Intoxication - Felix

05

Hívásom után kevesebb mint fél óra múltán Changbin nagy lendülettel parkolt le az autóm mellett. Felpattanva elé siettem, viszont amit kaptam tőle - mikor kiszállt a kocsiból - arra egyáltalán nem számítottam. Hangos csattanással ért keze az arcomhoz, a hirtelen jött döbbenettől még a könnyeim is megálltak.
-Figyelmeztettelek, hogy tartsd távol tőle magad!- kiabált teljesen kikelve magából, míg én kezétől piros arcomat fogtam - És ezt nem azért mondtam mert féltem tőled Felixet! Pont fordítva, féltem, hogy ő fog neked ártani! Én csak aggódtam, hogy ez lesz belőle! - a végére viszonylag nyugodtan beszélt - Ne haragudj rám, hogy megpofoztalak.
-Nem haragszom, csak egyszerűen nem értem, hogy mi történik! - sírtam el magam.
-Felix beteg...- kijelentésére ijedten kaptam rá tekintetem- Bipoláris zavaros...Nagyon ingadozó a betegsége, nem szereti ha megtudják. Ezért ha megtaláljuk és hazavittük utána többet ne találkozz vele. Kérlek ne fojj bele az életébe.- mondata végen megállíthatatlan zokogásba kezdtem. Leguggolva átöleltem a térdeim és hangosan hagytam, hogy a bánatom teljesen kitörjön belőlem. Csak állt mellettem, nem ért hozzám, nem vigasztalt, így tudtam, hogy teljesen komolyan gondolja. Meg kell tálaljuk Felixet!
Felállva erőszakosan letöröltem könnyeim, majd elindultam a házba összeszedni a ruháit. Changbin kérdőn loholt utánam.
-A kanapén van egy pokróc. Hozd ide, én addig hozom a ruháit.- két irányba indulva felkaptuk a keresett dolgokat majd az ajtóban találkoztunk újból - Nem tudom merre indulhatott el, de teljesen meztelen. A kis erdőben kéne tovább keresni, lehetőleg ne szakadjunk el egymástól mert egyedül nem tudom kihozni.- egy "rendben" elmondása után a ruhák egy részét behánytam az autómba, csak az alsógatyáját és a pulcsiját vittem magammal, Changbin a pokrócot hozta. A hazát bezárva elindultunk az erdőbe.

Másfél órás bolyongás után, még mindig nem tálaltuk meg. Az eső folyamatosan esett, bokáig masszívan sárosak voltunk. Leguggolva megigazítottam félig lecsúszott zoknimat és egy kicsit kifújva magam, lassan körbenéztem. A szitáló eső miatt enyhe homály uralkodott körülöttünk. A környéket körbepásztázva egy vékonyka fehér kart vettem észre egy nagyobb bokor takarásából. Azonnal felpattanva, mint az őrült rohanni kezdtem fele.
-CHANGBIN! MEGTALÁLTAM!- értem oda Felixhez, aki félig fekvő helyzetben kuporgott az ágak között. Haja csupa víz volt, több helyen horzsolások borították a testét, a lábai teljesen sárosak voltak. Mégis a legmeglepőbb az üres tekintete volt. Nem nézett rám, mint aki nem ezen a világon van.
-Felix! Felix istenem annyira megijedtem mikor nem találtalak!- fogtam közre arcát térdre borulva előtte a sárban- Teljesen ki vagy hűlve, lila a szád! Felix kérlek nézz rám!- sírtam el magam- Nagyon féltem, hogy valami bajod esett!
-Felix haver!- ért oda hozzánk csapzottan vetélytársam is, és ugyan úgy elé térdelt- Bro! Mi történt veled?
A szeplős szőke óvatosan nézte végig aggódó arcunkat. Semmit se lehetett leolvasni róla, olyan volt mint egy üres test. Nem nyaggattuk, vártunk, hogy reagáljon magától.
- Mennem kellett...- szólalt meg halkan- Jól éreztem magam, de elfáradtam és azóta itt vagyok...Most nem érzem jól magam...- suttogva beszélt, majd mondata végére néma könnyek folytak végig gyönyörű szeplős arcán.
-Hazamegyünk Felix.-  simítottam le sós könnyeit- De előtte fel kell öltözz, már így is teljesen ki vagy hűlve. - óvatos mozdulatokkal feladtuk rá a pulóvert, majd oldalról támogatva lábra állítva az alsógatyáját is ráhúztam. A pokrócba bebugyolálva Changbin karjaiba kapta és elindultunk vissza.

Végül Bin autójába fektettük be a hátsó ülésre, úgy indultunk haza. A kertváros igen otthonos részen, egy egyszintes ház előtt álltunk meg. Felixet lassan kisegítve az autóból vittük az ajtóhoz. Pár szomszéd kíváncsi tekintettel vizslatta hármasunkat, míg ki nem nyílt a fehérre festett faajtó. A szeplős anyukája egy nálam alacsonyabb, kicsit teltebb arcú asszony. Azonnal tudta mi történt. Utánuk indulva Changbin egy aprót taszított rajtam és kizárt a házból. Ledöbbenésemben ledobtam magam a ház előtti lépcsőre, nem tehettem mást csak vártam. 20 perc után nyílt majd csukódott mögöttem a bejárat, majd átkarolva letelepedett mellém a lépcsőre.
-Bocsáss meg, hogy kizártalak.-halkan, bűnbánóan beszélt- De szeretném ha tényleg vége lenne, ahogy megbeszéltük.
-Tudod így el se búcsúzhattam tőle...- csuklott el a hangom- Annyira fura, hogy szerelmes lettem egy olyan emberbe akivel kétszer találkoztam és végülis nem tudok róla semmit...- tartottam egy kis szünetet- Mégis annyira fáj...- dőltem bele vállába és hagytam, hogy megint kitörjön belőlem minden érzelem.

Nem sokat pityeregtem, hamar összeszedtem magam, hogy én is végre haza tudjak menni. Belépve a saját házunkba, szüleimmel a konyhában találkoztam. Kinézetemet meglátva ledöbbenve ültek.
-Csillagom! Mi történt?- édesanyám kedves de aggódó hangja üdvözölt. Kihúzva egy széket lerogytam rá és kitört belőlem a zokogás.
-Én...Én azt hittem valami baja lett...- levegőmet kapkodva próbáltam beszélni- Annyira megijedtem mikor eltűnt...-törölgettem arcomat.
-Kincsem, ki tűnt el? Vagy mi történt?- édesapám simogatta még vállamat- Valamelyik barátnőddel történt valami?- gyorsan megráztam fejemet- Akkor kivel? Hagy segítsünk.
-Fe-Felix...- szakadozva kaptam levegőt.
-Édesem nyugodj meg kérlek, és utána mesélj nekünk erről a Felixről.- simogatta meg fejem tetejét és egy tincset a csapzott hajamból a fülem mögé tűrt. Nagy levegőket véve nyugtattam magam, elkortyolgattam egy pohár vizet, így kezdtem bele a mesélésbe. Az autóversenyen kívül mindent elmondtam, annyi hazugsággal, hogy a szőkét egy buliban ismertem meg. Szüleim nem szakítottak félbe, hallgattak, időnként biztatóan simogattak.
- Nem tudtam, hogy Felix beteg...nagyon megijedtem...anya mi lett volna, ha valami baja esett volna?-estem teljesen kétségbe.
-Figyelj kincsem, nem lett baja, ez a lényeg. Meg kértél segítséget. Ne aggódj ezen ennyit.-mosolygott rám nyugtatólag.
-Ennyire fontos lett neked ez a fiú?
-Apu...igen...-sütöttem le tekintetem- Nagyon....de most elmegyek fürdeni...

A szívem teljesen darabokra tört...