Papirra írt szerelem (Befejezett)

🍵2. fejezet🍵

Másnap Vladimir korán kelt, de nem ébresztőre és nem is magától. Első útja a wc–re vezetett, ahol kiadta a tegnapi étkezést.
– Rossz ötlet volt a pizza. — törölte meg a száját. Bármennyire is fájt a gyomra vagy bármennyire érezte magát rosszul, már első perctől fogva szerette kisbabáját. Pedig még meg se született. Nem számított, valahogy anyai ösztön lehetett.

Miután kicsit magához tért, felöltözött, gyorsan eltett magának valami kaját ebédre aztán rohant a munkahelyre, hogy megfőzze a főnöke kávéját. Asszisztensként az a dolga, hogy segítsen a főnökének, bármennyire is utálatos. És tekintve, hogy lassan két éve dolgozik itt, ami kollégái szerint eddig a leghosszabb idő Igor asszisztensei közül, pontosan tudja, hogy a főnöke utál kávé nélkül dolgozni. Gyorsan leforrázta a fekete löttyöt és mézzel édesítve vitte be főnöke irodájába alhol letéve az asztalra várta, hogy hóhéra, ugyanakkor egykori plátói szerelme, megérkezzen. Nem kellett sokáig várnia. Az ajtón Igor Hood lépett be még kabátban. Vladimir azonnal ugott a fekete ruhadarabért és leemelve főnöke válláról gondosan egy vállfára akasztja és úgy teszi a fogasra.
— Jó reggelt! Kellemes éjszakája volt?
— Mi közöd hozzá? Kész a kávém? — kérdezte Igor arrogánsan. Vladimir csak szomorúan lehajtotta a fejét, majd elkezdte elrendezni az iratokat.
— Ott van az asztalán, uram.
– Rendben. Egyéb tennivaló mára?
— Ma lesz a megbeszélése a Richt Rt. igazgatójával 12:30—kor és el kell küldeni azt a tervrajzot Hongkongba még ma! – sorolta engedelmesen.
– Jó. Mehetsz dolgozni. — válaszolta rezzenéstelen arccal Igor úgy, hogy rá se nézett a fiúra, aki csak bólintva kiment az ajtón.

Igor felpillantott a csapódó ajtó után. Talán hiba volt ilyen hamar elküldeni, hisz' szívesen hallgatta volna még a fiú hangját. Erre a gondolatra azonnal homlokon csapta magát.
– Jaj, szedd már össze magad! — hiába az önbíztatás. Egyszerűen nem bírta kiverni a fejéből a fiú angyali arcát és mesebeli alakját.

Igor Hood szigorú nevelésben részesült. Apja már egészen kicsi korában meghalt és anyja is hamarosan követte. A megárvult kisfiút egy dúsgazdag házaspár fogadta örökbe. A mostoha anyja kedves nő volt és nagyon szerette újdonsült kisfiát, de mindig a jók távoznak először. A nő meghalt rákban mikor Igor 14 éves volt. Ezután a mostoha apja igyekezett a maga képére formálni a fiút. Magániskolákba küldte, kiabált vele sőt, néha még verte is. Igor gyűlölte őt egészen addig amíg a részeg, éjszaka bojongó férfit el nem ütötték és meghalt. Egyetlen örököseként Igor vette át a céget. Mindig azt tanították neki, hogy a bizalom gyengeség és a tiszteletet ki kell harcolni. Nem bánt kesztyűs kézzel a dolgozókkal, főleg nem az asszisztenseivel. Amelyiket nem rúgta ki egy hónap után az fejvesztve menekült. Legalább 20 asszisztense volt mikor egy nap betoppant az ajtaján Vladimir. A fiú olyan szelídséget és kedvességet árasztott magából, amire Igornak pont szüksége lett volna, de nem bírta elhinni, hogy beleszeretett egy fiúba. Ezért miután egy sikeres lerészegedés után szeretkezett álmai fiújával nagyon megijedt, de egyszerűen nem bírta vele megszakítani teljesen ezt a különleges kapcsolatot. Egy nap fogta magát és egy papírra leírta minden érzelmét a fiú iránt. Aztán valamilyen oknál fogva egy díszes borítékban elküldte neki. Nem írta alá a levelet és távolról figyelte ahogy a fiú mosolyogva bontja ki a borítékot valahányszor, ha levelet küldött neki. Ritkán látta mosolyogni a fiút, de ha csak egy kis mosoly szökött az arcára az már minden kinccsel felért.

Mély gondolataiból barátja és üzleti társa, Robert hangja keltette fel.
— Igor! Itt vagy?
— Igen, itt! Mi az? — rázta meg a fejét Igor.
— Nem is tudom. Aggódom az asszisztensedért. Nem rég láttam ahogy a mosdóba rohan. Utánamentem, hogy megnézzem jól van e és hányt, nem is keveset.
– És? Nem az én hibám, hogy össze—vissza eszik mindent! — folytatta a munkát Igor rezzenéstelen arccal.
– Össze—vissza? Megnézted te valaha is annak a fiúnak a testét? Vékonyabb, mint egy nadszál! – mondta Robert mire Igor felsóhajtott. Hogyne nézte volna meg a testét? Robert nem tud a kis kalandjáról Vladimirral. Nem tudja, hogy szerinte annak a fiúnak olyan gyönyörű a teste, hogy festeni se lehetne szebbet.