Intoxication - Felix

03

Két hét telt el az utolsó csókváltásunk óta. Azóta minden nap letáborozott fejembe a szeplős szépség és nemigen akart eltűnni. A fejem hiába volt tele a vele eltöltött éjszakáról, sajnos vissza kellett rázódjak a hétköznapi életembe. Az élet ment tovább és nekem is haladnom kellett. Az egyetem nem várta meg, hogy kitisztuljon az elmém, ami valljuk be lehet nem mostanában történt volna meg.

Nem történt semmi érdekesség, és semmi izgalmas ebben a két hétben. Teljese átlagos volt, és ez engem totálisan elszomorított. Többször is késztetést éreztem arra, hogy rákeressek Felixre de nem mertem. Féltem ha látok róla akár csak egy képet is annyira elgyengül a szívem, hogy könyörögni fogok neki, hogy találkozzunk. De nem tehettem ezt...ígéretet tettünk, nem tudtuk pontosan mikor lesz az a következő alkalom így még jobban megőrjített a hiány amit iránta éreztem. Nem tudom felfogni, hogy tud ennyi idő alatt ennyire az ember szívében ragadni a másik.

Ma kifejezetten nem tudok figyelni a professzorra a hatalmas előadóban, a barátnőimnek feltűnt, hogy ma se megy a koncentráció. Már nem is teszik szóvá, kezdenek hozzá szokni, hogy nem járok a földön. Eleinte próbáltak kérdezgetni mi tereli el ennyire a figyelmem, de csak annyit tudtam nekik mondani, hogy egy szőke szeplős fiúval töltöttem egy éjszakát és azóta húz felé a szívem. Kérdezték a nevét, meg hogy mutassak róla képet de mindig azt mondtam nekik hogy nem tudok mutatni mert nem tudom a nevét. Tudom nem szép dolog hazudni, főleg nem a barátainknak de nem voltam képes megkeresni Felixet. Fájt volna a szívem ha látom.

Ezekkel a fejemben bámultam a kivetítőt amin pörgött az előadás de semmit se fogtam fel belőle. A telefonom rezgése felébresztett ebből a transzból, egyből utána nyúltam, mint aki a megváltást várja. Az üzenet tartalma szinte fel is ért egy megváltással.

Ismeretlen szám:

Szombat este 22 óra, kikötő. Várunk Stormi.

A szívem eszeveszett tempóban kezdtett el kalapálni a mellkasomban. Végre láthatom! Magamban ujjonga arcomra hatalmas vigyor ült ki amit az előadás végeztével se lehetett levakarni a képemről.
-Te lány mi ez a jó kedv?-karolta át nyakamat drága legjobb barátnőm, Yona.
-Szombaton újra láthatom!-csillant fel szemem a boldogságtól.
-Jaaaj te lány, végre! Remélem mostmár abbahagyod a merengést és kicsit foglalkozol velünk is.-boxolt bele játékosan a vállamba.
-Ígérem most minden figyelmem a tiétek.-nevetve követtem őket az ebédlőbe. A hét további része derűsen és izgalomban telt. A szombat esti történésekre várva.

-Szombat-

A várva várt nap eljövetelével az izgulásom a tetőfokára hágott. Reggel magamtól felébredve kezdtem neki a napnak ami csiga lassúsággal telt. Az idegeim pattanásig voltak feszülve amit a családom észre is vett rajtam, de leráztam őket azzal, hogy izgulok az "esti buli" miatt. Próbáltam magam lefoglalni tanulással, meg pakolással de nem sikerült, folyamatosan az órámat lestem. Az estéhez közeledve a szekrényemben kutattam a legmegfelelőbb ruha után. Több szettet is félredobtam olyan szavakkal, hogy "ez túl fiús", "ez túl kurvás", "ez túl alkalmi" és ehhez hasonlók. A fél szekrényem a földön és az ágyon kötött ki mire megtaláltam a tökéleteset. Tudtam, hogy nem kell túlgondolnom a dolgokat, a múltkori legegyszerűbb ruhámban is jó voltam neki. Mégis bennem volt egyfajta stressz, hogy most nem fogok tetszeni neki. Anya többször is bejött leellenőrizni, hogy nem-e kaptam idegösszeroppanást ruhaválasztás közben. Most az utolsó kombinációban nézegettem magam a tükörben, mikor újból nyílt az ajtó.
-Na! Ez végre te vagy, az előzőek túl voltak gonoldva.
-De anya ez is olyan egyszerű.-grimaszoltam rá a tükörképemre-Nemtudom, hogy jó lesz-e ez.-nyafogtam neki.
-Szerintem jó lesz. Azt a felsőt és is imádtam mikor fiatal voltam, apádnak nagyon tetszett.-mosolygott rám a tükrön keresztül.-De vegyél rá egy kabátot mert fázni fogsz.
-Jólvan. Köszönöm.-viszonoztam mosolyát.