Egymásra hangolva (Bars a. Melody ff.) [BEFEJEZETT]

21.

*Danette szemszög*

Másnap viszonylag kipihenten ébredek a saját rezidenciámon. A tegnapi nap förtelmeit sikeresen kipihentem, bár iszonyatosan rosszul esett mindaz, amit kaptam. Akár megérdemeltem, akár nem.

- Danette, felvagy? - kérdezi a mellettem fekvő Megan, aki félig kitakarózva pihen.

- Aha. Hogy vagy? - kérdem érdeklődve.

- Jobban. Tegnap mikor elaludtál, Leondre és Charlie eljött, hogy bocsánatot kérjenek a lányok helyett. Elvileg ők nem szólhatnak ilyenkor, mert lebasszák őket. Be vannak fenyítve, érted? Mindegy, azért beengedtem őket... a kanapén szunyálnak, bár a hangok alapján már nem - helyesbítet, mikor egy hangos csörömpölés és egy hosszú szitkozódást lehet hallani kintről.

Azonnal kivetődöm az ágyból, nem számít a megviselt külsőm se, csak az ép berendezésem.

- Leo az anyádat! Nem megmondtam, hogy ne nyúlj a paradicsomhoz?! - csattan fel Charlie, a konyhából.

- De, ugyanakkor nekem kell!

Beérve a helyiségbe, természetesen egy házias férfit, és egy éhenkórász fiút látok meg.

- Itt meg mifolyik? - kérdezem a reggeli, fáradt hangomon, mire mind a ketten rám kapják a szemüket.

- Ne haragudj, a tegnapi miatt! - sétál felém Charlie, a tűzhelyen otthagyva a kaját.

- Odaég! - pattanok rögvest a tojáshoz, mi még viszonylag ehetően néz ki. - Leo, te mit eszel?

- Salátát!

- Kérsz esetleg valamit mellé?

- Nem, de köszi. Charlie mindig hagyja, hogy éheztek. Most el is tűnök. Megyek, viszek paradicsomot Megannak! - tapsol izgatottan, s már itt sincs.

Amíg én Charlie kajáját kutyulom, ő letelepedik mellém, pontosabban támasztja a pultot.

- Haragszol?

- Nem, csak nem esett jól. Tudod, hogy milyen vagyok. Ismersz. Elmehettél volna, ha nem akarod hallgatni őket! Egyáltalán minek hívtad meg Carla-t és Chloe-t, ha csak bajt okoznak? Gondolkodj már, elvégre nemsokára húsz éves leszel!

- Nem szívlelem őket, Leo se, de ha nincsenek itt, nagyobb a baj. Máskor nem lesz ilyen, sz volt sz utolsó, hogy tűrtem nekik. Csak elég nehéz úgy távol lenni tőle, ha az anyukája az anyukád legjobb barátnője. Mindegy is... Megoldjuk, hogy ne legyen hasonló. Senkim se, így nem irányíthat.

- Megbocsájtok, de ne legyél papucs már! Ne élj vissza a bizalmammal - mosolygok rá, mikor átadom neki a reggeliét.

- Téged kedvellek, nem őt.

- Tudom, de attól még eshet rosszul.

- Igen, persze. Bocsánat - teszi le a tányért, amit közben átvett, s szorosan megölel.

Ez a nap máris jobban indul, mint a többi...