Papirra írt szerelem (Befejezett)

🎈19. fejezet🎈

Három nap után Vladimir és Maddie haza mehettek a kórházból. Igor gyakran volt bent, de napközben néha órákra eltűnt. Azt mondta, hogy meglepetést készít.
– Most komolyan titkolózni akarsz?
— Majd meglátod ha haza értünk. — mosolygott tovább Igor. A házhoz érve Vladimir kivette a kisbabát, majd karjába véve bementek és követték Igort az emeletre.
– Tudod, így, hogy korábban jött a pici nem nagyon volt időnk közösen befejezni a szobát, szóval felbéreltem néhány munkást és... — a szoba ajtaját kinyitva Igor mosolyogva beengedte tátott szájjal bámuló párját. A szoba szépen berendezve és bababiztossá vált.
– Igor ez gyönyörű! – mosolygott Vladimir hálásan. Az idősebb csak mosolyogva lépett a fehér hajú mellé és átkarolta a vállát.
— Nektek csak a legjobbat, édeseim! — puszilta meg az arcát.

Már hajnali kettő is elmúlt mikor Maddie már negyedjére sírt fel. A két szülő fáradtan ült fel az ágyában.
— Most te jössz! – ásította Vladimir. Igor csak sóhajtott egyet, majd kibújt az ágyból és fáradtan megindult a kicsi szobája felé. A fiatalabb már majdnem vissza aludt mikor hirtelen Maddie még hangosabban ordítani kezdett. A fiatal apuka riadtan kipattant és a kicsi szobájába futott. Mikor oda ért látta, hogy Igor a vállán nyugtatgatja a kislányukat.
— Sajnálom, picim! Annyira sajnálom! Nem akartam! – csitítgatta, de hasztalanul. Vladimir egy pillanat alatt ott termett és kikapta a kisbabát a fekete hajú kezéből.
— Mi a francot műveltél, te állat? — sziszegte idegesen.
— Én csak... Én csak felemeltem és... És véletlenül beütöttem a fejét a... A kiságyba... Nem akartam...
– Nem tudsz vigyázni?! Nem volt elég, hogy majdnem elveszítettük, he?! — csapta vállon az idősebbet majd Maddievel a vállán kisétált a szobából. A vendégszobába lépve Vladimir a kanapén lévő párnákat átigazítva csinált egy kiságyat végre alvó lányának, ő maga pedig már épp bebújt volna az ágyba mikor halk hangok ütötték meg a fülét. Egy utolsó pillantással megállapította, hogy Maddie mélyen alszik majd elindult a hangok irányába. Ahogy a kisbaba szobájához ért látta, hogy Igor ül a földön és egy plüss zsiráfot szorongat miközben keservesen sír. Vladimir gondolkozni kezdett. Igor nem szándékosan okozott fájdalmat a lányuknak, ráadásul rettentően fáradt, akárcsak ő maga. Kicsit már bánta, hogy úgy lehordta. Belépett a szobába és leült párja mellé.
— Sajnálom...Sajnálom... Sajnálom... — szipogta tovább Igor, mire Vladimir elkezdte finoman simogatni a hátát.
— Nem, én sajnálom! Nem kellett volna úgy leszidnom téged. Tudom, hogy te is megrémültél amikor azt hittük, hogy Maddie...
— Kérlek ne...Nem bírom... — suttogta Igor fájdalmasan.
— Tudom, hogy nem szándékosan csináltad, én nem haragszom és szerintem Maddie sem. – mosolygott rá a fehér hajú, ám hirtelen Maddie megint felsírt.
– Gyere! Megmutatom, hogy kell felvenni! – segítette fel az idősebbet, majd együtt felmentek a vendégszobába. A kislány valóban nagyon sírt.
— Vedd fel te!
– De...De mi van ha megint...
— A párnák közt? Gyerünk! – mosolygott magabiztosan Vladimir. Igor félve a kislány fölé lépett és óvatosan felvette az ágyikóból. Maddie szép lassan abbahagyta a sírást és belebújt édesapja ölelésébe.
– Látod? Nem haragszik!
— Te sem haragszol? — kérdezte Igor félve. Vladimir finoman magához húzta a fekete hajút, majd egy apró puszit nyomott az arcára.
— Szeretlek, Igor.
— Szeretlek, gyönyörűm. – és így ringatták tovább a kis Maddiet.