[15] - NINCS TOVÁBB

1K 64 21
                                    

[2019.08.08. | 22:32]

Hol van a határ? 
Mikor van az a pillanat, amikor rájössz, hogy meg kell állnod? Amikor nincs tovább. Az a pillanat, miután már nem menekülhetsz a körülötted lévő dolgoktól és történésektől, hanem ideje szembenézni azzal, ami előttünk van. Mindenféle kertelés nélkül, a legerősebb érzésekkel körülvéve, amit érezni tudsz.

A hangok formálódnak, a torkodban gombóc keletkezik, amit nem tudsz visszanyelni, mert a szavak ki akarnak jönni a szádon. De mégis, amikor az ajkaid elnyílnak, csak levegő jön ki, és hang nem.
Az elméd leblokkol, a szíved zakatol, a szemeid össze-vissza járnak, a bőröd bizsereg, és minden ellentétesen ütközik egymásnak, hogy a zavar felülkerekedjen rajtad, hogy aztán teljesen tehetetlenné válj. Még addig sem vagy aktív, hogy az agyad valami egérúttal vagy magyarázattal álljon elő, mert ez nem történhet meg.

Itt már tényleg nincs tovább.

Mindenki fél valamitől. Olyantól, amit nem szívesen oszt meg mással, és magának akarja megtartani lehetőleg az élete végéig. De jönnek majd azok a kis lyukak, ahol az információ kitudódik, és az emberek elkezdenek erről beszélni. Másképp néznek rád, állandóan ellenőriznek, aggódnak és sajnálnak. Hiába próbáljuk az ellenkezőjét elérni, de ezek az elkerülhetetlen dolgok.

Egyszer meg kell állni. Eljön az a pillanat, amikor érzed, hogy felesleges tovább futnod, ha te fáradsz és az igazság beelőz téged.

Világéletemben menekültem valami elől. Mindig más volt az indok, és én futottam előle, hogy egy csöndes helyen lecsituljanak a dolgok. De attól, hogy az emberek nem beszélnek, az elméjük kapcsol, és visszatérnek hozzá, amint felbukkansz. 
Nincs olyan hely, ahol a titok titok marad, mert mindig eljön az igazság pillanata.

- Hogy kerülsz ide?

Én törtem meg azt a több perces csendet Ash és köztem, miután felfedeztem, hogy ő vár rám az uber helyett. Talán valami jobb kérdéssel, megszólalással kellett volna előállnom, de az agyam, sőt az egész testem unblokk hasznavehetetlen.

- Nos - köszörüli meg a torkát Ash, a zsebeibe süllyesztve a kezeit -, Jean kétségbeesetten hívta Michael telefonját, amit abban a pillanatban én vettem fel, és mielőtt még lehetőségem lett volna beleszólni, anyud elhadarta, hogy lelépni készülsz.

Leheletnyi "oh" hagyta el a számat, majd kínosan ráharaptam az ajkaimra. Ennél nyilvánvalóbb nem is lehetne a dolog, főleg, hogy egy óriás bőrönddel az oldalamon állok a lámpafénnyel bevilágított előkertünkben.

- Ja, és a sofőröd eléggé ideges volt, amiért feleslegesen kellett idáig eljönnie, mert nem is kell fuvar - teszi hozzá elmélázva. Először a tekintetét az útra fordította, amerre az uber mehetett, majd újra felém nézett.

- Elküldted az uberem - jelentem ki elnyílt ajkakkal. A hangom cserbenhagy, mert még egy hangya is hangosabban beszélne nálam.

- Talán gond? - húzza fel a szemöldökét. - Elvihetlek én is, ahova menni szeretnél.

Kínosan eresztettem az egyik lábamról át a másikra a testsúlyomat. A kezem görcsösen szorította a bőröndöm húzóját, és igyekeztem nem idegösszeroppanást kapni Ashton előtt.
Most legalább annyira összezavart, mint az ezelőtti alkalmaikor, amikor leállt velem beszélgetni, pedig az utál engem korszakában van. Sőt, ez a pillanat túlmúlja, mert nem tudom elképzelni, hogy miért is van itt, miközben a kommunikációt ismét beszüntette közöttünk az elmúlt napokban.

- Miért jöttél ide, Ash? - kérdezem meg fájdalmasan.

Eközben a bejárati ajtó kinyílt, és anya lépett ki rajta. Amikor találkozott a tekintetünk meglepődött, hogy itt állok még, de amikor megpillantotta Ashtont is a kerítés túloldalán, csak úgy pattogott köztünk a szeme. A végeredmény az lett, hogy az orra alatt valamit mormogva szépen visszavonult a házba.

WHY WON'T YOU LOVE ME | AFI ✔Where stories live. Discover now