39.

384 23 5
                                    

Izanami és Hanako a fodrász-szalon bezárása után se hagyták békén apámat, mindenképpen vele akartak játszani. Engem és Tobiramát kivételesen telibe szart a saját lányunk, de hát van ilyen. Iwato viszont szokatlanul sokat igényelte a társaságunkat, egy pillanatra se lehetett egyedül hagyni, mert azonnal bőgni kezdett.

- Kim, biztos jó lesz ez így?- kérdezte Tobirama a mai napon sokadjára.
- Igen, Izanami nagyon szeretné. Nem mered rábízni a saját bátyádra?
- Inkább Izuna miatt aggódok- motyogta, majd az ajtóra szegezte a tekintetét, ugyanis belépett rajta az apám.
- Indulunk- jelentette ki és már sarkon is fordult.
- Hé!- kiáltottunk rá mindketten.
- Mi az?- sétált vissza hozzánk meglepetten.
Kérdezés nélkül leült mellénk az ágyra és elvette tőlem Iwatot. A kis áruló még csak nem is reklamált, hanem teljes nyugalommal helyezte magát kényelembe a nagyapja karjaiban.
- Komolyan csakúgy elhúztok?- kérdezte Tobirama ingerülten.
- Izanami szeretné, nem én- vont vállat apa.
- Azért neked sincs ellenedre- jegyeztem meg, mire halványan elmosolyodott.
- Legalább addig kaptok egy kis szabadságot. Egy gyerekkel könnyebb, mint kettővel- vont vállat apám.
- Kivételesen igazad van- gondolkozott el Tobirama, majd a derekamnál fogva az ölébe ültetett és belepuszilt a nyakamba.
- Ezt ne most kezdjétek el!- parancsolt ránk gyilkos tekintettel.
- Nagypapa, induljunk!- futott be a szobába Izanami.
- Hogyne- adta át apa vigyorogva Iwatot Tobiramának, majd a lányom után indult.
- Ezt nem hiszem el, mi lesz, ha Izuna hülyeségre fogja tanítani?- motyogta Tobirama, miközben utánuk indultunk.
A nappaliban rövid búcsúzkodás után elengedtük őket és visszasétáltunk a hálószobába.
- Rossz előérzetem van- ült le az ágyra Tobirama.
- Csak túlgondolod a dolgokat- forgattam meg a szemem, majd elvettem Iwatot és lefektettem.
Amikor a kisfiú lehunyta a szemeit, megfogtam Tobirama kezét és kivezettem a nappaliba. Helyet foglalt az egyik kanapén, én pedig az ölébe ültem. Mosolyogva figyeltem gondterhelt arcát, ami nemsokára feltűnt neki.
- Rajtam szórakozol ennyire?- kérdezte puszit nyomva a nyakamra.
- Látnod kéne az arcodat- nevettem fel halkan.- Nem lesz vele semmi baj, nyugi! Egy kicsit ki kell mozdulnia, jót fog tenni neki is.
- Kivéve, ha az Uchiha marhaságokat fog mondani neki- dünnyögte mérgesen.
- Például?- vontam fel a szemöldököm.
- Hát... passz, valami hazugságokat a Senjukról.
- Nem hiszem, hogy Izanamit annyira érdekelné- sóhajtottam fel.- Szóval csak nyugi.
- Oké- ejtette be fejét újra nyakhajlatomba és puszikkal kezdte elhalmozni a bőröm.

~Izuna szemszöge~

Kopogást hallottam, ezért az ajtóhoz sétáltam, hogy megnézzem ki az. A bátyámat pillantottam meg Izanamival a nyakában, miközben egy másik kislány a kezét szorította.
- Izuna!- tartotta felém a kezét Izanami, mire mosolyogva leszedtem a bátyám nyakából.
- Hát ti?
- Ma itt fogok aludni- jelentette ki a kislány.
- És te? Jöttél Madara bácsival?- kérdeztem szórakozottan a másik kislányt, mire ő heves bólogatásba kezdett.
- Azt hiszed vicces vagy?- sziszegte Madara, miközben kisétáltunk az udvarra.
- Tisztában vagyok vele, hogy az vagyok.

Izanamiék órákig kitartóan fogócskáztak velünk, majd a bátyám haza indult. Izanami barátnője utána szaladt és pár pillanat múlva a bátyám visszasétált hozzánk, hátán a kislánnyal.
- Hazaviszem Hanakot- magyarázta, majd Izanamira pillantott.- Izuna nem tud olyan jó esti mesét, mint én.
- Akkor énekelni fog egy altató dalt- vont vállat Izanami, Madara pedig szórakozott mosollyal elsétált.
- Ugye nem gondoltad komolyan?- kérdeztem tátott szájjal.
- De igen! Mondjuk ha nem akarsz énekelni, akkor megegyezhetünk abban, hogy befonom a hajad- ajánlotta fel vigyorogva.
- Nem, egyiket sem- tiltakoztam azonnal.
- Légyszi, Izuna- vette elő legcukibb arckifejezését.
Te jó ég, ki tudna ellenállni neki, amikor ennyire aranyos?
- Jó, befonhatod a hajam- huppantam le a földre sóhajtva.
Izanami ujjongva a hátam mögé sétált és kis kezeivel elkezdte a hajam birizgálni. Pár perc múlva elégedetten mosolyogva lépett el tőlem. Az ölembe huppant és boldogan nézett fel rám.
- Bekötöttem a végét, így nem fog kibomolni és nem kell kibontanod!
- Ez szuper- motyogtam elkerekedett szemekkel.
- Éhes vagyok!- indult el a konyha felé kiabálva.- Izunaaa, éhes vagyoook!
- Elsőre is hallottam- forgattam meg a szemem nevetve.

Valódi lakomát kellett készítenem Izanaminak, amiből aztán alig evett meg valamit. De azért meg kellett neki csinálni, mert hanem hisztizett volna. Ki érti ezeket a kislányokat?
Amikor befejezte a vacsorát, a kezemet megragadva húzott el játszani. Kezdem úgy érezni, hogy sosem fárad ez a lány. Este nekem kellett könyörögnöm, hogy feküdjünk már le, mert késő van. Duzzogva mászott be az ágyba és nem engedte, hogy elmenjek, amíg nem mondtam neki egy esti mesét. Amikor sikerült elaludnia, mosolyogva betakartam és hangtalanul átsétáltam a szobámba.
Reggel az a kellemes meglepetés ért, hogy amikor felébredtem, Izanamival találtam szembe magam. Rajtam feküdt és kitartoan kiabálta a nevem.
- Ébren vagyok- ásítottam egyet, mire Izanami leszállt rólam.
- Izuna, ugye ma is játszol velem?
- Persze. Meddig maradsz?
- Délutánig, akkor átviszel Hashiramához!- közölte velem, majd elindult a konyha felé.
Összeráncolt szemöldökkel indultam utána. Mégis mikor beszéltük mi ezt meg? Vagy ő csak kitalálta és nekem esélyem sincs ellenkezni vele? Valószínűleg ez a helyzet.
Reggeli után egyből játszani akart, én pedig szokás szerint képtelen voltam nemet mondani neki. Volt olyan kedves és kibontotta az összeborzolódott fonatom, majd percekig csavargatta a begöndörödött hajamat.
- Apa erősebb vagy te?- kérdezte hirtelen.
- Persze, hogy én- húztam ki magam büszkén.
- Nem is, anya szerint apa jobb nálad- szállt vitába velem azonnal.
- Persze, Kim mindig a Senju pártját fogja...- motyogtam.
- És nagypapa is azt mondta, hogy apa egy kicsit ügyesebb nálad.
- Mi?! Komolyan ezt mondta?- tátottam el a szám.
Izanami vigyorogva bólogatni kezdett, mire sóhajtva lehajtottam a fejem. Mostanában krónikusan a Senju pártját fogja ő is. Mi a jó élet történt vele?

Egy kiadós ebéd után Izanamit át kellett vinnem a másik Senjuhoz, így lehetőségem nyílt találkozni vele. Már jó ideje nem láttam és mit is mondjak, nem igazán hiányzott. Izanaminak viszont annál inkább, egyenesen a nyakába szökött, amikor megpillantotta. És attól a perctől fogva, hogy a Senju haptákba vágta magát neki, rám már nem is volt szükség, így haza indultam.

Senjuk 🌹 (Uchihák II. fejezet)Where stories live. Discover now