Szélfújta dallamok[Bexi ff.] Befejezett

3 fejezet

-Ki vagy te nekem, hogy megmondd, hogy mit csináljak, törpe?-gúnyolódik Geri, de én nem is rá figyelek, sokkal jobban leköt az aki megakart most menteni...

Csak nem... Mégis?

-Pablo.-ejtem ki megkönnyebbülve a nevét.-Engedj el, te szemét!-rángatom a kezemet.

-Igaza van a lánynak, engedd el! Vagy más módszerekhez folyamodok!-vigyorog kicsit idegbetegen Pablo... Azért remélem, hogy valójában nem a helyi maffia tagja...

-Miért mit csinálsz? Szólsz anyunak?-forgatja meg a szemeit unottan az a féleszű...-Gyere, megyünk Beki...-kezd el rángatni az ellenkező irányba.

-Nem megyek!-rántom ki végleg a kezemet az övéből és Pablohoz megyek közel... Jó közel...

-Mi van? Ti ismeritek egymást?-értetlenkedik Geri.-Vele csaltál meg?????-vág olyan fejet mintha tisztulna neki a kép...

-Fúj, nem!-kiáltunk fel egyszerre.

-Már nem azért, de barátnőm van.-mentegetőzik a kis termetű.-Haver jobb lenne, hogyha elhúznád a csíkot...-tanácsolja.

-Nem!

-Tudod...-megy hozzá közelebb Pablo.-Attól még, hogy kicsi vagyok, simán belefejelek a térdedbe és ha nagyon akarod még a te "büszkeségedet" is lefejelem, ha nagyon akarod.-vicsorít rá.

-Istenem Geri, húzz már el innen ember! -fakadok ki, mert olyan abszurd ez a helyzet...

-Rendben, ezt most megjegyeztem Beki. Megkeserítem az életedet...

-Még jobban, mint eddig?-forgatom meg a szemeimet és úgy látszik, hogy ezt hangosan kimondtam, mert Pablo elkezd fuldokolni. 

-Bírlak téged.-jegyzi meg.

Én meg valamiért leguggolok hozzá és szorosan megölelem és utat engedek a könnyeimnek.

-Hát mégis igaz...