Bandaháború (Soonhoon)

1. fejezet: Az éjjeli tündér

Hoshi szemszöge:

A város éjszaka olyan csendes, nyugodt és egyáltalán nem érződik rajta az a feszültség, amiben jelenleg úszkál. Fekete bakancsom halkan ütődik a járdának, még fűzői vége a lábfejemet verdesik megnyugtatóan egyenletes hangot kiadva. A magas bérházak mind sötétek, csak néhány helyen ég a villany, illetve egy-két helyen még nyitva az ablak a nyár végi meleg miatt, bár estére azért kell egy pulóver, ilyenkor már egy normális ember sincsen ébren, -vagy legalábbis a tv előtt gubbaszt- mindenki alszik a jó puha, meleg ágyában. Én is olyan szívesen lennék a helyükben, de megígértem DK barátomnak, hogy cserélek vele műszakot, így ma éjszaka fel-le fogok járkálni a felügyelendő területeken, hogy aztán átaludjam a nappali időszak felét. Két probléma van... Egy: Nem hozam fegyvert és kettő: most a határnál vagyok, pedig alapjáraton az én körzetem a városközpont, és mivel nem a megszokott utcák ismerős aszfaltját taposom, fogalmam sincs, hol van a határ pontosan, viszont ha átlépem, bármelyik nyomorult lelőhet Woozi bandájából, vagy akár el is rabolhatnak.

Régen a város egységes volt, legalábbis ezt mondják, de valami történt két éve, amitől a csapat kettészakadt, viszont én még csak fél éve vagyok a szervezet tagja, szóval a valós okokat nem ismerem, csak azt tudom, hogy ne mondjam ki soha Woozi nevét a főnök, vagy Jeonghan jelenlétében, míg felettesem egyszerűen csak feszült lesz, addig szerelme képes napokra bevágni a durcit. DK sokkal többet tud erről, mint amit elmondott, azonban neki nincs előnyére megosztani ezt az információt, ahogy nekem sem ha megtudom, így nem is zaklatom ezzel, ha valami hatással lenne rám, azt tudnám. Azt biztosan állíthatom, hogy ez elég rossz helyzet a városban élőknek, akik csak elszenvedői a történéseknek, talán ennek következtében szaporodott el a bűnözés a városban...

Ahogy az üres utcák egymást követik, úgy süllyedek egyre mélyebbre gondolataimban, mikor egy fiú jön velem szembe. Szőke tincsei kicsit hosszúak, így sötét szemébe lógnak, bőre szinte hófehér, alacsonyabb az átlagnál, egy tündér hatását kelti... Egyszerű farmert visel egy túlméretezett sötétkék hosszúujjúval, melyben apró termete szinte eltűnik, annyira ártatlannak látszik. Vajon mit keres ilyen későn errefelé?

Lépteimet lelassítom, mikor elhaladok mellette, így látom ahogy rám vezeti tekintetét, nem bírom megállni, hogy ne mondjak semmit, hisz bűn lenne szó nélkül tovább engedni egy ennyire gyönyörű teremtményt.

-Egy ilyen ártatlan fiúnak nem kéne késő este az utcán kódorognia, a végén még valakinek megtetszel és elrabol - állok meg, hogy válaszát is meghalljam. Hangom hallatára gyorsan pördül meg hajkoronáját megmozdítva, hogy aztán visszahulljon eredeti állapotába, majd íriszeit végigvezeti rajtam, mintha el sem hinné, hogy valaki megszólította.

-Tudok magamra vigyázni -jelenti ki magabiztosan, még el is hinném, ha nem látnám vékony alkatát.

-Tényleg? Pedig, ha most a vállamra kapnálak, még csak a lassabban sem kéne futnom a hirtelen rám nehezedő súlytól - kuncogok, de belőle csak egy apró fintort vált ki a szerintem igenis elmés poénom.

-Mi a neved? - kérdezek rá témát váltva, reménykedve, hogy nem utoljára hallom csilingelő hangját.

-Jihoon.

Válasza közben mellé lépek, mire értetlenül néz rám.

-Mit csinálsz? - lép egyet hátrébb.

-Elkísérlek, ha valami bajod esne, bűnösnek érezném magam - közlöm tényként, ellentmondást nem tűrő hangon, mire Tündérke megrázza a fejét.

-Nincs szükségem kísérletre, tud...

-Tudom, tudsz vigyázni magadra - vágok közbe mielőtt befejezné mondatát, majd taktikát váltok. - Ne így gondolj rá, inkább úgy, hogy a saját megnyugtatásom érdekében teszem ezt és semmi köze hozzád. - mosolygok.