Papirra írt szerelem (Befejezett)

🏩12. fejezet🏩

Igor idegesen tördelte ujjait a váróteremben. Legutóbb mikor itt ült Vladimir és a baba élet–halál között lebegett. Igaz, hogy most itt ül mellette és dudorodó pocakját simogatja, de akkor is tiszta ideg volt ettől a helytől. Vladimir persze észre vette, hogy a fekete hajú ideges.
– Baj van? — fogta meg a kezét.
– Csak...Csak kiráz a hideg ettől az épülettől. – mosolyodott el szomorúan Igor, mire a fiatalabb egy gyengéd puszit adott az arcára és átölelte. Kellemes bizsergés járta át a testét és legszívesebben örökre így maradt volna, ha a nővér nem jelenik meg előtte és mondja ki szerelme nevét. Felállva sétáltak be a szobába, ahol a kedvesen mosolygó doktornő fogadta őket, bár Igor láttán egy kicsit meglepődött, de nem foglalkozott vele. Vladimir lefeküdt a furcsa ágyra, majd felhajtotta felsőjét. A doktornő valami furcsa, zselés anyagot kent a hasára és feléjük fordította a képernyőt, minek láttán a fiúk elmosolyodtak. Szinte tisztán látszott a baba alakja. Látszottak az aprócska kezei, lábai és a kis kerek feje.
– Úgy látom egészséges, kissé talán csendes, de ez normális. — nyugtatta meg a doktornő, majd tovább forgatta a kis készüléket.
– Örülsz? — kérdezte suttogva Vladimir, mire Igor bólogatni kezdett.
— Igen, gyönyörűm! Nagyon! — adott egy csókot a fehér hajú homlokára.
– Akkor most jöjjön a neme! – mondta a doktornő, mire két kíváncsiságtól éhes szempár meredt rá.
– Úgy látom, hogy ez egy kislány. Egy csinos kis hercegnő, gratulálok. — mondta a doktornő mosolyogva. Vladimir és Igor arcára lemoshatatlan mosoly ült ki. Szóval lesz egy tündéri kislányuk, akire vigyázhatnak, akivel nevethetnek és bearanyozza a mindennapjaikat. Egy álom vált valóra. A doktornő, miután lemosta a gélt, egy kicsi szerkezetet csatolt Vladimir hasára és egy fülhallgatót adott neki. A fehérhajú kíváncsian vette fel a fülest és amikor meghallotta a belőle jövő hangot, elbőgte magát.
– Gyönyörűm, mi a baj? – ugrott hozzá egyből Igor. A fekete szemű csak szipogva elmosolyodott és átadta a készüléket. Mikor Igor felvette elakadt a szava. A fülesből ütemes, apró szívdobbanásokat lehetett hallani. Hallhatták ahogy a kicsi szíve vert. Hirtelen azonban Vladrimir felszisszent és a hasát kezdte fájlalni. A doktornő gyorsan megnézte. Igor mereven állt, rettegett, hogy valami baj van, de a doktornő csak elnevette magát.
– Nyugalom! Nyugalom, semmi baj! Az első rúgás mindig meglepi az embert. – nevette. Vladimir elhűlten meredt a semmibe. Tehát a kisbabája az imént megmozdult. Tanuja volt, ahogy gyermeke először rúgott egyet. Igor a hasára tette a kezét, reménykedve, hogy ő is érezhet, de őt a baba nem részesítette ilyen élményben.
– Talán majd máskor. – vígasztalta a fehér hajú. Legszívesebben egész nap a rendelőben maradtak volna, de tudták, hogy más párok is várnak odakint erre az élményre, így inkább haza mentek.