Szeretlek, Apa! ✓

/|\19. fejezet/|\

Sirius és Remus már órák óta járták az utcákat, de még nem találták meg Annist. Benéztek minden utcába, átjártak minden parkot, de semmi. Szinte úgy tűnt, mintha a lányt elnyelte volna a föld.

- De miért ment el? - kérdezte halkan Sirius, mikor már nem tudta tovább magában tartani a kérdést. - Mindent megadtunk neki...

- Talán még nem fogta fel ezt az új helyzetet - felelte Remus. - Talán csak egy kis idő kell neki.

Sirius mérgesen felsóhajtott. - Az egy dolog, Remus... De ez akkor sem normális. Nem kellett volna elszöknie. Rendesen is meg lehetett volna beszélni, nem? 

- Tudod... A legtöbb ember máshogy fogja fel az új dolgokat. Vannak olyanok, akik percek alatt megszokják, s vidáman élik tovább az életüket, de vannak olyanok is, akiknek ez nem ilyen egyszerű. Nekik több idő kell - felelte Remus szomorkás hangon. Sirius úgy érezte, hogy a férfi részben magáról beszélt. Még jól emlékezett rá, hogy a Roxfortban mennyire félénk volt. 

- Jól van. Értem én - biccentett Sirius. - De azért szeretném megtalálni. Nem lenne jó, ha baja esne.

- Na, ebben igazad van - értett vele egyet Remus, majd tovább járták a sötét várost.

/|\••/|\

Perselus magányosan olvasgatott a nappaliban. Valami új bájitalokról szóló könyv volt, de nem nagyon koncentrált, így igazából meg sem értette azt, amit olvasott. A gondolatai újra és újra visszaugrottak Harryre, se nem tudott a saját elméje csapdájából kiszabadulni. Benne ragadt. 

Ahogy teltek a napok, Perselus rájött, hogy igazán elfogadta Harry Potter jelenlétét. A gyermek boldogságot hozott az életébe, éppen úgy, ahogy Lily elmondta neki. Még jóval a tragédia előtt történt az esemény. Perselus akkor is a nappalijában volt, mikor egy bagoly szállt be hozzá a nyitott ablakon. Lily levelét vitte. 

Perselus

Tudom, biztosan furcsának találod majd ezt a levelet, hiszen évek óta nem beszéltünk, de egy nagyon fontos dolgot kell most elmondanom neked. Napok óta egy rossz érzés gyötör, és nem tudok tőle szabadulni. Tudod, nemrégiben kiderült, hogy gyermeket várok. James gyermekét. Azt hittem, hogy majd boldog leszek, de valami folyton elszomorít, de nem tudom, hogy mi az. Valami rossz érzés. 

Úgy érzem, hogy egy nagyon rossz dolog fog történni. Pár napja például azt álmodtam, hogy nem is tudom majd felnevelni a gyermekem. Emiatt írom most igazából ezt a levelet. Arra szeretnélek kérni, hogy ha velünk valami történne, s véletlenül valahogy hozzád kerülne  a gyermekem, kérlek neveld fel helyettem is. Persze, senki sem tud erről, még Remus sem. pedig ő a legmegértőbb az egész csapatban. Remélem nem hagysz cserben.

Lily

Perselus akkor nem törődött a levéllel. A sértődést választotta. Nem akarta elhinni, hogy bárki is ártani akart volna nekik. Hiszen Potteréket mindenki szerette, akik meg nem, azok nem is merték őket megtámadni, hiszen ott volt Sirius Black. Aztán bekövetkeztek azok a vészterhes hetek, s végül az a bizonyos tragédia. Perselus még nem is sejtette, hogy a rossz idők nem tűntek el örökre.

Harry Potter érezte meg leghamarabb, hogy Annis nem csak a várost járta, de valami történt is a lánnyal. Valami rossz. Ott volt még ugyanis kettejük között az a kapcsolat, ami miatt egymást látták az álmaikban. Ez a kötődés azonban több volt, mint gondolták. 

Harry megpróbált lemenni Perselushoz, hiszen érezte, hogy valami nem stimmelt az újonnan megismert tündérükkel, de csak annyit ért el, hogy elbotlott a lépcsőn. Csak a fiatal bájitalmesternek köszönhette a szerencséjét. 

/|\••/|\

Mint azt már egy másik könyvemben is írtam, nem remekel jelenleg a telefonom, így ezért nem írok olyan gyorsan, mint ami elvileg a normális lenne. Mindenesetre nagyon szépen köszönöm, hogy kitartóan vártátok a fejezetet. (Remélem). Igyekszem majd nagyobb erőbedobással írni a jövőben.