Felhők Mögött Van Még Napsütés [Andy Biersack FF.]

22.Fejezet

22.

A laptopomon szólt a zene és a közösségi média szennyeit néztem épp, miközben tömtem magamba a sok krumplipürét a rántott husival együtt – mint akinek az égvilágon tényleg semmi dolga. A face-n meg volt nyitva két chatablak, de csak az egyik volt aktív, mégpedig a csoportunk, amiben mind a négyen benne vagyunk.

Bella és Mike azon veszekedtek, hogy Corey melyik ajándékot vegye meg Leahnek; az óriás macit, vagy a legújabb xbox játékot. A fejemet rázva olvastam el Mike béna érvelését, hogy miért a macit kellene, majd átmentem instára, ahol bedobott egy hirdetést a dallasi tánc- és zeneakadémiáról. Mit sem törődve görgettem tovább, majd gondolkozni kezdtem.

Két hét telt el a gála óta, az eredmények még mindig nem jöttek meg, de már többször is felmerült az a kérdés az iskolában, hogy kinek hogyan tovább. A legtöbben állítólag azt válaszolták, hogy színházakba mennek dolgozni, és hogy továbbtanulni ki szeretett volna? Max vagy ketten még rajtam kívül. Elhiszem, hogy sokan úgy vannak vele, hogy most boldogok, mint akár Bella és Chris, ezért nem akarnak elmenni másik városba tovább tanulni, de én úgy érzem, hogy muszáj mennem, mert nem vagyok megelégedve sem a környezet adta lehetőségekkel, sem pedig magammal.

Van még mit fejlődnöm, és ezt egy színházban nem nagyon tudom kamatoztatni. Egy akadémián viszont el tudom képzelni magam, ahol a napom hatvan százalékát leköti a fejlődés, a tanulás. Ráadásul – ha ne adj isten a világ másik végére kell mennem -, vannak rövidített képzések, amik egy-két évig tartanak, vagy maximum háromig.

Észre se vettem, de már a suli oldalán voltam, egy e-mail címet kutatva, és kikapcsolt az agyam. Miután megtaláltam, megnyitottam a mailt, majd még szétnéztem az oldalon. Az álmom volt ez az akadémia, amióta csak megtudtam, hogy létezik.

Vannak különböző ösztöndíjprogramok, kollégiumban lakhatunk – ami a képek és a diákok leírása után, igazán rendes, valamint eszméletlenül nagy és gyönyörű. Az órák eltarthatnak másfél óráig is akár, de a jó benne, hogy utána van egy nagyszünet, ami alatt bőven van idő letusolni, enni és energiát szerezni. Vagy netán van utána egy rövidebb előadás, ahol a színházakról, cirkuszokról és az olimpiáról beszélnek, hogy ötletet adjanak, ki merre szeretne majd a későbbiekben elhelyezkedni.

Elkezdtem megírni a jelentkezésem, amikor hallottam egy csapódást. Azt hittem anya jött meg, ezért nem foglalkoztam vele, de mikor megállt mellettem Andy, ijedten csaptam le a laptop tetejét.

- Istenem! – tettem a szívemre a kezem. – Csengő szerinted dísznek van? – néztem barátomra, aki mosolyogva lehajolt hozzám, hogy egy puszit adjon az arcomra.

- Neked is szia, hercegnő – kuncogott arckifejezésemen, majd a hűtőhöz ment, és elővett egy üdítőt magának. Leült mellém az asztalhoz, elvette előlem a kajámat, amit kicsit hanyagoltam a böngészés közben, s falatozni kezdett. – Egyébként csöngettem, de elromlott. Utána kopogtam is, de nem hallottad meg, és bátorkodtam bejönni. Mi a baj? – lökte meg a vállam. – Feszültnek tűnsz.

- Nincs semmi, csak... - nagyot sóhajtottam, majd mikor nem figyelt annyira, felnyitottam a gépem és bezártam mindent, kivéve a Facebookot. – A továbbtanuláson gondolkodtam.

- Jutottál valamire? – kérdezte két falat között.

- Nem – mondtam letörten.

- Na, nem baj – homlokon csókolt, és elmosolyodott. – Amúgy sem eresztelek el egykönnyen!

A csoportban Cory videó hívást indított, ám mikor ki akartam nyomni, Andy gyorsan ellökte a kezem és fogadta.

- Miattam ne – suttogta.