Papirra írt szerelem (Befejezett)

🍼5. fejezet🍼

Igor és Robert idegesen vártak a doktornőre. Igor rettegett, hogy mi történhetett Vladimirral, ha a doktornő így elrohant, akkor történt valami. Robert nem szólt Igorhoz. Még mindig nem hitte el, hogy barátja ilyen messzire képes menni és ennyire megaláz egy kedves fiút. Mikor a doktornő visszajött felugrottak a helyükről.
— Mr. Fox szeretné önt látni. – fordul Robert felé, majd vissza Igorhoz, de már komolyabb arccal.
— Önt pedig, uram! Felszólítom, hogy hagyja el a kórházat! – mondta rezzenéstelen arccal. Igor lefagyott. Belefog őrülni, ha nem láthatja Vladimirt. El akarja neki mondani, hogy mennyire sajnálja és, hogy nem tudott a terhességéről, de nem engedik be.
— Maga ezt nem érti! Látni akarom! – tört volna előre, de Robert visszafogta.
— Igor, ha egy beteg veszélyben érzi magát a közeledben akkor nem engednek be hozzá. Ez a szabály! És az után, amit tettél én se akarnálak, se saját, se a gyerekem közelében tudni. Menj el! – sziszegte a vörös hajú. Igor lefagyva állt a váróban. Tehát fél tőle. Bármennyire is fájt, de talán tényleg jobb neki nélküle. Tudta, hogy a fehér hajú nem fog neki megbocsájtani és soha sem lehetnek olyan boldogok, mint azon a csodás éjszakán. Biztos, hogy a gyereket se fogja engedni, hogy lássa. Pedig Igor mindig akart egyet. Nem azért, hogy legyen egy örököse, apa akart lenni. Jobb apa akart lenni, mint az az állat, aki őt felnevelte, de tudta, hogy erre már semmi esélye így összetörve kisétált a kórházból.

Vladimir élvezte az ablakon besütő meleg napfényt és közben egy jó adag sültkrumplit falatozott. Egy halk kopogás törte meg a csendet. Egy "szabad" után egy mosolygó fej nézett rá az ajtóból.
— Szia, Vladimir! Hogy vagy?
— Jó napot, Mr. Black! Köszönöm jól, uram. – mondta a fiú illedelmesen. Robert leült a mellette lévő székre.
– Kérlek tegezz! Nem szeretem, ha uramoznak! – mosolygott, de a fiatalabb erre lehajtotta a fejét.
– Baj van?
– Igor megtiltotta, hogy tegezzem. Valahányszor, ha nem uramnak vagy főnöknek hívtam leordította a fejem vagy több munkát adott. Gyakran volt, hogy mind kettőt. – suttogta. Robert gyengéden a vállára tette a kezét és átnyújtott egy kis zacskót.
– Ezt neked hoztam. Pontosabban a kisbabádnak, használd egészséggel. – mosolygott rá a vöröshajú, mire Vladimir elmosolyodott és izgatottan kibontotta a zacskót. Egy kis barna mackó volt benne, farmer ruhácskában. A fiú ragyogó arccal nézegette az ajándékot, majd hálásan borult Robert nyakába.
– Ez a legszebb ajándék amit valaha kaptam! Köszönöm szépen! – engedte el.
– Miért nem szóltál a kisbabádról? Ha szólsz segítek!
– Nem akartam panaszkodni és nem akartam szabadságra menni. Kell a pénz, ha jó körülmények közt akarom nevelni. Bár ezek után már nem tudom mi lesz. Nem leszek képes többé Igorral együtt dolgozni.
– Akkor dolgozz velem!
– Tessék?
– Ha benyújtod a lemondásod Igornak én felveszlek. Lehetsz az én asszisztensem. – mondta Robert, mire Vladimirnek felragyogtak a szemei, de egy perc múlva újra kérdően néztek.
– De mi lesz Daisyvel? – utalt most az idős asszisztens hölgyre.
– A vénlány már nyugdíjba megy jövőhéten. Nem véletlenül gondoltam erre a posztra. Távol lennél Igortól és jobb körülmények közt dolgoznál. A kicsinek is jobbat tennél vele.
– Nem kell kétszer mondanod! Mint már mondtam! Nem akarom őt többé látni!
– És a kicsi? Mi lesz ha ismerni akarja az apját? Láttam, hogy mit művelt veled, de... – vakarta meg a tarkóját.
– De mi?
– Amikor össze estél teljesen kiborult. Életemben először láttam őt sírni és őszintén aggódni. Jól hallottad, szó szerint zokogott és nem érdekelte, hogy hányan nézik. Figyelj, egyezzünk meg abban, hogy egy hét múlva én beszélek vele. Majd meglátjuk mi lesz, oké? – kérdezte Robert. Vladimir egy ideig hezitált, de utána félve bólintott. A kínos csendet egy ápoló törte meg.
— Elnézest, Mr. Fox, de levele jött. – nyújtotta át a díszes borítékot. Vladimir arca mosolyra húzódott és kibontotta a levelet.

Egyetlen szerelmem,
Fájdalom ül a lelkemben és záporoznak könnyeim utánad. Ezekből óceán lesz mi jelzi milyen távol is vagyok tőled. Lelkem mi főnix ként szárnyal feléd immáron porrá égett. Csak te tudod újjá éleszteni kedvességeddel és szépségeddel, de te hegycsúcson ülsz, mire én nem mászhatok fel. Felhők takarnak el előlem és ez majd megőrít.
Szeretlek örökké!

Magához szorította a papírdarabot. Ez az ember olyan érzéseket vált ki belőle amilyeneket egykor, talán még most is Igor iránt táplál.
– Szerelmes levél?
— Az. Hetek óta küldözgeti valaki. — mutatta fel a papírlapot. Viszont mikor Robert meglátta az írást olyan lett mint, aki szellemet lát.