Szeretlek, Apa! ✓

/|\ 15. fejezet /|\

Harry halkan nyöszörögve bújt közelebb Perselushoz. Ijedten, de egyben kicsit érdeklődve figyelte Annist. Első ránézésre nem mondta volna azt, hogy a kislány egy tündér. Nagyjából akkora volt, mint ő, sápadt bőrrel, s térdig érő, - bármost inkább piszkos - tejfelszőke haja volt. A szemei világoszöldnek tűntek, s ahogy néha forgolódott, Harry meglátta, hogy a füle hosszabb, mint egy átlagos embernek.

Egyébként kedves kislánynak találta. Olyannak, akit szívesen tudna a baráti körében. Ha nem látta volna az álmaiban, már oda is ment volna, hogy beszélgessen vele. Csendesen figyelte Perselus talárja mögül. Nem nagyon akart onnan előjönni.

- Dumbledore professzor... Igazából mi azért jöttünk ide, hogy a tündérekről kérdezzek, illetve lehet, hogy inkább Annisról - szólalt meg halkan Perselus.

- Hogy érted ezt, Perselus? - kérdezte Dumbledore kicsit meglepetten.

- Pár napja, Harry folyamatosan egy tündérről álmodik, s mint az most kiderült, Annis volt az a tündér. Harryt megijesztették az álmok, így gondoltam elhozom magához, hátha ön tud nekünk segíteni.

- Ez nagyon érdekes. Egyelőre magam sem értem, hogy az ifjú Harry miért álmodott a tündérekről. Talán Annis többet tudna nekünk mondani? - fordult a lány felé kedvesen mosolyogva, de szeme feszültségről árulkodott. Annis még egy lépést hátrált. Nem szerette a figyelmet.

- Én... Én nem hiszem, hogy tudok bármi fontosat... - motyogta halkan, s közben az ujjait tördelte. Remus bíztatóan megsimogatta Annis vállát, hátha azzal meg tudja nyugtatni.

- Nem fogunk bántani, rendben? - kérdezte Remus, s letérdelt Annis elé. - Bármi, amit gyanúsnak gondoltál, vagy csak hallottál róla, fontos lehet számunkra. Nyugodtan elmondhatod, rajtunk kívül nem fogja senki sem megtudni.

Annis csendesen bólintott, majd rövid töprengés után, nagyon halkan megszólalt. A hangja remegett.

- Mikor... Mikor még az erdőben laktunk, egyszer eljött oda egy férfi... Többször is, s mindig anyával beszélt. Sose szólt hozzám, vagy a testvéreimhez. Nem is érdekeltük. Valami fontosról tárgyalhattak. Valamire ráakarta venni anyát, de ő folyton nemet mondott. Egyszer aztán nem jött többet. Jó ideig nem láttuk... - itt Annis megállt. Felsóhajtott, mintha most jönne a rosszabbik fele a történetnek.

- Egy este, mikor a telihold fényében ünnepeltük, fekete taláros varázslók és boszorkányok támadtak ránk. Megölték majdnem az egész családomat, de volt olyan, akit magukkal vittek. Én el tudtam szökni, s utána kerültem egy árvaházba. De aztán ott is megjelentek pár nappal ezelőtt a fekete talárosok, s a többit már tudják - fejezte be suttogva, s remegve.

Sirius pár halk lépéssel a kislányhoz lépett, s végtelenül gyengéden magához ölelte. Perselus picit megdöbbent. Nem gondolta volna, hogy a kitagadott elsőszülött ilyenre is képes. Viszont senki figyelmét nem kerülte el, hogy Annis varázslókat és boszorkányokat említett.

- Esetleg azt is tudod, hogy ki volt az a férfi, aki megtámadta a családodat? - kérdezte Dumbledore, de Annis már az elején a fejét rázta.

- Nem. Fogalalmam sincs, hogy ki tehette.

/|\••/|\

Hmmm. Kicsit sokat késett a rész, de most már itt van. :33