Dipper démonjai

VII/II. fejezet - 2. éj - Veszélyes küldetés

A napok lassan teltek, én pedig minduntalan kutattam és kutattam. A közhiedelem szerint egy tisztavérű vámpír átváltoztathat, de annak önmagába végzetes következményei vannak. Olvastam, hogy ha egy főzetet megisznak utána, elnyerik a vámpír erejét maguk is, s vérük tisztává válik. Viszont ehhez szükségem lenne Kázmér segítségére, amit nem tudom, hogy megad-e. Kutatásaimat a laborba folytattam, ahova benyitott az említett személy, kedvesen üdvözölt.

- Szia Dipper, látom kutatásaidat nem gátolja a fáradság, tisztelem kitartásodat. - Ó igen, majd elfelejtettem, ő nem csupán egy vámpír, ő az egyik legtisztább vérű, nem véletlenül gondolatolvasásra is képes. - Tudod, még senki nem próbálta meg elkészíteni a főzetet, mert nagyon veszélyes, egy aprócska hiba is végzetes lehet a fogyasztójának. A véremet megtiszteltetés lesz feláldozni egy ilyen tettért, csak szólj.

- Köszönöm, de kérlek, erről senkinek ne szólj, nem értenék meg. - És nem is várom el senkitől. Mindig magamnak való voltam a gondolataimmal együtt. Az előző dimenzióból eltanultam a főzetek elkészítésének módját, viszont a hozzávalókat nem lesz egyszerű beszerezni. A hozzávalók, amikre szükségem van: Fog egy E szintűtől, a vérem és egy vámpírvadász hajszála, meg természetesen a kívánságkoktél pergamenjei, amit sikerült ellopni. Ezek közül egyedül az első pont ami nem egyszerűen beszerezhető, ugyanis az E szintű vámpírok a legveszélyesebbek.

- Szükségem lenne a következő hozzávalókra, el tudod hozni nekem ezeket? - felé nyújtom a listát, az első pontot alaposan leradírozva természetesen. Sarkon fordultam, majd amilyen gyorsan csak lehetett elhagytam a helyiséget. A macskaköves úton járva a kijárat fele veszem utam, hogy elhagyjam az akadémia területét. Gyorsnak kell lennem, hogy ne tűnjön fel senkinek távollétem. Hátizsákomba beletettem egy pisztolyt, amit az igazgatótól kaptam érkezésemkor. Ennek tölténye halandókra nem veszélyes, nem lehet vele megsebezni őket. Felvettem kék fenyőfás sapkámat, ami már szinte a részemet képezte, mindig hordtam és ez most nem volt másképpen. Az úton ez a kis vers fogant meg elmémben:

Vörösen, vörösen, vörösen remegve,
az álmok szélén merengve,
minden alkalommal a halálba fojtanak,
aztán megint felemelem arcomat,
egyhamar nem adom fel harcomat.

Vörösen, vérben úszva éppen
gondolatok suhannak át elmémen,
a fájdalom elvakít,
írásom vörös betűvel virít!

Fehéren a vörös foltot hagy, megfogja,
mint a hegek, mik sebekre utalva
mutatják, mi szívednek gondja,
mert ez láthatatlan látszat,
mit egyedül lelked fonhat
tudatlanul önmagának.
A sötét, mi bennem lakozik,
s felemészti lelkemet,
ezen érzés nem hiányzik,
mert okoz rossz érzetet.

Vörösen, vörösen, vörösen remegve
az álmok szélén merengve,
hogy mi találkoztunk, ez végzetes fordulatot vett.
Ezt a titkot senki, senki nem tudja, hogy mit tett.
Zuhanok, zuhanok, zuhanok a mélybe,
soha nem lesz ugyanolyan semmi
és bűneim se tudom eltörölni!
Egy árnyék született a messziségből,
mélyen a földön kúszik oda hozzám, de én elküldtem.
Két szívdobbanás, pont, mint két tükör, ami szembenéz egymással,
a fájdalom különböző, de továbbra is él kitartással!

Vörösen, vörösen, vörösen ég,
mindent, mindent kitöröl,
egy valótlan illúzió kezd mozogni,
erősen, határozottan győzedelmeskedik,
nem szabad annyiban hagyni, de
nem tudok elszökni előle,
ha a bűneimbe is fulladok bele!

A béke elhozása dimenzióról dimenzióra megterhelőbb. Másra nem vagyok képes, ez a végzetem, ezután már emelt fővel sétálok a halállal oldalamon az örök megnyugvásba, de addig is el kell kapnom egy E szintű vámpírt és ebbe beleborzongok. Észre se vettem, hogy elértem az úticélom, míg meg nem hallottam a tipikus kiáltást. Összeszedtem magam, majd elbújtam egy fal mögé várva a megfelelő pillanatot. Késsel lehetett volna vágni a feszültséget, ami bennem lakozott, míg vártam. Számításaim nem voltak sajnos a legpontosabbak. Noha sikerült egy jól irányzott ütéssel - vagyis hozzávágtam egy téglát - kiütnöm nem egy fogát, de ettől nem terült el, ha megtámadott. Védekezés gyanánt magam elé tettem kezeimet, majd eltoltam magamtól, hogy egy kis időt nyerjek és elfuthassak. A sikátorok labirintusaiban futottam, hátra se nézve. Szívem zakatolt, nagy levegőt kellett vennem, hogy el ne ájuljak. Sötétség vett körül, de a hangos üvöltésekből tudtam, hogy merre nem szabad mennem. Azonban a kiáltások elhallgattak, kétségbeesetten kapkodtam a fejemet, közbe pedig forgolódtam. Nem voltam elég körültekintő, mert hirtelen erős fájdalmat éreztem a nyakamnál, és már csak azt hallottam, ahogy lüktet az ereimben a vér. A világ kezdett elsötétülni, de eszembe jutott a pisztoly, előrántottam a táskámból és egy mozdulattal meghúztam a ravaszt és ledobtam magamról az E szintűt. Még láttam egy fehér egyenruhást a távolban, mielőtt elájultam volna.

Egy puha ágyban ébredtem, fejembe kezdtek visszatérni a gondolatok, megpróbáltam felülni, sikertelenül. Kázmér állt az ágy végébe, szomorúnak tűnt.

- Hogy gondoltad, hogy egyedül mész el levadászni egy E szintű vámpírt? Ez még a tapasztalt vadászoknak se egyszerű feladat, nemhogy egy tapasztalatlan gyereknek, csoda, hogy életben maradtál! - Igaza volt, nem szabadott volna eltitkolnom előle a dolgot - A hozzávalókat a laborban hagytam neked, Aido vigyáz rád, amíg nem épültél fel, és a főzet elkészítésekor is felügyelni fogja a folyamatot.

A szőkeség egyszer már majdnem problémát okozott, remélem másodszor nem fog balul elsülni a dolog. Infúzióval a kezembe kellett feküdnöm pár napot. Lizzy is meglátogatott minden nap, nagyon mérges volt, de persze csak nagyon aggódott miattam, amit megértek.

- Ne ijessz rám még egyszer így te butus! - mondja sértődött arccal, majd pedig erősen megölel, amit csak akkor hagy abba, mikor felszisszenek, a nyakam még mindig nagyon fájt.

Este Aido lép oda hozzám: - Ne haragudj az erdőben történtekért, nem tudtam uralkodni magamon, már nagyon régen nem ettem semmit. - szemében láttam a megbánást és a szomorúságot.

- Semmi gond, ne félj, hamarosan megtalálom a megoldást és akkor többé nem lesz ilyen! - felcsillant a szeme ennek hallatán, be fogom tartani az ígéretemet, bármibe is kerüljön.

A laborba botorkáltam, még gyengének éreztem magam, de nem tudtam tovább nyomni az ágyat. A hozzávalók az asztalon kikészítve, ahogy megígérte Kázmér. Zsebemből elővettem a régi pergameneket, de előtte még el kellett készítenem az üstöt, ugyanis egy közönséges puncsosedény nem bírta volna ki a főzet elkészítésének végét. Odaléptem a kandallóhoz, amibe a tűz vörösen táncolt. Egy varázsigét kezdtem el mondani, aminek következtében a tűz megdermedt:

Lángok, izzó légi lények,
fürgék, mint a nagy Idő,
szépséges vad, forró táncuk
káprázat csak, eltűnő.
Szalamandrák fényes bőre
múlt mesékből mába jő,
Lángok, izzó légi lények,
dermedjetek, mint a kő!

Kezemmel belenyúltam a megdermedt lángokba, s mint a gyümölcsöt a fáról, leszakítottam a kis ragyogó, levelekhez hasonló megdermedt lángcsóvákat, amik kezemhez érve kékes színt vettek fel. Mikor már egy nyalábnyit tartottam a kezembe odaléptem az asztalhoz, a tűz abban a pillanatban tovább táncolt, mintha mi sem történt volna. Ezek a kis üveges kék levelek mindig egy részt alkotnak, mint a kirakós darabjai úgy illenek össze. Már nem először csináltam, így igen gyorsan kialakult egy lapos tál, ezután hozzáillesztettem az oldalfalait, míg végül el nem fogyott az összes elem, s az üst elkészült. Átlátszó, kék színben pompázott jelenleg még üresen...

-------------------------------------------------------------------

A történetnek ezzel itt nincs vége. Köszönöm a 100 lájkot nektek, ennek fényében hamarosan egy borítóképcserét fogok végrehajtani és egy részt szentelek egy kis magyarázatnak is, ha valaki összekavarodott volna a történetben :)

Legközelebb is szép álmokat festek neked...