It's a trap! {JiKook ff} ~Befejezett

23. rész

szemszög: Jungkook
terjedelem: ~2000 szó
dátum: 2020.04.14.

A nap békésen telik, mivel nem szándékozom leleplezni tervem Taehyung előtt idejekorán. Jimin valószínűleg nem aludt túl jól, mert filmnézés közben bealszik, mint egy édes kisbaba. Örülök, hogy pihen, de annak már kevésbé, hogy emiatt a mamlasz miatt nem tudott aludni éjszaka. Gondolom, túl erősen szorongatta szegénykémet... de többet nem fog lábatlankodni, mivel ma este megdöglik.

Vacsora után rászólok Taehyung-ra, hogy menjen másik szobába aludni, de akadékoskodik, így fel kell ébreszteni Jimint, hogy ő is megerősítse: ma nem akarunk hárman összenyomódva pihenni:

- Most se tudtam kipihenni magam... tényleg jobb lenne, ha ma külön aludnál. Remélem, már megszoktad kicsit a hotelt.

- Ja, jól van – válaszol Taehyung sértődötten – Ha ti kettesben akartok romantikázni, mintha melegek lennétek, nem zavarok...

Először félek, hogy Jimint zavarni fogja, amit ez a barom mondott, de amikor ránézek kis szerelmemre, látom, hogy máris visszaaludt. Tényleg össze-vissza szorongathatta ez a geci, ha ennyire álmos szegénykém.

- Menj, hagyd aludni! – kérem a lehető legudvariasabban a harmadik kereket, hogy húzzon a vérbe, mire morcosan ugyan, de kimegy a szobából. Lehalkítom a tévét, hogy Jimin jól aludjon, de még egy ideig mellette maradok, hátha felébred és éhes lesz.

Amikor ez nem történik meg, inkább a konyhába megyek, hogy borral kevert altatós koktélt készítsek áldozatomnak, majd írok neki, hogy melyik szobában van. Meglepetésemre vissza is ír, mintha megbízna bennem a mai után. Egy napig úgy teszek, mintha nem akarnám megölni és máris bízik bennem? Ez tényleg ostobább, mint gondoltam.

Kopogtatok a szoba ajtaján, kezemben a tálcával, melyen a két pohár pihen. Az odabent tartózkodó kiszól, hogy „szabad", így belépek. Még csak magára se zárta az ajtót... micsoda gondatlanság!

- Hoztam egy kis frissítőt – mondom elővéve legkedvesebb hangom, mivel leesett, hogy csakis úgy ölhetem meg nyomtalanul, ha bízik bennem és sikerül átverni. Ha azt hiszi, tetszik nekem, nyert ügyem van. Márpedig amilyen beképzelt, simán elhiszi, hogy őt akarom, nem Jiminiet.

- Mi az? Bor? – csodálkozik fejét felém fordítva, miközben az ágyon fekszik és a tévét nézi anyaszült meztelenül. Legszívesebben belehánynék a poharakba, de akkor lehet, hogy nem inná meg a gyógyszeres koktélt ugye...

- Igen. Gondoltam, megismerhetnénk egymást egy kicsivel jobban most, hogy kettesben maradtunk – kamuzok szemrebbenés nélkül, megpróbálva valamelyest csábító hangszínt kicsikarni magamból.

- Nem is rossz ötlet – örvendezik, miközben átnyújtom neki a gyógyszeres bort, én pedig a sima bort fogom kezembe, közben elhelyezkedem mellette az ágyon – Kezdhetnéd te a mesélést!

Erre nyilván megerőltetem magam, hogy kitaláljak pár dolgot, amiről sejtem, hogy szívesen hallaná. Az egyre szélesedő mosolyából ítélve jókat mondok, azonban egy idő múlva elkezd ásítozni, ami valószínűleg a nagy mennyiségű gyógyszer hatása. Nehéz a mesélésre koncentrálnom ahelyett, hogy azon gondolkozzam: fulladásnak álcázzam-e a halálát vagy inkább váratlan öngyilkosságnak.

Sajnos azonban mielőtt bealudna, megszólal:

- Kérlek, most hagyj magamra! Elálmosodtam... majd holnap folytatjuk.

- Biztos vagy benne? Szerintem... - kezdem, de álmos hangon félbeszakít:

- Igen, eléggé elfáradtam.