Szélfújta dallamok[Bexi ff.] Befejezett

22 fejezet

-Hova megyünk?-kérdezem miután leparkoltunk.

-Van egy török kajálda a sarkon, remélem szereted a gyrost.-bök konkrétan a lakásunk fele.

-Te most hazahoztál?-lepődök meg.

-Te itt laksz?-kerekednek el a szemei.-Én majdnem mindig idejárok. Ha szóltál volna felmentem volna hozzád.-esik gondolkodóba.

-Hélo!-csettintek újból.

Erre nem szól semmit, így hát bemegyünk és Kemál hát nagyon boldog fogadtatásban részesít minket.

-Beki! Nagy Márk! Meglepni engemet! Ti együtt hálni! Én áldásom adni!-kiabál boldogan.

-Ohh mi nem...-tagadom le egyből.

-Igen, Kemál.-válaszol Márk velem egy időben.

-És Márk hol hagyni Laurát?-néz rá gyanakodva.

Ki ez a Laura?  

-Ki?-kérdezek rá.

-Csak az egyik haverom barátnője.-válaszol egy vállrándítással. Kemál haragosan bámulja.-Ott van egy szabd hely!-bök előre, és eltereli a témát.

Még egyszer ránéztem Márkra, majd inkább legyintett, hogy nem fontos, ezért nem is firtattam, mert bíztam benne, igazán bíztam, mint senki másban... 

Estig ott ültünk Kemálnál és beszélgettünk, nevettünk és végre azt éreztem, hogy élek, hogy újból oxigénhez jutottam. Nem tudom, hogy hogyan és hogy miért, de felpezsdült a vérem ha vele voltam, elengedtem magamat és önmagam lehettem, ez volt az az érzés ami hiányzott és észre sem vettem, mivel a hónapok múlásával teljesen elkezdett kifakulni a kép amin ketten voltunk... Az önsajnálatba bújtam és egy falat húztam a régi énem és a mostani közé...

Valamikor fél tíz fele már fel kellett állnunk és ő teljesen illedelmesen felkisért engem a lakásunkig ahol anyu várt minket.

-Beki? Be se mutatsz?-kérdezi meglepetten.

-Jó estét! Nagy Márk vagyok!-nyújt kezet anyunak, anyu pedig kissé sokkos állapotban, de megrázza.

-Márk...? Akkor mégsem képzelegtél... Tényleg létezik a Márk.-néz újra rám tátott szájjal.

-Ha most megbocsát, de mivel úriember vagyok és az ajtóig kísértem Bekát én már mennék is haza. Szép estét! Szia Beka!-áll meg előttem és egy puszit nyom a homlokomra és ezzel megvett engemet és az anyámat is kilóra...

-Ne haragudj, hogy nem hittem neked!-mondja amikor bementünk.-Ez a Márk... Nagyon dögös!-suttogja.

-Anyu ne már!-szólok rá.

-Őt szívesen látom vacsorára, nem úgy, mint azt a mókuscickányt...-dünnyögi.