első megszólalására mellettem az autóba, az is ilyen hatással volt rám.  Kis gázt adva átgurultam a másik helységbe és kezdődhetett a móka. Először kisebb sebességen próbálgattam az autót, hogy gyorsul és veszi a kanyarokat, és persze milyen a fékje. Ezeket mind kipróbálva felbátorodtam és tudtam, hogy most jön a legizgalmasabb része. Chris időközben kinyitotta a bejáratát a helynek ami egy nagyon hosszú útra vezetett. 

-Felix drágám, jobb ha most kapaszkodsz.-villantottam rá és vakmerő mosolyt és a kijárat felé irányítottam magunkat. Egy pillanatra megállva a szeplős áthajolt és egy apró puszit nyomott az ajkaimra, majd egy csábító mosollyal elvált, kezével a majrévasba kapaszkodva készen állt. Ekkor szinte a földig tapostam a gázpedált, a hátsó gumik csikorogva de egy pillanat múlva elindultak, mi pedig száguldottunk. Egyre feljebb váltva növeltem a sebességünket, a szívem olyan hevesen vert, hogy szinte kiverte a bordáimat, mégis egy vigyort ült az arcomon. Az út vége lassan közeledett így tudtam, hogy lassítanom kell, ennek következtében ahogy hagytam, hogy a sebességünk csökkenjen a tüdőmbe úgy tért vissza normálisan az oxigén. Végül teljesen megállva kipattantam az autóból és kétszer körbe futottam kiabálva. Teljes extázisba estem a sebességtől, nem is vettem észre, hogy Felix is kiszállt a kocsiból, csak akkor amikor neki ütköztem. A karjaiba kapott és fogtatott meg a levegőben.

-Ez valami elképesztő volt!!-kezdett bele-Te jó ég! Alig akar visszaállni a szívem a normális ütemre! Csodás vagy!-és itt szó szerint lesmárolt, amibe nem tudtam teljesen csatlakozni a nevetésem miatt, amit a szinte gyermekinek tűnő lelkesedése okozott. Végül karjaimmal körbe öleltem nyakát és átadtam magam a csókjának.

Kis idő után elváltunk egymástól és újból az autóba ülve megtettük a visszavezető utat a műhelyig. Nagy élmény volt vezetni ezt az autót és megmutatni Felixnek milyen is ez a világ. Tetszett neki ez az érzés, ami engem még jobban szerelmesebbé tett. 

Visszaérve a belső garázsba parkoltam le, a motort leállítva még a kormányon hagytam a kezemet. A szeplős kiszállt, hogy segítsen Chrisnek mindent becsukni.
-Kérlek vigyázz Chrisre...-mosolyogtam el gyengéden és simítottam végig a kormányon búcsúzkodásképpen. Tudtam, hogy fogok még ezzel a kocsival találkozni, de ezt fontosnak tartottam megosztani a kocsival. A legjobb barátom élete a fontosabb, mégiscsak egy veszélyesen gyors jármű.

-o-

Nem maradtunk sokáig, segítettünk mindent elrendezni Channak majd útra keltünk. A nap már bőven lemenőben volt, kezdték kivilágítani mellettünk a várost. Szerettem éjszaka az utakat járni, ilyenkor nem volt nagy forgalom, minden valahogy nyugodtabb volt. Bár most még csak naplemente volt, ilyenkor azért még voltak az utakon, főleg azok akik ilyenkor tudtak csak hazaindulni munkából, vagy a hosszan tartó kirándulásból. Felixel megbeszéltük, hogy hazaindulás előtt még megállunk valahogy vacsorázni egyet, nem keresgéltünk sokáig, szinte az első helyen megálltunk ahol rament lehetett enni. 

Evés közben keveset beszélgettünk, de jó hangulatban telt az étkezésünk. Néha nevettünk azon ahogy evés közben a hosszú tészta szálak vagy kilógtak a szánkból vagy felcsaptak az arcunkra. Jó volt nézni ahogy jóízűen eszik, az elmúlt hetek alatt az étvágya (az anyukája elmondása szerint) nem volt az igazi. Viszont ma már kétszer is jól megtömte a hasát. Boldogság töltött el, de főleg attól amit a szemében láttam...visszatért az a játékos tűz amit akkor láttam utoljára amikor lefeküdtünk. Minden pillantásában volt valami gyermeki csíny, ami életet vitt bele, elfeledtette azt a szomorúságot ami olyan mélyen benne van. És ezek a tekintetek feledtették velem is el ezeket a napokat, vagyis új erőt adtak a szépekhez, mert elfelejteni nem tudom, még nem. 

Étkezésünket befejezve a kocsi felé vettük az irányt, beülve figyeltem ahogy bekötve magát elhelyezkedik az ülésben. Feltűnt neki, hogy nem indultunk,  rám tekintve mélyen  a szemeimbe nézett, nem értett, hogy mi van velem.
-Csillagom, minden oké?-keze óvatosan megtalálta combomat.
-Persze.-mosolyogtam rá-Csak olyan jó nézni.
-Mi olyan jó rajtam amit ennyire nézel?- kíváncsiskodott piszkálódva.
-Igazából nem tudom-jöttem teljesen zavarba-Egyszerűen minden...kezdesz teljesen visszatérni és én ettől annyira boldog vagyok...-mosolyogtam zavartan, de le kellett süssem a szemem annyira piros lehetett az arcom.
-Én is szeretlek nézni....azt, hogy mennyire gyönyörű vagy és én meg mennyire szerencsés veled.-szorított rá aprót a combomra-És lehet hamar mondom ki ezt, de szeretlek...-erre a szóra felkaptam a fejemet, nem érdekelt az, hogy mennyire lehet vörös az arcom-És nem hálából érzem ezt, persze ez is benne van, de te ahogy nem hagytál magamra az nekem mindennél többet jelent.-kezét felvezette a nyakamig majd közelebb húzott magához, arcunk majdnem összeért- Szeretlek.-mielőtt bármit is mondhattam volna bezárta a köztünk lévő távolságot és megcsókolt.

Ez a csók volt ami véglegesen megnyitott előttünk egy új történetet. A mi történetünket.