Felhők Mögött Van Még Napsütés [Andy Biersack FF.]

12.Fejezet

12.

Fáradtan estem be az öltözőbe, nyomomban Bellával. Három órán át szenvedtem a balettal, míg ő a lelkét is kitáncolta az alternatív rock 'n' rollon. Szívesen cseréltem volna vele, hogy levezessem a bennem pattogó ideget, de végül nem szóltam neki egy szót sem arról mi történt.

Gyorsan átöltöztem, megmostam az arcom, s vártam barátnőmre, hogy végre elkészüljön.

- Mennyire bírod idegekkel Mrs. Hammond óráit? – szakított ki gondolataim sokaságából.

- Én egész jól. De a többiek nagyon is elkívánják őt a pokolba, nem értem miért.

- Elsa Coma! Ezt nem mondod komolyan! – idegesen lerúgta lábairól a cipőt, majd vádlón rám nézett, mintha megöltem volna valakit. – Az egész suliban ő a legidegölőbb és a legérzéketlenebb tanárnő, és te kedveled? Mi van veled, te jány!

- Nincs velem semmi. Szerintem normális, és nem mondtam egy szóval sem, hogy kedvelem, oké? – Bella bólintott, majd a vállára dobta a táskáját, s elindultunk a termünkbe. – Tudom, hogy milyen, viszont meg is értem valahol őt – kikerültem egy új diákot, aki a telefonját bújta és valamit nagyon kereshetett, mert több mappa sorakozott a kezeiben. – Képzeld, Scottot megbüntette, aki erre annyira kiakadt, hogy elhagyta az órát.

- Ő? Pont ő? Nem szólt vissza annak a boszinak?

- Nem, amin csodálkoztam – bementünk a többiekhez, tovább folytatva a beszélgetésünket. – Mondjuk, nem is volt a helyzet magaslatán, vagy csak épp megjött neki – felnevettünk, majd utána a srácokhoz fordultunk. – Mi történt táncon? – érdeklődtem mosolyogva, és meglepődve vettem észre, hogy nem az otthoni dolgokon jár az agyam.

- Óra közepén beképzelt uraság jött be hozzánk, mire a tanár kizavarta őt – mesélte Mike.

- De tökre furcsa volt, semmi megjegyzést nem tett, csak kiviharzott az épületből – folytatta Corey. Oké, ez tényleg furcsa. Scott sosem hagyja, hogy a tanárok vagy épp diákok felhúzzák az agyát, mindig visszavág, bárkinek is van igaza az adott helyzetben.

- Jól van emberek, felkelni álmaitokból! – jött be Mr. Parker, mire mindannyian rá figyeltünk, és érdeklődve hallgattuk beszámolóját. – A tanári kar, sőt még az igazgató is az egekig dicsérte a dalszövegeteket, valamint annak az egész zenéjét, szóval a gálán felléphettek vele, ami óriási! – jelentette be az örömhírt. Mi mind a négyen őrjöngésben törtünk ki, és alig tudtunk elhalkulni, annyira vidámak lettünk. – Rendben, elhiszem hogy örültök! – intett csendre Mr. Parker. – De most had halljam, kinek hogy ment a tánc?

- Meghaltunk – nyögték be a többiek.

- Ezen nem csodálkozom – nézett rájuk rosszallón a tanár. – Elsa?

- Élvezhető volt...

- Mrs. Hammond? – kérdeztek vissza a srácok, amire csak bólintottam.

- Ez beteg – jelentette ki Michael. Hát, ezt már megkaptam mástól is.

**********

Az egyik reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem, ami több szem gyógyszer után sem kezdett alább hagyni, ezért lassan elhatároztam, hogy be se megyek az órákra, amikor Corey szaladt be a konyhába. Tipikus "mi a frászt keres ez itt" nézést kapott tőlem, amin csak mosolygott, majd komoran elmondta, hogy miért zaklat ilyen korán.

- Figyelj, az a pöcsfej lebetegedett, én meg alig jegyeztem meg valamit az egész koreóból! Vagyis az utolsó pár lépés végképp nem megy, az azelőtti meg úgy-ahogy! Minden órán Mike segített, de persze hogy sikerült valami hülye influenzát benyelnie az első percben tavasszal! Elsa, én meghalok... – mondta el egy szuszra, mire azonnal leültettem, mert levegőhiány miatt elkezdett vörösödni a feje.

- Corey, nyugodj meg! Beteget jelentesz, és nem mész be te sem!

- Anyám megöl, ha megtudja lógtam a suliból! – akadt ki.

- Jó, akkor mindig eljössz hozzám, amikor be kéne menned az órára, és itt fogsz csövezni, amíg Michael meg nem gyógyul. Az úgy rendben?

- Te vagy az őrangyalom, eskü – hálásan rám pillantott, mire csak elmosolyodtam. – Nem gond?

- Nem, dehogy! Csak előtte szólok a szüleimnek, nehogy kidobjanak majd, amikor egyedül leszel a lakásban. Megyek, összeszedem a cuccaim. Lassan indulnom kell – bólintott, bementem a szobámba és a vállamra dobtam a táskám, majd a telefonommal a kezemben kimentem a nappaliba a fülesemet keresve. – A francba! – motyogtam az orrom alatt, mikor nem volt azon a helyen, ahol gondoltam hogy hagytam.

- Nem fogsz elkésni? – sétált mellém a kis kocka.

- De – nagyot sóhajtottam. – Még anyum előtt itthon leszek! – búcsúztam, Cory meg hirtelen megölelt.

- Köszönöm, El – suttogta a fülembe.

- Nincs mit – váltam el tőle, majd elindultam, azonban az utca végén muszáj voltam megállni, mert a könnyek mardosták szemem. Úgy váltunk el egymástól, mint régen Harryvel is, ami nem tett jót a lelkemnek, hiába szakítottunk két hete.

- Szia – hallottam meg egy túl ismerős hangot a hátam mögül. Letöröltem könnyeim, majd megfordultam. – Minden rendben? – kérdezte a kék szemű óriás. Egy hamis mosolyt erőltettem magamra, s bólintottam.

- Igen, persze. El fogok késni, Andy, szóval...

- Elkísérlek – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire újra bólintottam. – Tudom, hogy gyáva voltam, amiért eddig nem jöttem, de féltem, hogy elküldtél volna a picsába – mesélte, miközben lassan sétáltunk egymás mellett sétáltunk.

- Ebben nem tévedtél – mosolyodtam el halványan, s ő is így cselekedett.

- Szeretnék bocsánatot kérni, amiért úgy viselkedtem, ahogy. Nem volt szép, hogy kihasználtam az érzelmeid – nyögte ki, amiért eredetileg jött. – És Ash részben miattam ment el hozzád. Kérlek, ne rá haragudj, mert alapból ő nem akarta elmondani nekem, hogy mit csináltál miattam! Alattomos módon húztam ki belőle, szóval... Elfogadom, ha nem bocsátasz meg és soha többet nem akarsz látni...

- Andy! – szakítottam félbe, mert már attól féltem meghal az önsajnálatban s kérlelésben. De azért bevallom, jó volt hallani, ahogy küszköd szavaival. – Megbocsájtok, habár egy kicsit még haragszom rád, és... Hjaj! – álltam meg, mire ő is ezt tette, majd felém fordult. – Te vagy a legjobb barátom, tőled jobbat nem kívánhatnék! Igen, most ez sok volt, de az sem volt szép, ahogy én viselkedtem! És bármilyen hülyeséget követsz el, én akkor is úgy foglak szeretni, mint azelőtt! Szükségem van rád, arra hogy néha ketten legyünk, megvitassuk a problémáink, majd azon vitatkozzunk tök részegen, hogy melyikőnk szereti jobban a másikat, mint két hülye tinédzser! – letöröltem egy kósza könnycseppet, és  a szemeibe néztem. Mosolyogva figyelte arcom. – Hiányzik az az idő – mondtam ki lassan, félve. – Sokkal nyugodtabbak voltak a mindennapjaink! Ó, és az a turné felejthetetlen marad! – nevettem fel az emlékeken, majd komoran a földre szegeztem tekintetem. – De most mindaz eltűnt, nem vagyunk boldogok mint régen, és majdnem el is veszítettük egymást, a hülye érzéseink miatt – elkezdtek potyogni a könnyeim, mire tenyereimbe temettem az arcom.

- Jaj, Elsa! – Andy közelebb lépett hozzám, kezeimet a nyaka köré csavarta és szorosan megölelt. – Nekem is hiányzik az az időszak – jelentette ki, majd elvált tőlem, s végig simított arcomon. – Sok órád lesz ma? – érdeklődött, miközben újra megindultunk nagy léptekkel.

- Nem, csak kettő tánc.

- Na, akkor délután elrabollak! – mondta ravaszul vigyorogva. – Mikor végzel?

- Kettő – válaszoltam egy kis hezitálás után.

- A suli előtt várlak majd, a világ legjobb autójában...

- Egoista – morogtam az orrom alatt, mire szórakozva megbökte az oldalam.

Így történt, hogy kisírt szemekkel léptem át az iskola küszöbét, ahol Scott fogadott idegesen, s olyan hírt közölt velem, amitől még zaklatottabbá váltam. Főleg, hogy az előttem toporgó srác be volt rezelve, mert az utóbbi napokban nem látogatta a balett órákat, ezzel olyan szinten lemaradt, hogy csak az őrangyala mentheti meg, akit én fogok játszani...

KoliPeti💀