Felhők Mögött Van Még Napsütés [Andy Biersack FF.]

25.Fejezet

25.

A laptop előtt ültem, a piszkozatot néztem, amit pár perccel ezelőtt írtam, óriási JELENTKEZÉS címmel. Pofátlanságnak gondoltam elküldeni, tudva, hogy Bellának erre még várnia kell, de végül bemásoltam, megírtam a levelet, ellenőriztem az e-mail címet utoljára, és gyorsan lenyomtam a küldés gombot.

Megbántam volna? Nem.

De megfogom? Még szép.

Andyre gondoltam, anyáékra, Chrisre, akik semmit sem tudnak erről a titkos ügyemről. Igaz, azt tudják, hogy tovább fogok tanulni, csak épp arról sejtésük sincs, hogy Dallasban, ami valljuk be; nem két méter innen, Chicago-tól.

Mr. Parkerre gondoltam, jobban mondva a beszélgetésünkre.

"- Figyelj, Elsa! - csukta be maga mögött az ajtót, én pedig befejeztem a zongorázást. - Tudom, hogy te is magad alatt vagy, amiért Bellának nem sikerült, de túl kell lépned ezen egy kicsit, hogy magadra koncentrálhass!

- Nem akarom elhinni, hogy nekem sikerült, neki pedig nem. Ugyan olyan, mint én!

- Nézd, akár hogy nézem, sosem volt, és sosem lesz olyan, mint te, vagy Lana, a másik osztályból. Ti ketten akkor is az iskolára koncentráltatok, amikor volt barátotok, vagy családi ügyek jöttek a képbe. Mindig összeszedtétek az eszeteket, de ő... Hogy is mondjam. Megbolondult, amikor megismerte a testvéredet.

Nagyot sóhajtottam. Ez nekem is feltűnt, de sosem gondoltam, hogy ennyire kihat majd mindenére a kapcsolatuk. Oké, gondoltam, hogy meg fog változni, ám úgy ismertem őt, mint aki szeretne a zenének élni.

- Észrevettem. De nem hittem volna, hogy ennyire súlyos kimondva és újraértelmezve.

- Tudom, én sem akartam elhinni.

- Mr. Parker, szeretnék kérdezni valamit.

- Nyugodtan - mosolyodott el.

- Velem tényleg kivételeznek? - néztem fel bátortalanul a kezeimről.

- Egyáltalán nem. Igaz, mikor a hip hop órán nem csináltál semmit, nem lettél leszólva... Na jó, egy kicsit, talán. Miért kérdezed?

- Bell azt mondta, elege van, hogy állandóan mindenkivel kivételeznek, és hogy soha senki nem kapja meg amit valóban megérdemel - egy könnycseppet töröltem le az arcomról. - Igaza van.

- Téged hibáztat, amiért megbukott? - jesszumpepi, mennyire sértő és fájdalmas ez a szó! Nemet intettem a fejemmel. - Pedig nekem úgy jön le. Figyelj, Elsa, nem szabad, hogy befolyásoljon az, amit Bella dühében mondott! Te vagy az iskola egyik legjobb diákja. Kiemelkedő vagy táncban, értesz a doboláshoz, mindegyik hangszert meg tudod szólaltatni, ha nem is profin, de van hozzájuk érzéked, és a hangod sem valami rossz, sőt, az énekkarosok némelyike a nyomodba sem ér - utálom, mikor ennyire szarrá vagyok dicsérve, de valahol jól esett és kellett is a lelkemnek. - Tudom, hogy megrázott ez az eset, azonban lehetett volna ettől rosszabb is. Nem szabad, neked sem, és a két srácnak sem Bella miatt hátra maradnotok. Egy év rengeteg idő, hiába mennétek el addig dolgozni!

- Mit akar mondani?

- Add be a jelentkezésed, minden olyan helyre, ami vonz, és alkalmasnak gondolod, hogy tudnál akár ott tanulni. Például, hírt kaptam arról, hogy a texasbeli dallasi akadémiára fáj a fogad régóta - mosolyodott el. Ezt meg honnan tudta? - Lanától tudom, akivel már beszélgettél erről. Ő is oda szeretne menni, és nagyon is jó esélyei vannak. Ahogy neked is - megráztam a fejem. - Próbáld meg! És beszélgessetek erről ketten is. Lehet, hogy mehetnétek együtt. Lenne legalább egy ismerős arc a sok új között...