Egymásra hangolva (Bars a. Melody ff.) [BEFEJEZETT]

1.

Reggel fél hat van, mi pedig most keltünk ki az ágyból. Az én első utam a fürdőbe vezetett, míg Megs a konyhába battyogott ki megfőzni a reggeli kávénkat. Ilyenkor sok a munka, kevés az alvás. A reggeli zuhanyom után felveszem a tegnap kikészített ruhákat, megcsinálom a sminkemet, ami alapozóból, púderből, szempillaspirálból, szemhéjpúderből és szemhéjtusból áll. A hálószobaajtót becsukva csoszogok ki a nagyon éber barátnőmhöz. Irónia, kérlek. Fekszik a konyhapulton, a kávésbögréje pedig üres, de látszik, hogy volt benne valami. A fejemet megcsóválva veszem el én is a számomra kikészített koffeinbombát, ami a mindennapi életem fontos tényezője. Ha nincs ez, nincs élet sem. Gyorsan megiszom, bár általában lassan szoktam, de most az idő sürget.

- Héj. Megan, reggel van, menni kéne dolgozni - lököm meg a vállát, mire leesik a két bárszék közé.

- Na, jó. Danette Chloe Park, te mégis, ezt hogy gondoltad? Hm?! Én nem az a koránkelő típus vagyok! - förmed rám, a hátsóját fogva miközben feláll.

- Öltözz, és menjünk. A parkolóban várlak. Zárj be, kettőre - passzolom le a kulcsokat, majd intek és a bejárat felé indulok. Felhúzom a cipőmet, feltekerem a sálamat, végül a kabátomat is felveszem. Leakasztom a kocsikulcsot, s kilépek az ajtón.

***

Már a stúdióban ülünk legalább hat órája. A kezem lerohad, a torkom fáj, legszívesebben leütném Megant, aki úgy pattog mellettem, mint egy labda. Csak beszél, beszél és beszél. Rohadt fárasztó egy idő után. Én is szoktam ilyen lenni, de az ritka. Mit is várok, hiszen még gyerek, de ha kell, tud, nagyon komoly is lenni. Mondjuk az ritkább.

- Apa, apa, apa, apa - nyaggatja a szülőjét, körülbelül fél órája, lehet már több is. Josh reggel mondta, hogy együtt kell dolgozzunk két másik emberrel, akikkel még nem találkoztunk, de nála dolgoznak, ugyan úgy, mint mi.

- Megan Carla Higgins, akkor sem mondom el, ha visszahozod anyádat! - morran egy újabbat az úr, aki erősen szuggerálva mered a hatalmas monitorra.

- Mr. Higgins, szeretném kitanulni a szakmát - próbálom oldani a párbeszédet, ami inkább a barátnőm hisztije.

- Majd, ha meghalok - csapja össze a kezeit, s megpördül a forgós székével, hogy rám nézhessen.

- Újra vesszük, irány be Dan - biccent az üveg fele, mire elhúzva a számat kelek fel, aztán megkeresve a helyemet - az üveg mögött jelen esetben -, fejemre veszem a fejhallgatót. A zene elindul, én pedig az előttem lévő papírra felírt szöveget kezdem felénekelni. Minden hang kijött, sőt, azt hiszem túlteljesítettem magamat. Kimegyek az eddigi helyemre, mire kapok egy hümmögést. Vállat rántok, s elterülök a mellettem ülő Megan mellett.

- Te jössz - pillant a lányára, aki egy fájdalmas grimasz kíséretében beáll ugyan oda, ahol én pár másodperce voltam. 

Rappelni kezd, a szavak csak úgy folynak a szájából, már majdnem végez, mikor nyílik az ajtó, mi Megan pedig ekkor hagyja abba. Mind a ketten hatalmasra tágult szemekkel pásztázzuk a két fiút, akit mindenkinél jobban ismerünk. Ilyen nincs... Megan, az apád egy Isten?