Bandaháború (Soonhoon)

8. fejezet: Fegyvert a kezébe

Woozi:

A boldogság fura érzés, és még furább nélküle, de talán a legkülönösebb érzés, amikor valaki egy hosszú szomorú időszak után, csupán jelenlétével mosolyt csal az arcodra. Ezt érzem most én is, ahogy Hoshi motorjával leparkol egy épület előtt a külvárosban. Valahogy mikor vele vagyok, elfelejtem a gondokat, nem fáj a szívem helyén tátongó lyuk, és ezt csak neki köszönhetem, csesszék meg az antidepresszánsok.

-Mi ez a hely? - kérdezem, de a válasz a kérdésemre már olvasható is az ajtón: Lőtér.

-Gondoltam, ha már éjszaka mászkálsz, legalább tudd megvédeni magad - von vállat és belép. Néhányan odabiccentenek neki, mintha mindig ide járna, majd leteszi a fegyvertáskát, amit eddig észre sem vettem, majd kivesz egy pisztolyt. - Megtanulhatnál lőni.

Érdeklődve vizsgálom a tárgyat, persze, láttam már életemben ilyet, de sosem nyúltam hozzájuk, pedig megtehettem volna. A mi fegyverraktárunkhoz is van kulcsom, viszont sosem tartottam jó ötletnek, hogy nekem is legyen sajátom, egy dühroham, egy meggondolatlan tett és beláthatatlan következményei lennének.

-Hoshi... Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet... - húzgálom pólóm alját.

-Nyugi, itt leszek végig veled - simít karomra, majd egy puszit nyom jobb arcomra, amibe belepirulok. - Ha szeretnéd, haladhatunk nagyon lassan.

-Jó - fújom ki a levegőt, aztán bólintok.

-Első lépésként, fogd meg - nyújtja felém, mire csak kétkedve méregetem, és ha úgy fogom meg, hogy véletlen elsül, most pont combon találná, ahol artéria van, és elvérzik és... - Nincs megtöltve - teszi hozzá pánikoló ábrázatomat látva.

Lassan nyúlok felé, majd rákulcsolom jobb kezem, mikor elengedi, egy pillanatra meglepődök, nehezebb mint számítottam rá... Közelebb húzom magamhoz, aztán érdeklődve forgatom végül felnézek, így Soonyoung vigyorgó arcával találom szembe magam.

-Nem is olyan rossz, igaz? - húzza végig kezét könyökömtől tenyeremig. - Akkor most megmutatom, hogyan kell fogni. - fordít meg tengelyem körül, így mostmár hátam mellkasához simul... Jó így... - Felemeled szemmagasságba, egyik ujjad a ravaszon, másik kezeddel alulról támasztod - adja az instrukciókat és segít rendezni kezeimet, végül egy kis bénázás után sikerül a helyes tartás, ami büszkeséggel tölt el.

-És most? - bátorodom fel.

-A következő lépésben kibiztosítod, itt - mutat egy pöcökre a tetején, én meg csak teszem, amit mond. - Most húzd meg a ravaszt. - erőt fejtek ki, aztán halk kattanás hallok, tekintettel arra, hogy nincs benne töltény. - Milyen érzés? - puszil nyakamba, mire úgy meglepődök, hogy el is felejtem, mire vonatkozik a kérdés.

-Egész... jó - találok vissza gondolataimhoz, tetszik a fogása, hatalomérzet ad.

-Megtöltsük? - kérdezi és hallom a hangját az izgatottságot.

-Oké - felelem, de azért egy kis kétség még van bennem.

-Akkor megmutatom, hogy kell.
Végül egész nap ott maradunk, Hoshi nagyon jó tanárnak bizonyul, engem pedig elkap az adrenalin és elkezdem élvezni. Már sötét van, mikor kijövünk, megbeszéltük, hogy nálam még megnézünk valami filmet, aztán mennie kell, mert holnap este már dolgozik.

Természetesen nem a búvóhelyre viszem, egyenlőre még nem akarom, hogy tudja, hogyan is ismer a város nagy része, ezért Seungkwan-t meggyőzve kibéreltünk egy lakást abban az épületben, ahová Soonyoung első találkozásunkkor hazakísért. Szerencsére előre be volt rendezve, így csak néhány apróbb simítást végeztünk rajta, ezzel már úgy nézett ki, mintha két fiatal lakna itt, mint lakótársak.