Felhők Mögött Van Még Napsütés [Andy Biersack FF.]

21.Fejezet

21.

Reggel egyedül ébredtem, és még kómás szemekkel emlékeztem a tegnap estére vissza. A legjobb kifejezés rá azt hiszem, hogy a Csókok éjszakája. Csúnyán kifejezve egymás szájában voltunk szinte mindig, amikor nem valami apróságról beszéltünk, de őszintén; semmi mást nem csináltam volna szívesebben.

Kikeltem az ágyból, s úgy ahogy voltam, az elnyűtt pólómban és sortomban lementem a konyhába. Andy a gáztűzhely előtt állt - egy szál alsónadrágban -, épp telefonált, ügyelve arra is, hogy ne égesse oda a rántottát, és egy nagyot sóhajtott.

- Nem, anya! Nem kell eljönnötök, maradjatok nyugodtan otthon – kisebb szünet. – Légy szíves, ne kezdjük! Nincs semmi bajom, nem drogoztam, sőt, még csak nem is ittam!.. Anya... - a következő pillanatban eltartotta a mobilt a füléből, mert Amy elkezdett vele kiabálni. Közelebb léptem hozzá, ezzel felfedve a kilétem, mire meglepetten nézett rám. Végig simítottam a karján, majd átvettem tőle a sütést. – Megnyugodtál? – kérdezte szemrehányón. – Nagyszerű... - elzártam a gázt, és a fiúra néztem, aki a következő pillanatban szomorúan tette le a telefont. A konyhapultnak támaszkodott, majd hosszasan lehunyta a pilláit. – A rohadt életbe!

- Mi történt? – átkaroltam meztelen derekát, mire rám emelte a tekintetét.

- Semmi...

- Ne ködösíts! – akaratlanul is arra gondoltam, hogy Harry szülei sem fogadtak el, bármit csináltam. Hátrébb léptem Andytől, akinek egyből leesett, hogy mi futott át az agyamon. – Nem akarja, hogy együtt legyünk, igaz?

- Nem, kicsim! Erről szó sincs. Egyszerűen hetek óta feszült köztünk a hangulat, mert csináltam jó pár baklövést, és anya azt hiszi, hogy most már el fogom cseszni az életem!

- Miért? – a pultnak dőlt, s a kezemnél fogva magához húzott.

- Nem akarok róla beszélni, El...

- Tud a lányokról, akiket elcsábítottál az utóbbi időben? – csúszott ki a számon. Andy élesen beszívta a levegőt, majd az ajkát beharapva bólintott.

- Ne haragudj, kérlek! Annyira bántott, hogy boldog vagy Scottal, és vissza akartam vágni. Tudom, hogy bolond vagyok, meg is bántam! De hidd el, a legtöbbel nem is történt semmi. Ittunk, belőttük magunkat és aludtunk... - elcsuklott a hangja, mire felkaptam a fejem. Két tenyerembe fogtam arcát, s letöröltem az első könnycseppet a bőréről. – Annyira sajnálom!

- Olyan hülye vagy – a nyaka köré fontam a karjaim, és gyorsan megöleltem. Úgy szorított magához, mint aki attól fél, hogy bármelyik pillanatban itt hagyom őt. – Mikor csináltad utoljára? – kérdeztem halkan.

- Majdnem három hete – eltolt magától, a szemeimbe nézett. – Nem haragszol?

- Andy... Ebben én is hibás vagyok. Ha nem rejtegetem az igazságot előled, nem lennél ebben a helyzetben sem anyuddal, sem magaddal. A lányok meg nem érdekelnek annyira. Ha úgysem érhettek hozzád, akkor nincs miről beszélnünk. És nem voltunk együtt, még ennyi magyarázat sem kellene... - nemet intett a fejével, majd lehajolt hozzám és egy apró csókot nyomott a szám szélére.

- De a legjobb barátom voltál, és leszel, akármit mondok, vagy csinálok.

- És én itt leszek bármikor, hogy kihúzzalak a gödörből – mosolyodtam el, és megcsókoltam.

- Ez fordítva is igaz – morogta a számba.

Hevesen faltuk egymást, megfeledkeztünk mindenről, ami abban a percben nyomta a szívünket, és egymásnak szenteltük magunkat teljesen. Hihetetlen érzés volt ilyen közel tudni magamhoz, főleg annyi elkeseredett nap után, amikor azt hittem, hogy semmi nem lesz köztünk többet soha...

- Khm-khm – megfagyott bennünk a vér, elváltunk egymástól, és dermedten anyára néztem. – Már épp akartam kérdezni, hogy mit keres itt a kocsija Andynek, de azt hiszem mindent láttam. Tényleg mindent – eltakarta a szemét, mire a vigyoromat lenyelve tettem a szám elé a kezem. Andy az ágyékát takarva ment fel az emeletre, de ő sem tudta megállni kuncogás nélkül. Ilyenkor örülök, hogy nincs radarom, ami elárulhat engem is, ha értitek, mire célzok. – Nos, kislányom. Van miről beszélnünk, remélem! – jött beljebb anya, mire őszintén mosolyogva a nyakába ugrottam.

- Még nem beszéltünk át mindent, de igen. Alakulnak a dolgok – a vigyoromat alig bírtam levakarni az arcomról, ám anya sem volt jobb helyzetben.

- Ráadásul elég szépen – nevetett továbbra is. Elpirulva néztem a lépcső felé, ahonnan Andy a tegnapi öltönyében jött le. A zakót a kezében fogta, csak a nadrágot és az inget vette fel hanyagul, s mellém lépdelt.

- Katrin – a kék szemű megköszörülte a torkát, majd folytatta. – Ha lehet, ne szólj rólunk senkinek, kérlek. Nem akarjuk elrohanni a dolgokat, főleg a média végett, mert mindkettőnkre rászállnának, a nem régi szakítás miatt.

- Nyugodtan lehettek, én ha kell, a sírig viszem a titkotokat! – rám kacsintott, mire hálásan öleltem meg. – Ha jól sejtem, akkor a lakásunk lesz a rejtekhelyetek, igaz?

- Bizonytalan ideig igen.

- Rendben. De most hagylak titeket, megyek aludni. Nem szeretnék felkelni este hat előtt!

- Jaj, mintha bármire is felkelnél! – válaszoltam nevetve, majd néztem, ahogy felmegy az emeletre.

- Ennél jobban beégni lehet? – tört ki Andyből a röhögés, és leült az egyik székre, magával húzva engem is. – Jesszusom!

- Ugyan, anyát ez nem érdekli annyira. Pár napig nevetni fog rajta, de túlteszi magát rajtad. Nem vagy akkora szám úgysem – jegyeztem meg mosolyogva, majd lepillantottam a combomra, és az arcomra fagyott a mosoly. Andy a bőrömet simogatta, s biztosan rájött, hogy azok a hegek minek a nyomai. Hiába, hogy látott már egy párat a kezemen, amik még régebbről maradtak meg, de ebben pont ez volt a lényeg.

A combomon lévő vágásokat nem más miatt csináltam, mint Andy, és ezt ő is észrevehette, ugyanis elszállt a jókedve. Két kezem közé vettem az övét, ezzel sikerült a hegek nagy részét eltakarnom, ám ő nem hagyta ennyiben.

- Elsa, látnom kell, hogy mit műveltem veled – nézett a szemembe.

- Nem, nem kell! – ellenkeztem. – Amúgy se te csináltad.

- Ne forgasd ki a szavaim, tudod, hogy értem. Én okoztam ezeket a sebeket itt – a szívemre tette a kezét, miután elengedtem őt. – Te csak a bőrödön vezetted le... De ha meggondolom, hogy mit csinálok, nem lennének itt.

- Ne hibáztasd magad! – arcon csókoltam. – Én voltam gyenge...

- Miattam – makacskodott.

- Andy – néztem rá kérlelőn.

- Hiába mondasz bármit, attól még ezt érzem. És én is mondhatok akármit, mert megnyugszol, de a lényeg ugyanaz marad, El.

- Oké, felejtsük el!

Kikeltem az öléből, a csaphoz mentem és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Andy jött utánam, átölelt a derekamnál, az állát a vállamra támasztotta, s belecsókolt a nyakamba, amitől kirázott a hideg, majd kuncogva tettem le a poharam. Sikerült kiöntenem a vizet, amit az óriás is megmosolygott, majd megismételte a cselekedetét.

- Nagyon szeretlek, kicsim – egy ütemet kihagyott a szívem, ahogy felfogtam, hogy mit is mondott és megfordultam a karjai közt.

- Én is szeretlek – a mellkasához bújtam, jó pár percig nem is engedtük el egymást, csakhogy akkor jött az élet, berúgta az ajtót, mi pedig majdnem megfulladtunk az árban.

**********
Szép jó napot kedveseim!🖤 Hogy vagytok? Ne feledjétek, jövőhét szerdán érkezik a folytatás! Addig is;
Legyetek rosszak, sziasztok!😘

KoliPetixD