Szeretlek, Apa! ✓

/|\ 20. fejezet /|\

Annis eleinte nem volt bajban, teljesen nyugodtan sétálgatott az utcákon. Szinte el is felejtette, hogy nem is olyan régen még halálfalók üldözték egyik helyről a másikra. Annyira jól esett neki a kóborlás, hogy eszébe sem jutott a veszély. Nem figyelte az embereket és a környezetét, így azt sem vette észre, hogy követték.

Talán felelőtlen volt, de Annis túl régóta élt már a falak között. Mindig visszatartották, meg akarták védeni. Nem élhetett úgy, mint egy átlagos gyermek. Nem mehetett el játszani a barátaival – bár nem is nagyon voltak neki –, nem fedezhette fel a világot. Semmi kaland nem létezett az ő életében, mert mindenki attól félt, hogy baja esik.

Mikor elvesztette a családját, hirtelen szakadt rá a szabadság, de akkor már nem örült neki. Vissza akarta forgatni az időt, hogy újra az előre eltervezett életét élje, de legalább azokkal, akiket szeretett. De most már egyedül volt, s nem maradt senkije. A családját Voldemort eltörölte, s semmi esély nem volt arra, hogy valaki mégis éljen belőle.

Aztán eszébe jutott Remus és Sirius. A két férfi végtelenül kedves volt vele. Magára hagyhatták volna, vagy akár vissza is vihették volna az árvaházba. De ehelyett ők befogadták, s családtagként tekintettek rá. Erre ő azzal hálálta meg a fáradozásaikat, hogy elszökött a házból.

Már épp fordult volna meg, hogy gyorsan visszamenjen, mikor meglátta a két halálfalót. A fekete taláros alakok őt figyelték. Kezeikben már ott voltak a pálcák, s Annis tudta, hogy semmi esélye a menekülésre. A muglik nem fognak felfigyelni rá, és egyébként sem kérhetne tőlük segítséget.

Az egyik halálfaló meglengette a pálcáját, s bár Annis próbált védelmet találni, végül pont az lett veszte. Ugyanis a másik idegen számított erre a reakcióra, s ő maga kábította el a lányt. Odasiettek a gyermekhez, majd felkapva Annist, eltűntek az utcáról.

/|\••/|\

- Mi történt, Perselus? - kérdezte azonnal Remus, mikor a bájitalmester ajtót nyitott nekik.

- Pontosan én sem tudom - engedte be a két férfit Perselus, majd becsukta mögöttük az ajtót. - Harry le akart jönni a szobájából. Úgy tűnt, mintha valamit el akarna mondani, mintha baj lenne, de aztán hirtelen összeesett. Azóta hiába próbáltam, sehogy sem tudtam felébreszteni.

- Ez az este már nem lehetne jobb? - fakadt ki Sirius, s a tenyerébe temette az arcát. - Eltűnik Annis, most pedig Harry...

- Várj! - szólt közbe Perselus. - Eltűnt Annis? Hogyan?

- Erre meg még mi nem tudjuk a pontos választ - sóhajtott fel Remus. - Talán sok volt neki ez az egész így hirtelen, mert megszökött a házból. Egy ideje már őt kerestük, mikor értesítettél minket.

- Talán a két ügy nem is áll olyan messze egymástól - töprengett hangosan Perselus.

- Hogy érted? - emelte fel a fejét Sirius, s még az ellenségeskedésről is elfeledkezett.

- Harry látta az álmaiban Annist. A történetét, a múltját. Talán valahogy kapcsolódtak egymáshoz. De ha ez igaz... Akkor talán Harry azért nem ébred fel, mert Annissal történt valami.

- Tényleg el akartam mondani valamit - jelent meg mögöttük Harry.

Sirius és Perselus annyira meglepődött a gyermek váratlan megszólalása miatt, hogy Remus sietett oda Harryhez, majd vezette vissza ahhoz az asztalhoz, ahol ültek.

- Mi lenne az Harry? - kérdezte Remus kedvesen.

- Annis tényleg bajban van - motyogta a kisfiú. - Megint láttam, pedig akkor ébren voltam. Két fekete ruhás bácsi bántotta...

- Biztos vagy ebben, Harry? - pattant fel a székről Perselus, hogy Dumbledore professzort értesítse.

- Igen - biccentett Harry, majd kicsit fészkelődni kezdett. - Fázom...

Perselus gyorsan felkapott egy pokrócot, amit aztán átadott Remusnak, majd elvonult, hogy egy patrónus formájában értesítse a professzort.

Remus közben végtelenül gyengéden terítette Harryre a puha takarót, s rendesen beletekerte, hogy ne fázzon.

- Meg fogjuk találni őt, rendben? - bíztatta Remus Harryt, mire a gyermek egy halvány mosollyal az arcán biccentett.

/|\••/|\

Hey!

Nos, már sok kommentre adott válaszban említettem, hogy mi is a helyzet. Nem, nem szeretném feladni a sztorit. Már nagyjából megvan, hogy hogyan akarom majd lezárni, illetve hogy addig mi fog történni, csak vagy időm nem akadt, vagy kedvem nem volt az íráshoz. Mivel a fejezetek elég rövidek, ezért összecsapni sem akartam, mert rossz munkát sem szeretek kiadni a kezemből.

Ui. Nagyon szépen köszönöm a több, mint 10K-s megtekintést! Szuperek vagytok!