Fools (Jungkook fanfiction) BEFEJEZETT

20.rész

Olyan gyorsan siettem fel a fiúknak előkészített emeletre, mintha valaki üldözött volna. Nem foglalkoztam azzal, hogy esetlegesen egy rossz szobába megyek be, a legelső ajtón becsörtettem, becsaptam magam után és a falapnak döntöttem a hátam. Még mindig úgy éreztem, mintha nem jutna el a tüdőmig a levegő és egyre jobban szorítaná valami a torkomat. A folyósóról érkező léptek zajai teljesen elhalkultak, így tudtam, hogy Hoseok nem fog engem keresni. Hagyni fogja, hogy egyedül legyek és gondolkodjak.
-Lis! – jelent meg az előttem gomolygó sötétségben egy alak, akinek a hangját azonnal felismertem – Valami baj van?
Nem tudtam válaszolni a feltett kérdésre, helyette inkább beletemettem arcomat a tenyereimbe és utat engedtem a bennem felgyülemlett keserű érzéseknek. Rázott a zokogás és ajkaim közül akaratlanul is érthetetlen szófoszlányok törtek elő. El akartam mondani neki, hogy mi történt és hogy miért érzem most magam ennyire rosszul, de mintha az összes betű a torkomon akadt volna és megpróbáltak volna megfullasztani.
-Na! – ölelte magához szorosan teljesen erőtlen testemet – Kérlek ne sírj! Nem lesz semmi baj.
-Jungkook! – nyögtem ki nagy nehezen a nevét, mire egy picit még erőteljesebben tartott – Te úgy-e szeretsz engem?
-Miféle ostoba kérdés ez? – fogta két keze közé az arcomat és ujjaival letörölte még mindig patakzó könnyeimet – Hát persze, hogy szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban.
-És el fogsz engem hagyni? Fontosabb neked a hírneved, mint én? – tettem fel neki azt a kérdést, ami az egész autóút alatt nyomta a szívem.
-Soha nem foglak elhagyni. És ha te azt kérnéd tőlem, akkor én az idolságról is lemondanék érted – mosolygott rám olyan angyalian, hogy még a szívem is kihagyott egy ütemet.
Mondanám, hogy ezután elárasztott a megnyugvás és szerelmes tekintettel egymás karjai közt aludtunk el, de nem így történt. Elmagyarázta nekem, hogy ideiglenesen kénytelenek voltak felfüggeszteni a próbát a fáradtság miatt. De hát Jungkook természetesen most sem volt hajlandó pihenni. Egy bluetoothos hangszóróból viszonylag halkan betette a díjátadós fellépésre szánt két dalt, az Idolt és az I'm Finet, majd újra és újra elpróbálta őket. Eleinte még megpróbált engem az ágyban tartani mondva, hogy biztos fáradt vagyok, de amikor látta, hogy most erre nem igazán vagyok vevő, megengedte, hogy csatlakozzak hozzá és együtt gyakoroljuk a koreográfiákat és az éneklést. Habár az én hangom a legkevésbé sem hasonlít a Taehyungéra, megpróbáltam mindent beleadni, és mire hatodszor táncoltuk el mind a kettőt, addigra már úgy éreztem, hogy egészen tűrhető az egész.
-Szerintem mindketten megérdemlünk egy kis pihenőt – nyúlt el az egyik szépen megvetetett ágyon teljesen leizzadtan.
-De legalább zuhanyoznál le mielőtt bebújsz az ágyba – motyogtam magam elé pont olyan hangerővel, hogy még meghallhassa.
-Tudod bae', meg szerettem volna várni amíg te lezuhanyzol azért, hogy láthassalak egy szál törülközőben flangálni itt a szobában – ajkai a már nagyon jól ismert perverz félmosolyra húzódtak én pedig szívem szerint hozzávágtam volna az első kezem ügyébe kerülő tárgyat.
-Na és miből gondolod azt, hogy itt járkáltam volna törülközőben? – vontam fel érdeklődve az egyik szemöldökömet.
-Úgy, hogy elrejtettem volna a ruháidat – kacsintott rám és olyannyira elégedettnek tűnt saját magával, hogy kishíján elröhögtem magam.
-Álmaidban drágaságom – kaptam kezeim közé a már kiválasztott fehér pólót és fekete nadrágot, majd a fürdőszoba ajtajának kilincsére tettem az egyik kezem – Jungkook! – fordultam felé egy cseppnyi bizonytalansággal a hangomban – Szeretlek.
-Én is szeretlek – dobott nekem a levegőben egy puszit, majd a fal fele fordulva kényelembe helyezte magát a paplanok és párnák tengerében.
Miután levetkőztem és beálltam a zuhany alá, hosszú percekig csak folyattam magamra a szinte már perzselően forró vizet és gondolkodtam, hogy vajon mi mehetne még tönkre az életemben. Miért szerettél belém Hoseok, amikor nagyon jól tudod, hogy ez nem helyes? Szívem szerint most egy darabig eltűnnék az emberek kíváncsi tekintetei elől, de jelenleg annál nagyobb önzőséget elkövetni sem tudnék. Ijedten kaptam fel a fejem, amikor a hangszórókból megszólalt egy ismerős dallam. Ösztönösen is halovány mosolyra húzódtak az ajkaim, hiszen pontosan tudtam, hogy ezt a zenét Jungkook tette be annak ellenére, hogy ő nem igazán kedveli. Először csak halkan kezdtem el dúdolgatni, majd torkom szakadtából, amilyen hangosan csak bírtam elkezdtem énekelni a szöveget, ami szinte teljesen beleégett az emlékezetembe.

A gyorsnak eltervezett tisztálkodásból végül egy majdnem másfél órás tobzódás lett és mire kiszálltam addigra majdnem úgy néztem ki, mint egy aszaltszilva. Csak félig szárítottam meg a hajam, gyorsan felöltöztem és kisiettem a szobába annak reményében, hogy talán Jungkookot még ébren találom. Dehát természetesen nem így volt. A hatalmas franciaágy közepén volt elterülve és olyan mélyen aludt, hogy még a nyála is kifolyt arra a párnára, amit a feje alá szorított be.
-Kookie? – ráztam meg óvatosan az egyik vállát, de meg sem mozdult – Szívem! – bökdöstem meg egy picit az arcát, de továbbra sem igazán adott életjelet azon kívül, hogy a mellkasa ütemesen emelkedett és süllyedt – Vasember maraton megy a TV-ben – vetettem be az aduászomat.
-Micsoda? – pattantak ki a szemei hirtelen és én olyan hangos röhögésben törtem ki, hogy az egész szoba tőlem zengett – Ez gonosz volt – fonta össze maga előtt a karjait, mint egy sértődött kisgyerek.
-Sajnálom, de valahogy kénytelen voltam felébreszteni téged – törölgettem le a kicsordult könnyeimet – Mehetsz zuhanyozni. Büdös vagy – vigyorodtam el komiszan.
Néhány másodpercig oldalra döntött fejjel bámult engem és szerintem azon gondolkozott, hogy milyen büntetést találhatna ki nekem az iménti húzásom miatt. Úgy mozdult felém mintha magához akart volna ölelni, így kitártam karjaimat, hogy azok közé zárhassam. Csakhogy az utolsó pillanatban meggondolta magát és kezei az oldalamra vándorolva kezdtek el engem olyan eszeveszett tempóban csiklandozni, hogy még a levegő is kiszorult a tüdőmből. Folyton próbáltam úgy mozdulni, hogy esetlegesen szabadulni tudjak, de minden hiába volt, ugyanis sokkal erősebb volt nálam. Biztos voltam benne, hogy már jónéhány perce kínoz engem ilyen módon, amikor hirtelen megálltak az ujjai és korábbi tervét beváltva átkarolta a derekam és ráborult a mellkasomra.
-Jungkook! Nemrég fürödtem – szavaimmal ellentétben azonban a legkevésbé sem akartam azt, hogy elengedjen engem és elmenjen – Valami baj van? – túrtam bele a hajába, ami miatt egy aprót, de annál édesebbet szusszant.
-Félek a holnapi naptól – szorított még egy picit erősebben magához.
-Hidd el, hogy én is – hunytam be egy pillanatra a szemeimet ahogy a rohanásra és a fellépésre gondoltam.
-De te nem amiatt, mint én – éreztem, hogy erről most ha tehetné akkor nem beszélne nekem, mégis dőlni kezdtek belőle a szavak – Azt hittem, hogy ez egy picivel tovább halogatható, de egyre inkább úgy tűnik, hogy nem. A szüleim eljöttek ide azért, hogy megnézzék az American Music Awardsos produkciónkat. Eddig is nagy volt bennem a feszültség, mert két különleges szólóm is lesz, de most hogy te is itt vagy, csak még idegesebb lettem, ugyanis valahogy az édesanyám megneszelte ezt.  Tegnap úgy hívott fel engem, mintha nem is érdekelném és teljesen tárgyilagosan közölte velem, hogy a színpadra állás előtt mindkettőnkkel akar találkozni. Tudom, hogy apa mellettünk áll, de anyán soha nem lehet kiigazodni és attól tartok, hogy esetleg eltilt tőled. Tudod, hogy az ő szava nekem szent.
Miért érzem úgy, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége?

Sziasztok.
Soha nem szerettem drámakirálynő lenni és elővetíteni a rosszat, de úgy éreztem, hogy a két nappal ezelőtti posztomra szükség volt. Nem igazán láthattam előre, hogy ez a kis kényszerszünet mennyi időre fog kiterjedni.
Sajnálom, ha esetleg aggodalmat keltettem bennetek, igyekezek majd a folytatással, ami az utolsó rész lesz az epilógus előtt.
Köszönöm szépen a bíztató szavaitokat és higyjétek el, hogy nagyon sokat jelentettek nekem 💜💜