Egymásra hangolva (Bars a. Melody ff.) [BEFEJEZETT]

9.

A másnap reggel elég húzósan indult. Megs elaludt, lekéstük a reggelit, én elvágódtam a folyosón, ő meg leforrázta magát a zuhany alatt. Igen, ezek csak mi lehetünk... de tényleg. A délelőtt nagy részét pihenéssel töltöttük, főleg Megan, aki folyamatosan beszélt telefonon valakivel, a hangok alapján vagy az apukájával, vagy az egyik fiúkával.

És én? Én mit csináltam? Dolgoztam a következő számunkon. Már egész szépen haladok vele, csináltam vagy három alapot, és a szöveg is rendben van. Nem lesz annyira ütős, mint a Life with Hope, de nem lesz rossz. A szám címe, You're Not Escaping (nem menekülsz), ami egy nehéz időszakról szól. Elveszteni a családodat, és aztán az emlékekkel küzdeni örök életedig. Ehhez egy lassú, méltóságteljes dallamot alkottam, ám van egy gyorsabb verziója is, hátha meggondolom magam, és szomorúság helyett, dühöngést választok fő témának. De ezt majd Mr. Higgins eldönti.

- Lányok, négy óra van! - robban be az ajtón a menedzser, mögötte két gorillával, akik gondolom testőrök.

- Nem vagyunk elkésve! - szól oda Megan, s tovább koncentrál a  telefonja képernyőjére.

- Lola most hívott, hogy elnézte az időpontot, és hatra kell bent lennetek, szóval kapjátok magatokat össze, és gyertek le. A kocsiban várunk. Két perc! - mondja az ajtót maga után becsapva.

Azonnal felpattanunk, cipőt veszünk, én megragadom a telefonomat, Megs pedig már kint áll az ajtóban. Bezárunk, ezután rohanunk lefelé. Most nem vagyok annyira kicsípve, mint általában. Késésben vagyunk, szóval nem fogom pazarolni az időt arra, hogy átöltözzek. Egy fekete szaggatott farmer és egy egyszerű fehér pulcsi van rajtam. Nem nagy kunszt, lehet valaki azt fogja hinni, direkt ezt vettem fel, pedig csak ezt láttam meg legelőször ma reggel.

A kocsiba ülve egyből elindulunk, nem lassan, nem gyorsan, fénysebességgel. Pillanatokon belül az épület előtt vagyunk, bár az is közre játszhatott, hogy nem vagyunk messze a helyszíntől.

- Mozgás - rántja ki egy őr a furgon ajtaját, mire megijedek, de kiszállok, s Megannal a nyomomban kezdek el befelé rohanni. A kamerák kattognak, de ez legyen most, a legkevesebb.

- Csak, hogy itt vagytok! Megan, te megy Nicolhoz, Danette, te gyere velem - ragad karon mindkettőnket, s egy bizonyos "M&D" feliratú ajtón ránt be.

A tükör elé ülünk, ahol a megbeszélt hajat, sminket kezdték el egyszerre csinálni. Természetesen külön-külön személy. Miközben Lola hátul kutatott a ruháim után, a két nekünk felvett nő rajtam dolgozott. Úr isten, ez mennyire furán hangzott.

Ha jó az időérzékem, egy óráig babráltak velem, de a végeredmény meglepően jó. A hajamat besütötték, a számra rózsaszín rúzs került, a szememet pedig egy ugyan olyan színű, csillámos púder fedi, műszempillával és tusvonallal koronázva.

A jobbomra tekintve, meglátom Megant hasonló sminkben, csak az övé arany, míg az enyém rózsaszín. A ruháink is pont ilyenek. Nekem rózsaszín, neki arany. Mondjuk, a szőke hajához jobban is illik az arany szín, nekem pedig a rózsaszínnel ugyan ez a helyzet.

Mikor elkészültünk a kifutóra való kivonulásra, egy hölgy kísért minket a pontos helyre, ahol képeket készítettek rólunk, majd ezután átkísértek minket a helyszínre. Ez a nap, csupa rohanás lesz úgy érzem.

Az első fellépő Selena volt, őt követte egy banda, akik valami rockosabb zenével csigázták fel a hangulatot, majd díjat adtak át, és így tovább. Mi, úgy körülbelül a közebén kerültünk sorra, de már az előttünk lévő előadásokat nem láttuk, hiszen menni kellett átöltözni. Egy teljesen más szerelésbe vedlettünk át, a sminkünket is natúrabbá tették, a hajunkat meg kivasalták.

Mikor kiléptünk a folyosóra, furcsa, nem angol szavakat hallottam a mellettünk lévő szobából, de, mivel én, és Megan is kedvelünk más műfajokat, így megtanultunk rengeteg nyelven, köztük koreaiul és japánul is. Mind a ketten szeretjük az animét, bár Megs inkább az a sorozat párti lány.

- Fogd be, és indulás! - hallottam megy egy ismeretlen nyelvről, de végül is értettem, szóval... lehet nem is annyira idegen.

- Nem! Nem akarok kimenni - szólalt fel egy másik.

- Kérlek, csak menjünk ki - sóhajtott az előző.

Oké, én ezt nem szeretném tovább hallgatni. Elindultam hát a színpad irányába, mikor valaki rám nyitotta az ajtót. A fájó ponthoz kaptam, ami jelen esetben a homlokom volt, de semmi baja sincs.

- Héj, Danette, jól vagy? - fogott a vállamra a barátnőm, én pedig bólintottam, s folytattuk az utunkat.