𝗧𝗵𝗲 𝗰𝗿𝘂𝗲𝗹'𝘀 𝘀𝗮𝗱𝗻𝗲𝘀𝘀 ✔

5.

"Néztem tovább mit csinál és csak annyit láttam, hogy eltesz minden cuccot amit elővett, lekapcsolja a villanyt és befekszik az ágyába."
----------------------------------
Ezek után még figyeltem őt egy kicsit a kamerán keresztül, hátha csinál még valamit, de ő csak horkolva aludt. A "stalkerkedésemet" egy random idegen csaj szakította meg, amikor benyitott a szobámba egy szál bugyiban és pólóban valamint valószínűleg részegen. Aztán megszólalt:

- Te loptad el a vodkámat, ribi?

- Nem. Ennyi?

- Ja. Helóka.

- Öhm.. Pá?

Lehet ez volt életem legrövidebb és legértelmetlenebb beszélgetése, de ezen is túl kell esni valamikor.

Újra rápillantottam a gépre és megnyugvásomra láttam, hogy David még mindig ott alszik. Lassan én is éreztem, hogy megint csukódnak le a szemhéjaim, de mielőtt teljesen megtörtént volna, gyorsan beállítottam, hogy ha bármilyen hirtelen vagy gyors mozdulatot érzékel a kamera akkor jelezzen nekem pittyegéssel.

Ezek után lekapcsoltam a lámpát és elégedetten befeküdtem az ágyamba. Sajnos a rohadt hangos zene és üvöltés miatt, na meg a pia szag miatt is, elég nehezen sikerült elaludnom. De valahogy mégis megtörtént.

[...]

Te jézus úristenem!-kiáltottam fel amikor meghallottam azt a hangos pittyegést. Hova a kurva életbe megy ez reggel hatkor? Mindegy. Épp elég időt töltöttem már vele és bizonyítékom is van a táskájában lévő kések és értékes holmik miatt amit tegnap este felvett a kamerám. Úgyhogy nyugodt szívvel ölhetem majd meg, pontosan 1 hét múlva.

Gyorsan összeszedtem a cuccaim meg magamat is és kiléptem az ajtón. Nagy meglepetésemre ő is akkor lépett ki a szobájából. Összetalálkozott a tekintetünk, de én gyorsan megszakítottam a szemkontaktust, mert semmi kedvem nincs traccsolni vagy bármiféle kommunikációt létrehozni vele.

Mentem volna ki az ajtón, amikor meghallottam, hogy valaki kiabál.

- Hé! Állj meg egy percre!

Nem foglalkoztam vele, mert bárkinek szólhatott. Csak felgyorsítani próbáltam, amikor egy kezet éreztem a vállamon. Hátrafordultam és ott állt David. Majd megszólalt.

- Azt hittem sosem érlek utól. Csak odaakartam adni a telód, mert kiesett a zsebedből - hadarta lihegve.

Jézusom. Képes voltam elhagyni a telóm.

- Kössz. Na szia - válaszoltam flegmán

-Na de várj már. - csak nem hagy békén

- Mit akarsz még? - próbáltam a sietős formámat alakítani, hátha békén hagy. De nem tette.

- Hazakísérhetlek? -

-Majd a rózsaszínű unikornisos álmaidban - vágtam rá.

-Mi ez a flegmaság és bunkóság? - kérdezte értetlenkedve.

-Mondd csak. Miért nem szállsz már le rólam? - kérdeztem hisztérikusan

- Najó, rád hagyom - mondta, majd elővett egy cetlit és vadul írni kezdett - Azért itt a számom, ha keresnél.

- Tőlem. Na csá - vettem ki a kezéből a cetlit és viharzottam mostmár tényleg ki az ajtón.

Szegény kis David nem tudja, hogy mi is vár majd rá. Elönt a hányinger, hogy egy ilyen ember próbált felszedni.