It's a trap! {JiKook ff} ~Befejezett

27. rész

szemszög: Jungkook
terjedelem: ~5200 szó
figyelmeztetés: kiskorúaknak bizonyos okokból kifolyólag nem ajánlott
dátum: 2020.05.07.

- Te meg... mit akarsz? - kérdezi döbbenten. Nem tűnik túl boldognak, amiért beszélhet velem ennyi idő után.

- Gondoltam, válthatnánk pár szót most, hogy végeztünk... Mármint csak tudni szerettem volna, mit fogsz csinálni így, suli után – szerencsétlenkedek abban reménykedve, hogy velem jön, ha nincs hova mennie.

- Mondtam, hogy kerülj el engem! – mondja kissé kiakadva, amit nem tudok hova tenni. Talán mégis van hová mennie?

Ezt benéztem.

- Gondoltam, ha esetleg nem tudsz hazamenni, én tudnék segíteni neked... - magyarázkodom zavartan, mire korábbi rosszulléte ellenére határozottan válaszol:

- Te? Te csak ne akarj segíteni nekem!

Azzal feláll és tovább is megy a város felé, én meg csak nézek utána, de azért még egy utolsó próbálkozást megejtek:

- Ha szükséged van bármire... csak keress meg!

Erre nem válaszol, én pedig össze vagyok zavarodva. Nem kellett volna ráharapnia, ha nincs hová mennie...? Ezek szerint mégis hazavárják a szülei.

Mindenesetre követem őt.

A városban szinte az összes üzletbe bemegy, de fogalmam sincs, miért, hiszen nem vesz semmit. Csak messziről figyelem, de mindössze annyi tűnik fel, hogy minden boltból pár perc múlva kijön.

Estig csinálja, amikoris bezárnak a boltok, így az értelmetlen „vásárlókörútnak" vége kell szakadnia. Követem egész egy parkig, ahol leül egy padra és a naplementét nézve mintha rázkódna a válla.

Sír??

Szívem szerint most rögtön odamennék hozzá, hogy megvigasztaljam, de tudom, hogy nem fogadná jól. Inkább várok sötétedésig, amikor már kénytelen lesz belátni, hogy nem biztonságos idekint és velem kell jönnie, hogy fedél legyen a feje felett.

Végiggondolva lassan leesik, hogy talán munkát keresett a boltokban, de egyikben sem adtak neki. Isten áldja ezeket a rohadékokat! Így Jiminie-nek nincs munkája és nem tud hova menni, tehát egyetlen esélye, ha velem tart.

Ahogy a sötétedést várom, Jimin elfekszik a padon, mintha ott akarna éjszakázni. Egy ideig még várok, de mikor már elég késő van és minden kihaltnak tűnik, megközelítem alvó szerelmemet és óvatosan felemelem. Szegénykém meg sem mozdul, olyan mélyen alszik.

Ne félj, Jiminie, jó kezekben vagy.

~Jimin szemszöge~

Amikor kinyitom a szemem, döbbenten tapasztalom, hogy fogalmam sincs, hol vagyok, így azonnal felszalad a pulzusom és ijedten ülök fel az ágyban. Körülnézek a szobában, de egyszerűen képtelen vagyok felidézni, hogy miként kerülhettem ide. Végigjártam a boltokat munka után kutatva, aztán... elmentem a parkba és sírtam, amiért homeless lettem...

De hogy a francba kerültem ide??

Felállok, de rögtön meg is szédülök és konkrétan eltaknyolok, ami nagy puffanással jár a saját fájdalmas nyögésem hangján kívül. Annyira gyenge vagyok, hogy fel se tudok állni rögtön, csak a földön kuporgok, amikoris nyílik az ajtó és rémületemben ledermedek.

Jungkook az...

- Jól vagy?? – kérdezi aggódva, mire csak bámulok rá egy ideig. Mikor egyeztem én bele, hogy... hazavigyen, vagy mi??