𝗧𝗵𝗲 𝗰𝗿𝘂𝗲𝗹'𝘀 𝘀𝗮𝗱𝗻𝗲𝘀𝘀 ✔

18.

"De ezt a csókot akkor sem folytathatjuk tovább. Azzal a lendülettel löktem el magamtól, azonban ezt most durván.

(K)- Mégis mi a jó eget csinálsz? Nem csókolhatsz csak úgy meg. Értve vagyok? Neked is jó éjszakát.-mondtam, majd rohantam vissza a szobánkba."
---------------------------------------

Reggel sajgó fejjel ébredtem. Majdnem hogy egy fél másodpercre sikerült így kora reggel elfelejtenem azt, ami tegnap este történt. De sajnos csak ennyi ideig. Teljes merevséggel, minden bevillant tegnapról. Vagyis tulajdonképpen máról, de na. Értitek.

Még mindig nem értem, hogy hogy tehette ezt. Én csak társamnak szerettem volna. De.. belopta magát a szívembe. Viszont ez nem érdekel. El fogom temetni magamban ezt az érzést. Nem akarok szerelembe esni. Jó,igaz, ez már megtörtént, de akkor úgy mondom, hogy nem akarom továbbragozni.

Félve pillantottam a mellettem lévő ágyra hogy megnézzem, nincs e ott, drága szobatársam. Megkönnyebbülve vettem újra levegőt, amit az elmúlt 2 másodpercben elfelejtettem, mert ő nem volt ott. Ám sajna korai volt a nagy öröm, mivel félmesztelenül és kissé vizesen lépett ki a fürdőszoba ajtaján. Persze. Persze, hogy ennek így kellett lennie. Ennél cikibb már nem is lehetne.

Amikor még csak résnyire nyílt ki az ajtó, akkor én gyorsan visszafeküdtem és azt tettettem, hogy alszom. Jól tettem, mivel ő felkapott valami ruhát,majd kiment a szobából. Vártam még 10 másodpercet, és újra megkönnyebbülve ültem fel az ágyamból.

Ránéztem az órára, ami 10:22-t mutatott. Mi a szar? Így elaludtam? Hát ez kész. A reggelit már rég lekéstem,úgyhogy ez gond. Azt gondoltam ki, hogy elugrom a közeli pékségbe. Ott veszek valami kakaóscsiga szerűséget, és elfogyasztom a parkban ülve. Ki kell szellőztetnem a fejem.

Na meg holnap ölöm meg Davidet. Azt hittétek elfelejtettem már rég? Nem, dehogyis. Az alanyaimat, és a róluk való információkat sohasem felejtem el. Egyszerűen nem tudom és nem is akarom.

Felkaptam magamra valami ruhát, rendberaktam az ágyam,és mentem ki először a szoba ajtaján, majd az épület bejárati ajtaján. Mivel fel kell valamivel ébresztenem magam, ezért a sétálás mellett döntöttem.

Sétáltam az út mellett lévő járdán, miközben elhaladtak mellettem hol kisebb,hol nagyobb sebességben az autók és buszok. A járda másik oldalán, a bicikliúton a biciklisek tették ugyanezt.

Kisebb szellőt hagytak maguk után, amik mind az arcomnak csapódtak. Nem mondom,hogy nem volt jó érzés,mert igenis az volt. A madarak csicsergése eközben a fülemet foglalkoztatta. Fel-felnézegettem a fákra és megpillantottam a hangok forrásait.

Annyira elkalandoztam ezekben, hogy hamarosan oda is értem a pékséghez. Alig léptem be az ajtón, megcsapott a pékárúk illata. Frissebbnél frissebb csigákat és zsömléket pillantottam meg a "kirakatban".

Úgy döntöttem,hogy egy miniont veszek inkább, mert valami extrém édesre vágyom. Így hát megvettem, és kisétáltam az épületből. A park felé indultam. Sétáltam ismét, viszont most az úton, mivel nem volt több járda. És ekkor kit pillantottam meg? Hát persze, hogy Lilyt. Na de.. volt mellette valaki más is. Közelebb mentem egy kicsivel, és belémfagyott a vér. Mellette David állt. Úgy tűnt, hogy nagyon tudják mi az a romatika. Gyomorforgatóan csókolóztak.

Legelőször nem hittem a szememnek, de sajnos vagy nem sajnos be kellett vallanom magamnak, hogy nem vagyok vak. Azok ketten tényleg ott voltak és azt csinálták amit. Nem hiszem el, hogy most az egyszer akartam kijönni levegőzni, de ezek nem engedik. Így hát visszafordultam. Ám nem az árvaház felé. Hanem egy olyan hely felé, amit senki más nem ismer a kevés ismerősöm közül, egyedül én, és apa. De ugye már csak én..