Prológus

1.1K 39 2
                                    

Ketten vagyunk, én és a barátnőm. Ketten, ugyanazzal az álommal. Híresek akarunk lenni. Megan, a legjobb barátom egy zenei producer lánya, így mindenbe sikeresen belekukkanthattunk egészen kicsi korunk óta, mivel az apukája mindig elvitt minket a munkahelyére, ha egyedül volt velünk. Ő dolgozott, mi játszottunk. A zene tinédzser korunkig hidegen hagyott minket, mindig azt hallgattuk, ami a rádióban ment. Ha jól emlékszem, egy bizonyos szám felfedezése után kezdtünk el komolyabban foglalkozni vele. Nagyon nagy hatással volt ránk, az a bizonyos One Direction-ös korszakunk. Először csak magunknak énekelgettünk, aztán egy ötletet - ami a fejemből pattant ki - valósítottunk meg. Az egyik számuk részét, rappé írtuk át, azaz, rappesen "énekelte" fel Megan. Az apukája ezt természetesen meghallotta, s természetesen nem hagyhatta ki a lehetőséget, miután az én hangomat is hallotta. Számról-számra járjuk a covereket, a leghíresebb, legfelkapottabb számokkal dolgozunk, a mi stílusunkra átváltoztatva. Jött a következő ötlet. Menjünk el az X-Factorba, nem, ez nem az, ahol gombokat nyomkodnak, csak egyszerűen megnyered-nem nyered alapon történik minden. Sajnos nem jártunk sikerrel, de nem vesztettünk vele semmit. Másfél milliós nézettségünk lett a történtek után, ami valljuk be, nem semmi. Mi azóta is dolgozunk, már két kisebb turnén is túlestünk, közben folyamatosan rajongókat toborozva magunknak.

A tini korszakom véglegesen lezárult, mikor betöltöttem a tizennyolcadik életévemet. Idősebb vagyok Megannál, bár sosem vágok fel vele, kivéve, mikor szivatom. Megs még csak tizenhat éves, ami nagyon fiatal, főleg, hogy ismert. Ritkán látni, ilyen fiatal hírességet. Tulajdonképpen, ő festi a haját, amióta kiléptünk a tehetségkutatóból. Szőke ombréja van. A szeme barnás zöld, de napfényben inkább zöld. Ha a családját nézem... Apukája, és két testvére van. Az anyukája kicsi korában elhagyta őket egy másik férfi miatt. Erősek maradtak, mindenben támogatják egymást. A húga, pár éves, a nővére viszont hét évvel idősebb nála, már házas életet él Amerikában.

És itt vagyok én, Danette. Tizennyolc éves, barna hajú, barna szemű, világfájdalmas képű lány. Van egy húgom, aki soha sincsen otthon, szerintem már nem is szűz, nagyobb a szerelmi élete, mint nekem, vagy Megs-nek. A szüleim viszonylag normál házasságban élnek, bár a sok munka miatt, nagyon kevés idejük jut ránk. Nekem ez a zenével pótolandó, míg a húgom a csavargással rendezi a bajait. Szerencsére, amint tehettem, elköltöztem otthonról, így most már London belvárosában élek egy panelházban. Nem rossz egyedül, Megan sokszor nálam alszik, ha másnap koncert, vagy felvétel van, vagy csupán nem tudja elviselni a testvéreit, összecuccol és jön. Mondanom sem kell, van ennél jobb?

Egymásra hangolva (Bars a. Melody ff.) [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now