Senjuk 🌹 (Uchihák II. fejezet)

14.

Órákon át szenvedtünk azzal a rohadt védőfallal, de egyszerűen képtelenek voltunk áttörni rajta. A csapatunk minden tagja kimerült volt már, de még mindig semmi eredmény nem volt.
- Ez így örökké fog tartani- mondtam kifulladva.
- Ha nem állítjuk meg őket hamarosan, nagy baj lesz. Valahogy kapcsolatba kell lépnünk a főhadiszállással- állapította meg Itachi.
- De hogy? A csapatból senki nem képes rá.
- Akkor valakinek el kell mennie hozzájuk.
- Majd én- jelentkeztem.- A tér-idő jutsummal könnyű lesz.
- Maradt hozzá elég chakrád?- kérdezte Neji.
- Igen, ne aggódj.
- Rendben, akkor Kim elmegy erősítést kérni, mi pedig folytatjuk az akadály áttörésének kísérletét.
Mindannyian bólintottunk, majd elindultam segítségért tér-idő ninjutsut használva.

~Tobirama szemszöge~

Kimék távozása után ránk hárult a feladat, hogy minél kevebb veszteséggel időt nyerjünk nekik, amíg rá nem jönnek, hogyan hatástalanítsák a technikát. Valamiért rossz érzésem volt a harccal kapcsolatban. Csak egy dolgot szerettem volna, hogy ne kerüljek szembe Izunával.
Madarával és a bátyámmal hárman haladtunk a sereg előtt, amikor megpillantottuk az ellenség csapatát. A szerencse viszont nagy ívben elkerült, mert az első személy, akit megpillantottam közöttük, Izuna volt.
- Remek...- motyogtam.
- Csak foglald le, Tobirama- mondta Madara.- Talán Kimék képesek lesznek a jutsu hatástalanítására és akkor...
- Az öcséd életben maradna, de már nem irányítanák. Tudom, a legtöbb feltámasztott ninjával ez a célunk- magyaráztam.
- Én is ott voltam a megbeszélésen, hallottam- mosolyodott el gúnyosan Madara.
- A szád még mindig nagy...- jelentettem ki, de csak halk nevetés volt a reakciója.
Időközben az ellenség közelébe értünk, én végig Izunát figyeltem. Nem kellett sok, míg ő is észrevett engem és azonnal nagyobb sebességre kapcsolt. Láttam rajta, hogy gyilkos szándékkal akar rám támadni, amikor is Madara rákiáltott.
- Izuna! Ne öld meg a Senjut!
- Bátyám?- torpant meg egy pillanatra Izuna.- Te mit csinálsz itt?
- Ez elég hosszú történet... De majd lesz időm elmondani, ha sikerül elég időt adnunk Kimnek.
- Ki az a Kim?- vágott értetlen fejet Izuna.
- A lányom.
- A feleségem- mondtuk Madarával tökéletesen egyszerre, majd egymásra pillantottunk.
- Na várj, ez most nem tiszta- rázta meg a fejét Izuna.- Mióta van neked lányod? És hogy engedhetted, hogy hozzámenjen egy Senjuhoz?!
- Ezeket majd később, ha sikerül hatástalanítani a technikát- legyintett Madara.
- Attól, hogy végeztek a jutsu használójával, még nem tűnünk el, csak többé nem fognak tudni irányítani- magyarázta Izuna.
- Pont ez a tervünk- mondtam.- És sikerülni is fog, ha minden jól megy.
- Akkor intézd úgy, hogy jól menjen- jegyezte meg Izuna gúnyosan.- De még ha én nem is akarnálak megölni, amiben azért nem vagyok olyan biztos, irányítás alatt állok. Nem én döntöm el, hogy mit teszek a testemmel.
- Ezért fogsz vele harcolni- mutatott rám Madara.- Kell egy méltó ellenfél.
- Igazi megtiszteltetés- dünnyögte Izuna.
- Hát még nekem...- motyogtam.
Nem volt más választásunk, elkezdünk harcolni. Próbáltam vigyázni rá, hogy véletlenül se ejtsek rajta halálos sebet, de róla ezt nem mondhattam el. Ő úgy támadt, mint aki végezni akar velem. Ezt betudtam az irányítás hatásának, de azért nem voltam benne olyan biztos, hogy neki ez nem tett a kedvére.
Már órák óta folyt a harc a két sereg között. Sikerült elég sok ellenséges ninjával végezni, akik a jövőben gondot okozhattak volna, de még mindig semmi hír nem érkezett Kimékről. Már kezdtem komolyan aggódni miatta, amikor az egyik pillanatban hirtelen megjelent előttem. Távolra lökte tölünk Izunát anélkül, hogy ránézett volna, mire az említett személy konkrétan a földbe fúródott. Hiába, ha akar, hihetetlenül erőset tud ütni. Aztán rászorította egyik kezét a bal szemére és szembefordult velem.
- Faszomba, ez fáj- szisszent fel.- Segítség kell, nem bírjuk áttörni a védőburkot, és így képtelenek vagyunk megölni őket.
- Kire van szükség?- kérdeztem, miközben odaléptem hozzá és egyik kezemet óvatosan rátettem a derekára.
- Nem tudom, valaki erős kell. A főhadiszállás az apámat, Hashiramát vagy téged javasol, szerintük ti át tudnátok törni a burkot- magyarázta, miközben lassan kinyitotta mindkét szemét, és fájdalmasan pislogott párat.- Bassza meg, ez de fáj!
- Megleszel?- kérdeztem aggódva, mire bólintott egyet.- Szerintem Hashirama van a legjobb bőrben.
- Akkor viszem őt- mondta, majd érdeklődve körbefordult.- Amúgy hol van az az Izuna? Szeretném látni.
- Épp az előbb döngölted földbe- mutattam Izuna felé visszafolytott nevetéssel, aki a földről próbált feltápászkodni.
- Hupszi- húzta el a száját, majd odaugrott hozzá.- Bocsika, nem láttam ki vagy...
- Ez szuper, na de ki vagy te?- állt fel a földről Izuna és látszott rajta, hogy kellően dühbe gurult.
- A lányom, te idióta- mondta Madara Izuna mögé lépve, és levágott neki egyet.
- Áu, az a Kim, akinek jelenleg is szurkolunk?- szólt Izuna, mire mindhárman bólintottunk.- Na várj, szóval az unokahúgom?!