Szeretlek, Apa! ✓

/|\ 11. fejezet /|\

A kislány szinte már az életéért futott. Tejfelszőke haja a hátát csapkodta, világoszöld szemei ijedten csillogtak, hogy lehetséges, menekülésre alkalmas utat kereste. Sovány volt és sápadt, tehát valószínűleg már régóta nem aludt és evett normálisan. Nem is futott... Menekült.

Két fekete ruhás - inkább taláros - férfi kergette. Senki nem látta őket, hiszen az éjszaka leple alatt kergették a szerencsétlent. A lány tovább szaladt, s végül egy ház oldalánál bújt el. Zihálva, remegve kuporgott a földön. Nem bírt volna tovább futni. Fájt mindene, s teljesen kimerült. Mikor meghallotta az üldözői lépteit, még levegőt is alig vett. Nem akart lebukni.

A két férfi hosszas tanakodás után elmentek onnan. Úgy vélték, hogy a kislány nyílván tovább ment, s nem állt meg itt. Hamarosan eltűntek az éjszakában. A kislány ott maradt, s remegve próbált megnyugodni. Nem mert kimenni onnan. Biztonságosnak tűnt számára. Már majdnem el is aludt, mikor hangokat hallott.

/|\••/|\

Harry csak tágra nyílt szemmel figyelte a feldíszített kúriát, meg a rengeteg ajándékot. Először azt hitte, hogy valakit várnak, esetleg valami fontos vendéget, s ennek hangot is adott.

- Kit várunk? - kérdezte Harry, s közben felnézett Perselusra. A férfi megeresztett egy halvány mosolyt, majd bement vele a nappaliba. Ott a Roxfort összes tanára álldogált, mind Harryre várva.

- Igazából téged vártunk - felelte Perselus, s lerakta Harryt a földre. A kisfiú nagyon meg volt lepődve. Némán, mozdulatlanul állt, s nagy, kerek szemekkel figyelte a sok ismeretlen embert.

- Engem? - kérdezte halkan. - De miért? Rosszat csináltam?

- Dehogyis - mosolyodott el halványan Perselus, s letérdelt a kisfiú elé. - Semmi rosszat nem tettél. Hát elfelejtetted, hogy ma van a születésnapod?

Harry szeme ha lehetséges, még kerekebb lett. Perselus már kezdett aggódni, hogy esetleg nem tetszik Harrynek, de aztán a gyermek szipogva átölelte. Harry nem is kívánhatott volna szebb születésnapot. Azt sem tudta nagyon sokáig, hogy neki van ilyen ünnepe, csak egyszer Dudley azzal dicsekedett, hogy csak az ő születését ünneplik, s így Harry már könnyen rájött, hogy neki is lenne, csak senki sem törődik vele.

- Köszönöm... Perselus - suttogta Harry mosolyogva. Eredetileg mást akart mondani, de félt, hogy az talán nem tetszene Perselusnak, így magában tartotta.

Harry boldogan, de kicsit döbbenten nyitogatta a tucatnyi ajándékot. Nem hitte el, hogy itt minden az övé. Hogy ezeket tényleg Ő kapja, s nem más. Úgy érezte, nem érdemel meg ennyi kedvességet és törődést. Többet között rengeteg könyvel lett gazdagabb, ruhákat, puha párnát, takarót és pizsamát is kapott, illetve jó pár plüss állatkát. De a legjobban annak örült, amit Perselus ajándékozott neki. A férfi csomagjában egy terrárium volt, abban pedig egy apró kígyó tekergett.  Harry nem félt a hűllőtől, láthatólag az állat is kedvelte.

Harry csak négy fordulóra tudta az összes ajándékot felvinni a szobájába, de nem bánta. Hihetetlenül boldog volt. Úgy érezte, soha többé nem lehet szomorú. Mindent elrendezett, majd szinte azonnal lefeküdt aludni. Hamar elnyomta az álom, bár nem sokáig. Ugyanis pár órával később, Perselus egy elfojtott, számára mégis hallható sírásra szaladt fel.

Folytatás hamarosan.

/|\••/|\