Szeretlek, Apa! ✓

/|\ 21. fejezet /|\

Harry remegve meredt maga elé. Nem értette, hogy pontosan mi is történik. Csak annyit érzett már jó ideje, hogy Annis szenvedett. A tündér - akit szinte alig ismert még - újra és újra megjelent az álmaiban. Harry tudta, hogy beszélt hozzá, mert hallotta a szavait, de mire felébredt, már nem emlékezett semmire. Néha szörnyű fájdalmat is érzett, de senki sem tudott érte tenni semmit.

Perselus amikor csak tudott, a fiú mellett maradt, ahogy Sirius és Remus is. Miután értesítették Dumbledore professzort, az idős varázsló megkérte őket arra, hogy maradjanak Harryvel. Ő maga, s még jó pár varázsló és boszorkány pedig Annis keresésére indult. Ez volt a legszörnyűbb az egészben. Nem tehettek semmit, csak vártak a csodára.

Harry egy kéz kedves érintését érezte a vállán, mire felemelte fejét, s meglátta Remust. A világos hajú férfi mindig mosolygott rá, s néha még csokit is adott neki, így Harry hamar megszerette. Valami különös érzés járta át, mikor a varázslóra nézett. Mintha már találkozott volna vele valamikor.

Ugyanígy volt Sirius esetében is. A fekete hajú mindig ott állt mellette, ha Perselus nem ért rá. Harry szerette Siriust, s neki is azonnal megengedte, hogy megölelje, vagy csak szimplán megérintse, mint Remusnak. Ösztönösen megbízott bennük.

- Álmodtál azóta róla? - kérdezte halkan Remus, miközben leült Harry mellé. Harry azt vette észre, hogy a férfi arca sosem volt nyugodt. Mintha mindig fájdalom kínozná.

- Igen - bólintott lassan Harry. - Beszélt is hozzám, de nem tudom, hogy miről. Mire felébredek, mindig elfelejtem.

- Semmi baj - simogatta meg Remus Harry karját óvatosan. - Idővel majd jobban fog menni, ne aggódj. Meg fogjuk találni Annist. Megígértem, emlékszel?

- Emlékszem - mosolyodott el Harry, s ebben a mosolyban most tényleg volt élet is.

Remus egy darabig figyelte a fiút. Még mindig nem szokta meg, hogy Harry, mennyire hasonlított az apjára. James szinte tökéletes mása volt. Remus úgy érezte, mintha visszament volna az időben. Mintha még mindig gyerek lenne. Hiányzott neki a barátja. Nagyon.

Harry épp mondani akart valamit, mikor észrevette, hogy Remus elaludt. A gyermek óvatosan állt fel, s megkereste a pokrócot, ami nemrég még az ő vállán pihent. Lassan szétnyitotta, majd ráterítette a mélyen alvó Remusra, aztán elindult, hogy megkeresse Perselust. A konyhában lelt rá, a kissé zavartan álldogáló Sirius társaságában.

- Harry - emelte fel a fejét Perselus, mikor meglátta a fiút, majd mellé is sietett. - Baj van?

- Nem - rázta meg gyorsan a fejét Harry. - Semmi baj. Csak azt szeretném kérdezni, hogy neked van ragtapaszod?

- Ragtapasz? - kérdezett vissza kissé értetlenül Perselus. - Miért? Fáj valahol?

- Nem - mosolyodott el halványan Harry. - Van?

Perselus egy darabig csak figyelte Harryt, majd magához intett egy doboz tapaszt. - Tessék - nyomta a kezébe.

- Köszönöm a... Perselus - akadt meg egy pillanatra Harry, de aztán csak vidáman visszaszaladt a nappaliba, ahol eddig volt. 

Perselus tudta, hogy mit akart mondani Harry. Furcsa, eddig nem sokszor tapasztalt érzés járta át a lelkét, de egyelőre nem törődött vele. A hasonlóan zavart Siriussal együtt, Harry után sietett.

Harry békésen ült a kanapén, pontosan Remus mellett, s óvatosan egy ragtapaszt tett a férfi sápadt arcán lévő régi sebhelyre.

/|\••/|\

Annis a sötét és hideg, leginkább egy pincére hasonlító helyiségben volt. Valahányszor sikeresen el tudott aludni, mindig próbálta elérni Harryt, de a kapcsolat túl gyenge volt. Harry sosem válaszolt neki, néha pedig egyenesen úgy tűnt, mintha nem is értené a szavait.

Időnként lement hozzá egy-egy fekete taláros alak - ételt és italt szállítottak neki -, de inkább egyedül volt. Annis sejtette, hogy ez is csak egy teszt. Hogy vajon majd meddig bírja a magányt.

Azt azonban Annis nem vette észre, hogy a pincében nem volt egyedül. Akadt ott egy másik fogoly is, aki már jó pár éve sínylődött ott, a dohos helyiségben, de annyira meglepődött, mikor új társat kapott, hogy meg sem mert szólalni. Csak ült a sötétben, s az ismerős idegent figyelte.

- Bárcsak maradtam volna Sirius és Remus mellett... - suttogta maga elé Annis, s ennyi elég volt ahhoz, hogy a sötétségben kuporgó felkapja a fejét. A hang, a lány, a haja, az arca... Minden passzolt, de ő mégsem merte elhinni.

Remegve - félig még a védelmező homályba kapaszkodva -, kimászott a sarokból. - Annis?

A lány meglepetten emelte fel a fejét, s ösztönösen hátrébb húzódott, de már a hang alapján felismerte az idegent, azonban ő sem mert elhinni a valóságot.

- Fee? Tényleg te vagy az?

/|\••/|\

Heyo.

Hát, azt hiszem egyszerűbb lenne, ha nem ígérnék meg semmit, tekintve, hogy nem tudom betartani. Igazából kedvem, meg időm is lett volna (!) írni, csak már tavaly óta van egy kínzó fájdalom a jobb térdemben, ami időnként visszatér, s annyira le tud harcolni, hogy olyankor nem igazán tudok koncentrálni. Szóval, hiába próbáltam írni, nem igazán ment. Igyekszem aktívabb lenni, s hamar hozni a következő részt.

Vajon ki lehet ez a titokzatos Fee? :3

– Essalar