Bandaháború (Soonhoon)

14. fejezet: Váratlan fordulat

Woozi:

Csak nem akartam tovább szenvedni, mikor felajánlottam Hoshinak, hogy lőjön le. Nem bírtam volna el, ha nem szeret viszont. S.Coups szavai pedig késszúrásként értek, bár számíthattam volna rájuk, hisz két éve is meg akart ölni, így mikor Hoshi elengedte a fegyvert muszáj volt mozdulnom, ha ő szerzi meg, végem és még van lezáratlan ügyem...

Most pedig szilárdan megvetve a lábam – ahogyan tanultam – fegyvert fogok arra, aki egykor a világot jelentette nekem. Szemeim könnyesednek, ahogy rájövök, élete rajtam múlik... Nem tetszik ez az érzés.

-Mit akarsz most tenni, Woozi? – emeli fel a kezét megadásképpen Coups, de arcán egy gúnyos mosoly ül. – Elég erős vagy, hogy megtedd? – húzza fel a szemöldökét. – Nézz magadra, egy érzelmi roncs vagy! Nem tudom mi folyik közted és egy emberem között, de láthatóan az összeomlás szélén állsz!

-Fogd be, Cheol! – kiáltok rá, szabad kezemmel letörölne kibuggyanó könnyeimet, évek óta nem hívtam így... – Hoshinak ehhez semmi köze! Most én beszélek és te végre meghallgatsz!

-Nem vagyok kíváncsi a mentegetőzésedre! – morran kicsit sem kedvesen. – Ha beszélgetni akarsz tedd le a fegyvert.

-Jobbnak képzeled magad nálam, hát tudd, hogy ez nem igaz, még legrosszabb napjaimon sem közelítelek meg! – könnyeim megállíthatatlanul folynak, már meg sem próbálom eltüntetni őket.

-Az, hogy a saját pisztolyom fogod rám, nem felejttetheti el, hogy te is hoztál egyet! – csak úgy köpi a szavakat.

-A különbség nem ebben rejlik – nevetem el magam. – Mingyu, kérem a fegyvert – nyújtom érte üres kezem, majd amint megérzem a hűvös tárgyat, gondolkodás nélkül emelem halántékomhoz, miközben végig a szemébe nézek, amiben most döbbenet ül. – A különbség: ez – és meghúzom a ravaszt saját pisztolyomon, hallom a kattanást és látom, ahogyan Hoshi mozdul, száját elhagyja egy ijedt „ne” szócska, ami őszintén megmosolyogtat, neki hiányoznék... – Vajon ha az általad hozott eszközt elsütöm, életben maradnál? – teszem fel a költői kérdést, mire csak összeszorítja a száját, mindketten tudjuk a választ...

-Ez nem bizonyit semmit, két éve ettől még megtörtént, ami megtörtént! – találja meg a hangját és én ismerem annyira, hogy tudjam, most megingott kicsit, közben visszaadom Mingyu-nek pisztolyát.

-Igen, azon már nem tudok változtatni, de végre elmondhatom mi volt aznap éjszaka, amit te nem voltál hajlandó végighallgatni! – vetem szemére sérelmemet. – Közeledett az évfordulónk...

~~~

Két évvel ezelőtt:
... még nem vészesen, de közeledett, én pedig meg akartam találni a tökéletes ajándékot. Az első évfordulónkra olyat adtam, amit ha akarnék sem tudnék visszakérni, a másodikon pedig Párizsba utaztunk, így volt mit űberelni. Elég sokáig kutattam, mégis inkább azt mondanám az ajándék talált rám, mintsem én rá.

A Google keresési előzményeim tele vannak „mit kapjon a barátom évfordulónkra?” kérdésekkel. Kezdem feladni, inkább ránézek a hírpoltálokra, Cheol szerint felesleges, pedig néha hasznos, nem tudhatod, mikor teszik bele a városod a hírekbe, emlékszem vagy másfél éve, így szereztünk tudomást arról a szökésben lévő férfiról, akit gyilkosságért köröztek, és csupán néhány szemtanú jelentését összevetve egyértelműen a város felé közeledett, innentől pedig gyerekjáték volt elkapni, bár nem járt érte nagyobb összeg, de nem baj ha néha szerzünk egy-két jó pontot a hatóságoknál. Unottan nézegettem a sok álhírt az Idol-okról, mikor felugrott egy hirdetés: BigBang Világturné, az országban három helyen lépnek fel. Hiszen ez Seungcheol kedvenc bandája, mindig őket hallgatja, gondolkodás nélkül kattintok rá, csak még izgatottabb leszek, ahogy látom, Szöulban az évfordulónk estéjén lépnek fel, gyorsan görgetek, hogy jegyet váltsak, de ekkor szembesülök egy problémával: teltház mindenhol... Elkéstem...