𝗧𝗵𝗲 𝗰𝗿𝘂𝗲𝗹'𝘀 𝘀𝗮𝗱𝗻𝗲𝘀𝘀 ✔

24.

A félelemmel és a sötétséggel küzdve, de bandukoltam, miközben azt hittem, nemsokára vége. Egyfolytában csak vártam a fényt. Vártam, hátha Lily megszólal nevetve, hogy ez egy jó vicc volt és most vége. De hiába, mert sem a fény nem jött, se nem hallottam Lily hangját. Körülvett a sötétség a pislákoló zseblámpa fényén túl. Egy-két denevér elszállt fölöttem, de ezeken kívül, a néma csend volt a hódító. Azt mondanom sem kell,hogy a hideg rázott egész végig. Ezt kétféleképpen is lehet értelmezni. De engem szó szerint rázott a hideg. Nagyon hideg volt, és a lengébb ruhám, egyáltalán nem segített a helyzeten.

Ügyesen kerülgettem a taposóaknákat, amiket nehezen, de észrevettem. Vagy lehet, hogy ezzel most elszóltam magam..? Valószínű, ugyanis valami kattant a lábam alatt. Nem és nem. Ez nem lehet igaz. Én nem most akartam meghalni. Nem ilyen körülmények között, és nem most. Nekem még meg kell ölnöm a családom gyilkosát! Ha ezzel kész vagyok, nyugodtan térhetek nyugovóra örökre. De nem most.

Én még nem vagyok kész a halálra. De ezzel a helyzettel az a baj, hogy addig ácsorogsz amíg el nem zsibbad a lábad és összerogysz, vagy pedig egyszerűen lelépsz az aknáról, és felrobbansz. Na Kim, melyiket választod? Amondó vagyok, hogy basszameg. Nem akartam, hogy itt vége legyen. Nekem terveim, vágyaim és céljaim voltak. Asherrel akartam több időt tölteni. Megakartam találni, majd megölni a családom gyilkosát, és ezután kiszállni ebből a melóból. Továbbtanulni, mert ugye az általános iskolai és gimis tudásom nem elég egy rendes élethez. De úgylátszik mást szánt nekem a sors. Ha így kell lennie, hát legyen...

Nagy nehezen, de óvatosan megmozdítottam a lábam. Nem vettem le róla, ezért nem robbant fel. Továbbmerészkedtem, és már félig lent volt róla a lábam. Ez fura... Ilyenkor már rég fel kellett volna robbannia nem..? Hát mindegy. Legyen és kész. Gondoltam végig az utolsó mondatot, majd teljesen levettem a lábamat róla, és összeszorított szemmel és foggal vártam az ítéletfájdalmamra. Vártam és vártam, de semmi. Csak a kis gomb hangját hallottam, ami kattant azután miután leemeltem róla a lábam. De nem fáj semmim, nincs vér, és a végtagjaim sem repültek még el sehova. Igazából mondhatjuk, hogy semmi sem történt.

Ekkor egy nevetés szólalt meg körülöttem valahonnan. Ez Lily. Bármennyire is furán hangzik, de örülök, hogy hallhatom a hangját. Legalább így is érzem, hogy nem vagyok egyedül. -Wow. Nem hittem, hogy ilyen szerencsés vagy. Nem mondtam el neked valamit az elején. Valójában nem az összes robban is fel. Csak úgy az aknák fele. Pedig én annyira szurkoltam, hogy megdögölj végre. De se baj. Majd a többi szoba ki fog rajtad. Menj még pár métert előre, és fordulj balra. Ott láthatsz egy kis fényt a távolból. Ha oda elérsz, elmondom a következő akadályt. Persze ez nem lesz mindig így. Lesz olyan, amikor egyedül, segítség nélkül fogsz majd végigmenni. Persze ha túlélsz odáig-nevetett fel, majd csönd. Tehát befejezte a mondandóját. Akkor mehetek is tovább. 1 méter....2 méter....3 méter....4 méter, majd balra. És tényleg ott egy fényforrás. Ahogy tudtam, csak szaladtam előre. Lehet nem volt jó ötlet... Egy sikolyt hallottam magam mögött. Hátrafordultam, de nem láttam semmit. Majd vissza, és ott állt a földön egy baba. Vigyorgott és engem nézett. Szemrebbenés nélkül gyilkolok, de a babáktól mindig is fostam.

Főleg a vigyorgó, engem bámulóktól. Csak nevetett. Nevetett és nevetett. Megállás nélkül. Nem tudom mit jelképez, vagy hogy egyáltalán jelképez e valamit. De borzasztóan ijesztő. Egy könnycsepp folyt le az arcomon. Azta. Talán 9 évesen sírtam utoljára a félelemtől, amikor a földre dobtak az edzésemen. De most, Lily megsiratott ezzel a kis szarral. De nem hagyom magam. Továbbindultam és már nagyon közel voltam a fényhez. Kissé bántotta a szemem, ugyanígy kell egy kevés idő, amíg megszokja a szemem a sötétségből a hirtelen fényt.

Egy lépés....két lépés....három lépés....és itt vagyok. Egy ajtó küszöbében állok, küzdve a fénnyel. Amikor végre kinyitottam a szemem, nem láttam mást, mint egy üres szobát. Nem volt benne semmi, csak a nagy üresség. Gondolhatod milyen hülye fejet vágtam. Ekkor Lily szólalt meg ismét, egy hangszóróból a falon. -Végre itt vagy. Remélem megijesztett legalább egy kicsit is az a cuki baba. Szerintem tök aranyos. Na mindegy is. Nagyon hülye fejet vágsz, de megértem miért. Csak egy üres szoba előtt ácsorogsz. De ezen mindjárt változtathatunk-ejtette ki az utolsó szót, majd sötétség. Na király. De alig történt ez meg, amikor is az egész szoba tele lett lézerrel.

-Gondolom meg van az, amikor az ilyen kémes filmekben, akribatikusabbnál akrobatikusabb mozdulatokkal próbálnak meg átférni a lézereken, anélkül, hogy az beriasztana. Na igen neked ugyanezek vannak itt. Csak sajnos nálad amint beriaszt, egyből meghalsz a lézerekbe épített 1000 wattos energiától, ami meg fog rázni. Csak annyit mondanék, hogy sok sikert!-mondta, izgatottan. Ez vicces, mert a kiképzésemen ilyesmit is tanítottak. Csak hát mondhatjuk, hogy nem akartak MEGÖLNI. De hát mindegy. Csak összpontosítanom kell. Bár ez a még mindig fájó karommal kissé nehéz lesz. De ahogy Parker mondaná: "Nem adhatod fel addig, amíg meg nem bizonyosodsz arról, hogy a maximumot nyújtottad."

Így hát nekiindultam a lézerhalomnak és elkezdtem ügyesen akrobatikázni közöttük. De most sem tudhatom, hogy tényleg megráz e mindegyik, csak mert drága Lily nem említette most sem ahogy a taposóaknáknál sem. De ez most mindegy. A lényeg, hogy kijussak innen. Valójában, rohadtul nem élvezem ezt a játszadozást velem. Rohadt idegesítő, és megöl a tudat, hogy nem tudom mikor van vége. De egyszer biztos. Ugye..? A lézersugarak elég közel voltak hozzám, így elég nehéz volt, de már nagyon közel voltam a célhoz. Már csak 4.. már csak 3.. már csak 2.. és az utolsó. Hupsz. Hát öhmm.. Hozzáértem. Szóval most szépen megvárom amíg beriaszt majd megráz és meghalok. Nem amúgy. Nagyon gyorsan megfogtam a belem, és átrohantam a lézersugáron. De nem történt semmi. Nem riasztott be, és nem rázott meg. Tehát meghalni sem haltam meg. Előttem egyébként egy fal volt. Ha most Lily megszólal nevetve hogy ez vicces volt és akkor most szaladj át a falon, én esküszöm elordítom magam.

A gondolkodásom nem is volt olyan rossz, mivel Lily tényleg megszólalt nevetve-Gratulálok. Átjutottál ezeken a szarokon. Az utolsó hatástalanítva van, úgyhogy megint mázlid volt. Most nem más következik, mint hogy én kinyitom az ajtót, és te átsétálsz rajta. Majd onnan folytatom.- Ahogy akarod. Csak hogy itt nincs semmi féle ajtó-közöltem vele az igazságot- Momentán nem szó szerinti ajtóra gondoltam. Szétnyitom a  falat és te átmész azon. Vagy ez neked túl modern?-gúnyolódott- Oké, oké. Csak csináld már.- ahogy kimondtam az utolsó szót, a falból "készült" ajtó, szétnyitódott. A szemem elé pedig szabadság tárult. Vagy csak én gondoltam annak..?