Egymásra hangolva (Bars a. Melody ff.) [BEFEJEZETT]

10.

A színpadra félve mentünk fel mindketten. Fogalmunk sem volt, miként fognak reagálni a sztárok a saját számainkra. Az összes számot én írtam, kivéve egyet, a "Why Right Now"-ot, amihez csak a zenei alapot segítettem megcsinálni Mr. Higgins-nek. 

- Fogjátok a mikrofonokat, addig felerősítem rátok a többi kelléket - nyomja a kezünkbe a saját mikrofonjainkat egy nő. Ezeket még otthonról hoztunk. Mi, csak is a saját cuccainkban, cuccainkkal vagyunk képesek fellépni.

Az én mikrofonom fehér, míg Megané fekete. Azért így lett választva, mert nem volt beleszólásom.

Mikor végzett, sok sikert kívánt, aztán lelépett.

A ruháinkat Lola még utoljára megigazította, majd felmentünk a színpadra. Ahogy felértünk, megszólalt a Life with Hope című számunk. Megan rappelni kezdett, csak úgy forgatta a nyelvét, vele együtt a szavait is. A szövege után én következtem a reflén feléneklésével, s haladtunk tovább így. 

Mindkét számot sikeresen végigénekeltük, hátramentünk az öltözőkhöz, ahol ismételten átöltöztünk, csak most vissza az eredetibe. Nem tartott sokáig a készülődés, kivételesen siettek.

Pont elfoglaltuk kint a helyeinket, mikor felcsendült egy kellemes dallam. Hét fiúcska lépett színpadra, elkezdtek énekelni, na meg táncolni. Hihetetlen, milyen produkciót levágtak...

És... igen, jött a második előadó utánunk, Justin Bieber. Mondanom sem kell, mindenki őrjöngött.

- Héj, jók voltatok - kocogtatta meg valaki a vállam, mire hátrafordultam. - Nagyon ritka, hogy ilyen fiatal lányok ennyire tehetségesek Amerikában.

- Milyen jól beszéled az angolt, megleptél - kuncogok fel a fiatal, ázsiai fiú megszólítására. - És alig van akcentusod.

- Köszi, sokat tanultam, mire ilyen lett.

- Oh, mellesleg, köszi - mosolygok rá. - Ti is jók voltatok. DNA~ - utánozom le a láncot énekelve.

- Hyung! Ezek azok a lányok, akik azt a ütős számot énekelték? - jelenik meg mellette egy másik is, majd később még öten. Rólunk kezdenek el beszélni azt hiszem koreaiul, bár ők nem tudhatják, hogy beszéljük a nyelvet.

- Namjoon, mond meg a barna hajú lánynak, hogy tetszett, ahogy rappelt - szólal fel egy magas, piros hajú fiú.

- Azt mondta, hogy te-

- Tudom, köszönöm - válaszolt a saját nyelvükön Megs, mire mind a heten megmerevedtek.

- Ti...?

- Aha! Voltunk már kint Koreaban, mert adtunk ki egy albumot azt hiszem... a YG-nál. Ha ismeritek a Bars&Melody-t, ők meg ugyan ezt csinálták, csak Japánban! A kiadónk vonzódik a keleti kultúrához - mondom, mielőtt Megan megszólalhatna.

- Ez az! Akkor nem kell törnöm magam, hogy angolozzak! 

- Ki írta a számot? Ki csinálta hozzá a zenei aláfestést? - kérdezi a szürke hajú srác.

- Én voltam - bólintok.

- Tetszik. Kifejező, és érzéki.

- Oh... köszi, dalszerzőnek készülök, csak előbb még valamiféle karriert szeretnék felépíteni sok-sok albummal. Mondjuk gondolkodtam rajta, hogy egyszerre csinálnám a kettőt, de a menedzser tavaly nemet mondott rá. Most is épp egy dalon dolgozom, ha érdekel, majd átküldöm, vagy megmutatom, ahogy jobb - rántok vállat csillogó szemekkel.

- Benne vagyok! 

- Bocsássatok meg, be sem mutakoztunk még egymásnak. Én Namjoon vagyok, ő Jin, Hoseok, Jimin, Taehyung, Jungkook és Yoongi. Mi vagyunk a Bangtan Boys.

- Sziasztok, mi vagyunk az M&D, én Danette vagyok, ő pedig Megan - intek, amit viszonoznak.

Elég szórakoztató a társaság, vidámak, és látszik, hogy szeretik Amerikát. Nem fűzök ehhez a vonalhoz sok reményt, de hátha... Vajon otthon, a fiúk mit csinálhatnak?