Dipper démonjai

Első fejezet - Végre "itthon"

A busz erősen zötykölődött az erdei úton, mely Gravity Falls felé vezetett. Nehéz elhinnem, hogy 5 éve nyáron történt az a rengeteg szörnyűség, amit Bill okozott a falunak, s majdnem a világnak, ha nem sikerül megállítanunk. Egy szobor, semmi több nem emlékeztet már rá, ami az erdő közepén található, valószínűleg onnan már soha nem fog kiszabadulni. Miközbe ezen merengek, fák suhannak el mellettem, s lassan megérkezünk a bekötőúthoz, mely a faluba vezet. Nagyon izgatott vagyok, Ford bácsival rengeteg teendőnk lesz idén nyáron is, és persze a többiek is nagyon hiányoztak. Már látom magam előtt Wendy örömteli arcát, Stan és Ford veszekedéseit, s Elzát. Ó Elza, milyen gyönyörű, ahogy pirospozsgás arcával rám mosolyog, s szőke hajába belekap a szél, jégkék szemével a legforróbb nyári napokon is meg tudna fagyasztani.

Végre megérkezek, az ablakból integetek minden ismerős arcnak, látszólag semmi gond nincs, mindenki boldognak néz ki. Leszállok a buszról, s Ford bácsival találom szembe magamat.

- Szia Dipper! Felkészültél a rejtélyek sorozatára, ami ezen a nyáron rád vár? - kérdezte

- Hát persze Ford bácsi - válaszolom fülig érő szájjal.

És ebben is maradtunk. Lassacskán haladunk a kalyiba felé, egyszercsak Stan bácsi szökken ki az ajtón.

-Hé Kölyök, Isten hozott újra a Rejtély Kalyibában, a lakbérre valót már most el is tenném, mert ugye rokonok se lakhatnak ingyen szegény bácsikájuk nyakán.

- Na de Stan, ezt nem beszéltük meg az úton? - kacsintott rá Ford

Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy Stan és Ford bácsi miért nem marják egymást frappáns megjegyzéseikkel.

- Ford bácsi, mégis mennyire sikerült jól a közös hajóút? - kérdezem gyanakodva

- Hát Dipper, mondjuk úgy, hogy Stan bácsikád kiélhette vágyait.

- Mennyi pénzt lopott? - kérdezem már-már nevetve

- Mondjuk úgy, hogy hátralévő életünkben nem nagyon kell félnünk az anyagi csődtől - mosolyodik el Ford

Egyszer csak megremeg a föld, ijedten ugrok egy jó nagyot egyenesen Stan bácsi karjai közé.

- Mi volt ez? - kérdezem rémülten.

- Ez az Dipper, erről akartam veled beszélni, a portál pár napja nagyon instabillá vált, és néha beindítja saját magát, majd rögtön kikapcsol. - mondja aggodalmasan Ford

- A portál nem ment tönkre miután visszatértél?

-De, viszont újjáépítettem a kutatásaim céljából.

- Nem lehet, hogy egy vírus maradt a kompjúterben még az Abszurdgeddon után? Billt ismerve valahogy bejuttathatott valamit.

- Ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg, építenünk kell egy ellenőrző tornyot, amit a faluból bárhonnan láthatunk, és jelez nekünk ha gond van.

Ez az én Ford bácsikám, mindig kitalál valamit, amivel megoldhatjuk problémánkat. A torony nagyszerű ötlet, ezzel egész nap résen lehetünk úgy, hogy nem őrülünk bele a figyelésbe, már csak egy olyan embert kéne találni, aki be tudja programozni. És jelen helyzetben pontosan tudtam kit is kell hívnom.

- Ford bácsi, tudom ki segíthet nekünk beprogramozni a tornyunkat. Martin, cserediák volt a régi osztályomba, s ő mesélte, hogy hasonló dolgokat használt ő is, csak éppen virtuálisan.

- Ez remek ötlet Dipper, holnap neki is állunk az építésnek, addig lemegyek a laborba megnézni a portált, nem lenne jó ha lyukat ütnénk a dimenziónkba.

Ezzel el is futott a pincébe vezető titkos ajtóhoz, melyet még mindig a jó öreg automata töltött be. Gondolkodóba esek, ez nem lehet véletlen, az a portál, melyet Bill építtetett réges-régen Forddal csak úgy nem indulhatna be magától. Vajon így akar visszajönni? Lenne rá mód, hogy örök börtönéből szabadulni tud? Ezekkel a gondterhes gondolatokkal sétálok fel a jó öreg padlásszobába, melyet azon a bizonyos nyáron még Mabellel, az ikertestvéremmel osztottam meg, aki már sajnos nem élvezheti a földi lét csodáit.

Szomorúan idézem fel régi emlékeimet Mabelről. Rengeteg jó  élményben volt részünk, de a sors közbeszólt, s elragadták a démonok egy másik dimenzióba, ahol ki tudja mi történt vele, én magam soha nem jöttem rá, hogyan lehet átmenni a démonok dimenziójába. Esetleg egy portálvető segítségével meg tudnám oldani, de valószínűleg vissza már nem térnék, nem élnék túl egy utat oda.

Az álom sokáig váratott magára, míg végül egy rémálomba csöppenek, melyben Bill is itt van a maga sárga háromszög formájában. Ördögi kacagást hallat, majd felém közeledik.

- Lám-lám. Csak nem Fenyőfával van dolgom? Csak nem félsz, hogy újra látsz?

- Mit keresel itt Bill? Elpusztítottunk évekkel ezelőtt!

- Gondolom neked is feltűnt, hogy a portálom aktiválja magát, egyenlőre sikertelenül. De eljön az idő Fenyőke, eljön az én időm ismét!

- Tudod jól, hogy Gravity Falls határain túl nem léphetsz, akkor minek akarsz visszatérni?

- Gondolkodj egy kicsit! Megszállok valamelyikőtöket, majd megszerzem a kijutáshoz szükséges kulcsot. Majd utána végzek veletek.

- Ezt nem teheted Bill, egyszer már legyőztünk, még egyszer is megtehetjük!

Egyszer csak felriadok, ránézek az órára, hajnali 3. Még mindig hallom Bill ördögi kacagását, s nem hagy nyugodni a dolog, muszáj megbeszélnem Ford bácsival.

Sietve rohanok le a laborba, ahol a nevezett személy épp egy halom papíron horkol hangosan, de felriad hangos berobbanásomra.

- Mi-mi-mi a gond Dipper?

- Ford bácsi, az lehet hogy Bill visszatér? Róla álmodtam az este, az ő műve, hogy a portál aktiválja magát.

- hmm, ez felettébb aggasztó hír, utána kell néznem a jegyzeteimbe, de kétlem, hogy ki tudna szabadulni börtönéből.

Kissé megnyugodva térek ismét nyugovóra, az egész csak egy rossz álom lehetett, semmi egyéb, vagy mégse...?

--------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! :)  Hát elhoztam az első fejezetet, még módosítások lehetnek benne, ez egy rövid fejezetnek számít ;) Hamarosan hozom a második fejezetet, ahol a bonyodalmak elkezdődnek... vagy mégse? :) Ha tetszett a fejezet dobj egy csillagot, és írj commentet ha van valamilyen észrevételed!