Papirra írt szerelem (Befejezett)

📁1. fejezet📁

– Már megint mit csinálsz, te szerencsétlen!? Nem is értem miért nem rúgtalak még ki, te két lábon járó csődtömeg! – üvöltötte Igor az aszisztense fejére, aki összeszorított szemmel, de egy árva rossz szó nélkül szedte össze a papírokat a földről.
— Elnezést Mr. Hood. Véletlen volt. — motyogta a földre hajoló kis alak.
— Nem érdekel! Inkább valaki hozzon egy kávét! — kiáltotta Mr. Hood, majd elviharzott, mire a fiú megkönnyebbülve, de csalódva folytatta a papírok felszedését.
— Jól vagy? Láttam az egészet. — lépett be egy vörös hajú férfi és legugolva mellé, segített neki felszedni a papírokat. A fiú hálásan mosolygott, majd magához szorítva a mappákat tovabb állt.
A vörös hajú férfi keresztbe tett karral állt és nézett utána, majd bement a szemközti irodába és kérdőre vonta a fekete hajút.
– Miért ostorozod állandóan ezt a szerencsétlent? Hisz' annyira kedves és nagyon szorgalmasan dolgozik!
— Ez nem mentség arra, hogy ügyetlen és ostoba! — állt fel Igor és a gépén kezdett dolgozni valamin.

A fiú megmosta az arcát, majd visszaült dolgozni. Az asztalán tornyokban hevertek a papírok és a dobozok. Pedig pihennie kellett volna. A fiú ugyanis ritka betegségben szenvedett, ami miatt a haja szőke helyett szinte hófehér volt és a bőre is sápadt. Nem volt albínó, hisz' a szeme feketén csillogott, de mégsem volt teljesen egészséges, ami pedig a legrosszabb volt, hogy nem véletlenül volt ennyire maga alatt. Kezét finoman a hasára simította és fájdalmasan sóhajtott egyet.
– Ez kész rémálom. – suttogta miközben a hasát simogatta.

A fiú neve Vladimir volt, és épp ma lépett át a terhessége második hónapjába. Hermafrodita volt, azaz kívül férfi, belül nő. A gyermeke apja pedig nem más volt mint az őt folyton kínzó főnöke, Igor Hood. Véletlenül történt a dolog és csak egyszer, de ez épp elég volt ahhoz, hogy gyermek foganjon belőle. Nem mert szólni főnökének a dologról, hisz' úgyis letagadta volna. Viszont a babát mindenképp megtartotta. Azonban még a legsőtétebb órákban is besütött a napfény, ugyanis levele jött. Pontosabban szerelmes levél. A boríték mindig ugyanolyan volt, de soha sem írták alá. Aztán pedig rá egy hétre kiderült, hogy kisbabája lesz. Az élete akkor vett 180 fokos fordulatot. Igazság szerint senki sem tudott a terhessegéről. Nem volt kinek elmondania. Barátai nem voltak, szülei és nagyszülei pedg már mind meghaltak.
A nagy gondolkodásából egyik kollégája ébresztette fel.
— Vladimir! Leveled jött! – nyújtotta át a piros borítékot amin Vladimir egyből felismerte titkos udvarlója írását. Megköszönte, majd neki látott kibontani és izgatottan olvasta.

Drága szerelmem,
Miközben e sorokat írom, rólad álmodozok. Látom magam előtt ragyogó arcodat, ahogy gyönyörű ajkadat mosolyra húzod. Úgy megcsókolnám e  rózsaszín párnácskát, de szörnyű titkaim miatt homályban kell maradnom. Egy nap, majd rájössz, hogy ki vagyok. A kérdés már csak az, hogy elfogadsz e engem ha megtudod ki vagyok. Addig is tudd, hogy a szívem örökké érted dobog még ha az ég is a fejemre szakad.
Szeretlek örökké!

Mosolyogva nézett fel a levélből és  gondosan visszateve a borítékba odarakta a többihez. Mindet gondosan megőrizte és vigyázott rá. Ezeknél a leveleknél már csak a szíve alatt növekvő kis életre vigyázott jobban. Ügyelt az étkezésre, szedte a vitaminokat és sokat olvasott az anyává vállásról. Tanuja akart lenni annak ahogy a kis gyermek felcseperedik. Szerencsére talált egy kedves orvost is, aki segít neki, de fájt, hogy a gyermeke apja ennyire gyűlöli. Pedig nem tett semmi rosszat. Habár Igor Hood—ot mindenki gyűlöli. Vajon más lenne, ha elmondaná? Biztosan nem.