Szeretlek, Apa! ✓

/|\ 22. fejezet /|\

Visszaemlékezés
~••~

A szőke hajú tündér izgatottan futott a fák között. Méregzöld szemei egyszerre voltak teli aggodalommal és kíváncsisággal. Mivel minél hamarabb a céljához akart érni, így türelmetlenül csapkodta félre az útjába kerülő ágakat. Néha ugyan elbotlott kövekben meg gyökerekben, de egy percre sem állt meg. Csak futott.

Az erdei kastélyhoz érve már többi tündért kerülgette. Néhányan ugyan idegesen utána szóltak, de ő senkinek a kedvéért sem állt meg. Lihegve pihent meg kicsit egy hatalmas ajtó előtt, majd minden kopogás nélkül berontott a helyiségbe.

- Úrfi! - ugrott elé egy szolgáló lány. - Most nem kéne itt lennie...

- Félre! - szólt rá a fiatal tündérre, mire az ijedten lépett odébb. A fiú a szobában álló ágy mellé sietett, majd le is térdelt mellette a földre. A párnák és takaró között az ő törékeny édesanyja feküdt. Lázasan csillogó szemeiben már alig pislákolt az élet, de remegő kezével a fia arca felé nyúlt.

- Felix - suttogta erőtlenül a nő. A beszédhez is gyenge volt már.

- Anya - felelte elcsukló hangon a fiú. - Ne beszélj! Tartsd meg az erődet. Rendbe fogsz jönni...

A nő elmosolyodott a fia szavaira. Tudta, hogy nem fogja megélni a másnapot. Már korábban is megjósolták neki, hogy a szülés nagyon le fogja gyengíteni. Beletörődött a sorsába. Boldoggá tette, hogy legalább a lányának életet adhatott.

- Figyelj rám, Felix! - szólalt meg kicsit erősebb hangon a nő, s nehezen feltornázta magát ülésbe. A fiú aggódva kapott utána, hogy segítsen neki. - Meg kell ígérned, hogy vigyázol majd a húgodra, ha én már nem leszek rá képes.

- Ne mondj ilyet! - szólt rá Felix a könnyeivel küszködve. - Nem fogsz meghalni!

- Felix - mosolyodott el újra a nő. - Ez ellen nem tehetsz semmit - felelte, majd megint megsimogatta a fia arcát, ami most már könnyes volt. Közben intett az egyik szolgának is, aki egy puha lepedőkbe csavart, apró kislányt vitt oda hozzájuk.

- Ő Annis, a húgod - suttogta a nő, s boldogan figyelte, ahogy a fiatal fiú óvatosan a karjaiba vette a törékeny testvérét. A kislány kinyitotta a szemét, s hatalmas világoszöld íriszeit a bátyjára vezette. Azonnal elmosolyodott, majd a fiú nyakában lógó kristállyal kezdett játszani.

- Mindig melletted leszek majd - suttogta Annis fülébe a fiú, majd megpuszilta a kislány homlokát.

/|\••/|\

Már jó pár év eltelt azóta, hogy Annis megszületett. Az édesanyja végülis túlélte az éjszakát, de nagyon gyenge maradt, így nagyon kevesett lehetett a lánya mellett. A kicsi Felix azonban betartotta a szavát, s minden percben a húga mögött járt, vigyázva a lányra.

Annis imádta a bátyját. Szeretett vele játszani, barangolni az erdőben, lepkéket kergetni a patak mellett, vagy csak a selymes fűben feküdni este, s a csillagokat nézni. Felix volt a legjobb barátja is. Mindent elmondott neki, s legnagyobb boldogságától, a legrosszabb félelméig.

- Fee! Fee! - kiabált Annis a bátyja után. Régebben még nem tudta kimondani a fiú nevét, így csak Fee-nek szólította, s ez a becenév rajta is maradt.

- Igen, Annis? - fordult meg a magas, szőke tündér, majd kicsit megtántorodott, mikor a húga nekiszaladt, és szorosan átölelte. - Hé! Fel ne lökj, Manó! - vigyorodott el Felix, majd viszonozta a kislány heves ölelését.

- Anya azt mondta, hogy maradjak veled, de nekem úgy tűnt, mintha csak nem akarta volna, hogy ott legyek - motyogta halkan Annis. Felix óvatosan letérdelt a földre, hogy egy szinten legyen a tündérrel.

- Ugyan! Anya imád téged - mosolygott Annisra. - Biztos csak úgy vélte, hogy velem majd nem fogsz unatkozni.

- Megint az az ijesztő bácsi jött hozzá - felelte szomorúan Annis, s kicsit még össze is rezzent. A férfi mindig megijesztette, valahányszor a kastélyba látogatott.

Felix tartása kicsit megfeszült, de továbbra is mosolyogva tekintett a testvérére. - Ne aggódj! Nem fog téged bántani. Nem lehet mindenki olyan szép és kedves, mint én.

Annis nevetve rázta meg a fejét, s erre már Felix is megnyugodott.

/|\••/|\

- Menekülj, Annis! - kiáltott fel Felix, mikor meglátta a rémülten álldogáló húgát a lángok között. Oda akart menni hozzá, de nem volt ereje ahhoz, hogy feltápászkodjon.

Annis azonban nem teljesítette a bátyja kérését, hanem egyenesen a testvéréhez futott. - Fee! Fee, jól vagy?

Felix bólintott egyet nehezen. - Velem ne törődj, Annis! Fuss el innen, s ne gyere vissza, rendben?

- És te? Te nem jössz? - Annis továbbra sem mozdult Felix mellől.

- Ígérem, hogy utánad megyek, de most fuss! - kiáltott rá a végén a lányra. Rosszul esett neki, hogy Annis megijedt a hangjától, de bevált a terve, ugyanis a húga elfutott a fák közé. Nyöszörögve próbált feltápászkodni a földről, de lassan minden elsötétült előtte. Utoljára már csak egy fekete hajú boszorkány látott, aki vigyorogra guggolt előtte. Utána pedig semmit.

/|\••/|\

Wooow! Hat nap után új rész?! Ne kérdezzétek, én magam sem értem. Csak volt időm írni :33

Nos, akik azzal próbálkoztak, hogy Felix - avagy Fee - egy családtag (apa, nagybácsi, tesó), nos szuperül tippeltek. A kicsit még ismeretlen Felix a mi Annisunk bátyja. Eredetileg nem terveztem ilyen visszatekintő fejezetet, de így egyszerűbb elmagyarázni a múltat, szóval végül így írtam meg. ^^

Remélem tetszett!