Papirra írt szerelem (Befejezett)

⭐8. fejezet⭐

Már eltelt két nap és ezt a két napot Vladimir Igornál töltötte. Előfordult meg, hogy a volt főnökének magasra szökött a láza, de már csak hőemelkedéssel küzködött.
Szokásos reggelhez híven Vladimir keltette fel Igort és csinált reggelit, mivel egyik reggel megtapasztalhatta, hogy az idősebb még egy pirítóst se tud egyedül csinálni. Igor most is végignézte minden egyes mozdulatát a fehér hajúnak és persze a szeme egy kis ideig elidőzött a már kissé dudorodó pocakján, amiben ott növekszik a gyermeke. Arra eszmélt, hogy Vladimir kérdően bámul rá, majd leült az asztalhoz.
— Kész a reggeli, uram.
— Vladimir... – néz fel Igor mire a fiú rákapja a tekintetét.
– Szeretnélek megkérni...Hogy ne szólíts többé uramnak. – nyögte ki, mire a fiatalabbnak leesett az álla és kissé emelt hangnemben folytatta.
– Te most szórakozol velem? Valahányszor ha nem uramnak vagy főnöknek szólítottalak majdnem megsüketültem az üvöltésedtől! Most mit vársz? He? Hogy mindent elfelejtek, ami történt és ismét a rabszolgád leszek? Már nem dolgozok neked szóval örülj, hogy nem hagylak itt betegen! – csapott az asztalra, mire a fekete hajú kissé megrezzent. Tudta, hogy Vladimirnak igaza van. Semmit se érdemelt meg belőle. Hisz' úgy bánt vele mint egy mosgatóronggyal.
– Sajnálom... – suttogta maga elé. Vladimir mérges volt, de megesett a szíve a fájdalmas tekintetű férfin így odament hozzá és leülve mellé elkezdte a hátát simogatni. A feketehajú egyből felemelte a fejét és gyöngén nézett a fiatalabbra.
– Tudom, hogy elcsesztem. Tudom, hogy már sosem fogsz nekem megbocsájtani, de tudnod kell, hogy nem élvezetből tettem... – motyogta.
— Akkor miért tetted, Igor? – kérdezte Vladimir szomorúan, mire a fekete hajú úgy nézett rá mintha rosszul hallotta volna. Vladimir, annyi hosszú év után a nevén szólította. Viszont úgy döntött jobban jár ha őszinte vele.
– Mert féltem. Rettegtem. Egy szavam se volt hazugság aznap éjjel. Fülig beléd szerettem, de annyira megijedtem. Hogy mit gondolnak az emberek, ha kiderül, hogy beleszerettem egy fiúba. És, hogy mit gondolnak majd rólad! Azt akartam, hogy gyűlölj engem és, hogy elfelejts, de amikor le estél és kiderült, hogy kisbabád lesz minden megváltozott. Szerettem volna bocsánatot kérni és elmondani az igazsagot, de... – könnyezett be a végére.
– De én kitiltottalak a kórházból. – fejezte be a fehér hajú, mire Igor fájdalmasan bólintott egyet.
– Vladimir, tudom, hogy gyűlölsz engem és azt is, hogy nem fogod elfelejteni, amiket tettem, de kérlek engedd meg, hogy bebizonyítsam mennyire sajnálom. Adsz nekem még egy esélyt? – nézett rá Igor könyörgően miközben a kezébe vette a fiatalabb ujjait. Vladimir erre nem tudott mit mondani. Az a sok fájdalom és megaláztatás, amit Igor miatt átélt nyomot hagyott benne, de most férfi minden szava őszintén hatottak. Nem tudta, hogy helyes e amit tesz, de meg kellett próbálnia.
– Adok neked kereken egy hónapot, hogy bebizonyítsd. De ne remélj sokat. – mondta a fiatalabb, mire Igornak felragyogott a szeme és szorosan, amennyire a fiú hasa engedte, magához szorította.
— Köszönöm, Vladimir! Igérem, hogy nem fogsz csalódni bennem! – ölelte tovább. Talán percekig lehettek így mikor Igor végre elengedte a fehér hajút és keze véletlenül annak dudorodó pocakjára tévedt. Szemei ismét könnybe lábadtak mikor kitapintotta a dudort.
– Istenem... — suttogta maga elé meghatottan. Így összebújva, Vladimir növekvő hasát ölelgetve olyanok voltak, mint egy igazi család. Vladimir nem tagadta, hogy élvezi a helyzetet, így hagyta, hogy Igor tovább ölelgesse a pocakját.
– A neme kiderült már? – kérdezte az idősebb kíváncsian, mire a fehér hajú nemlegesen megrázta a fejét.
— Az csak a harmadik hónapban derül ki. – magyarázta.